.jpg)
Időpont: 2011. 09. 13. 19:00
Helyszín: Dürer Kert, Budapest
Fellépők:
Enter Shikari (UK)
Your Demise (UK)
Letlive (USA)
A májusi-júniusi klubkoncert dömping, majd az azt követő fesztiválszezon után bekövetkezett augusztusi üresjáratot volt hivatott megtörni a keddi Enter Shikari vezette mulatság, megnyitva ezzel az őszi szezont, mely azt hiszem pazarabbul nem is sikerülhetett volna.
Már jóval a hét órára kiírt kapunyitás előtt igyekeztünk a közelben helyet találni söreink elpusztítására, hogy nehogy a helyszín (kissé elcsúszott) megnyitását megelőző körülbelül félórában kiírt sold out miatt, fennálljon a veszélye egy esetleges végtelennek és lehetetlennek tűnő bejutási kísérletnek. Mindeközben a lépésben haladó sor irdatlan hosszúságúra dagadt, mely gyakorlatilag borítékolta számomra, hogy a Letlive produkciójának jelentős részéről angolos eleganciával fogok lemaradni. - No, nem mintha a zenekarral való előzetes ismerkedések alapján ezt annyira bántam volna.
letlive.
Nyolc előtt cirka tíz-tizenöt perccel, már javában készen az őszköszöntő mulatságra, elfoglaltam egy kellően távoli helyet, hogy magam is rácsodálkozhassak a nyáron már nálunk egyszer megfordult Letlive frontemberének, legendás színpadi őrjöngéseire. Csupán néhány számot tudtam már csak elcsípni a produkcióból, azért természetesen az mindenképpen átjött, hogy emberünk energiacsapjai valószínűleg egynesen az Univerzumra vannak csatlakoztatva, hiszen gyakorlatilag megállás nélkül rohangált, ugrabugrált, őrjöngött és vonaglott a színpadon körbe-körbe, - bár az eddig olvasottak alapján én ennél egy jóval agresszívebb, helyenként kissé mesterkélt színpadi produkcióra számítottam. 
Sajnos az egyszer biztos, hogy ezzel a poszt-hardcore közeli műfajjal valószínűleg sosem fogok kebelbarátságot ápolni, így maga a Letlive nem tudott rám olyan hatással lenni, ami arra ösztönözne, hogy valaha az életben újra elővegyem egy korongjukat, vagy elmenjek egy koncertjükre. Egész egyszerűen számomra borzasztó kevés a megjegyezhető és szerethető momentum, amire valljuk be nem biztos, hogy jótékony hatással volt az a meglehetősen csapnivaló hangosítás, ami a koncertjük megszólalását jellemezte.
Akárhogy is, a tavalyi lemezt végighallgatva, és néhány szám erejéig az élő teljesítmény centrifugájába belecsöppenve az számomra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a célközönség minden bizonnyal nem én vagyok. Ez teljesen világos, az azonban már kevésbé, hogy mit is zabálnak rajtuk ennyire az emberek, és, hogy pontosan mi is támaszthatja alá ezt a számomra kissé talán indokolatlannak tartott hype-ot, ami az utóbbi időben a zenekar körül kialakult.
Your Demise.
Nagyjából fél kilenckor, a csapathoz tavaly csatlakozott Ed Mcrea vezette brit Your Demise elfoglalta helyét a hajó emelvényén, és nekilátott a körülbelül fél órás repertoárja megcsillogtatásának. Őszintén bevallom érdeklődve vártam az elkövetkezendő performansz pillanatait, hiszen először is: a zenekar utóbbi két nagylemeze, (melyek már a Visible Noise Records-nál láttak napvilágot,) alkalomadtán kedvelt vendégek a lejátszási listámon, másrészt: szerettem volna magyarázatot kapni arra vonatkozóan, hogy vajon mi indokolja a Your Demise körül (is) kialakult, számomra kissé eltúlzottnak vélt össznépi orgazmust, harmadszor pedig a tavalyi Never Say Die! turnén (-melyet sajnos legközelebb csak Bécsben lehetett elcsípni,) sikeresen lekéstem a produkciójukat, így mindenképpen volt mit pótolni. - Ám be kell valljam, valamivel talán többre számítottam.
Persze elképzelhető, hogy a kialvatlanság miatt voltam kissé nyűgösebb a kelleténél, de inkább azt tartanám valószínűbbnek, hogy valami oknál fogva nem tudtak túl maradandót alkotni a srácok, annak ellenére, hogy látszólag ezt csak én gondoltam így, hiszen elől, -az előző produkcióhoz képest nem sokat javult hangosítás ellenére,- ment a mozgolódás és az ugrabugrálás rendesen. A lelkes fogadtatást pedig a zenekar legénysége a legnagyobb slágerek megcsillogtatásával honorálta, úgy, mint: Life of Luxury, Miles Away, Nothing Left But Regret, Shine On, Burned Tongues, vagy a szettet záró The Kids We Used To Be. A csordák kellő agresszivitással dörrentek meg, és az este folyamán talán itt működött a legnagyobb intenzitással a stagediving.
Egy szó, mint száz végül is nem lehetett okunk panaszra, hiszen a brit srácok maximálisan odatették magukat, és kellő energiával pumpálták fel a nagyérdeműt az Enter Shikari közelgő produkciójára, mely miatt kétségkívül ez a szép kövérre duzzadt, és helyenként kissé vegyesnek látszó tömeg jelentős része egybegyűlt.
Enter Shikari.
Egy kicsit hosszabb átszerelést követően, - mely alatt bőven alkalmunk nyílt a hajó fedélzetén egy kis friss levegőt szippantani, és a szükségleteinket kiüríteni, - nagyjából fél tíz körül az Enter Shikari legénysége egy borzasztóan erős kezdéssel robbant be a színpadra, egyensúlyából kibillentve ezzel az állóhajót. 
A tavalyi év egyik legizmosabb slágere, a Destabilse pillanatok alatt elemeire bontotta a koncerttermet, örvényként magába szippantva mindenkit. Még jómagam is, -akit egyébként borzasztóan suta mozgáskultúrával áldottak meg az égiek,- kénytelen voltam valamilyen egész testre kiterjedő(bb) mozgást végezni, mint a puszta headbangelés, - mondanom sem kell, a koncert egész ideje alatt az a38 padlózata szabályszerűen hullámzott. A slágerparádé centrifugája alatt pedig egy pillanatig sem lehetett okunk a panaszra, hiszen az Enter Shikari szemfényvesztő hódításán túlmenően, a hajó is végre kíválóan bizonyította híresen pazar megszólalását, melyen a remekbe szabott fénytechnika csak a habot jelentette. A repertoárt a brit srácok igyekezték elég vegyesen összeválogatni, melyekben szerephez jutottak olyan nagyágyúk, mint: a Mothership, a Zzzonked, a HavocA, a Hectic, vagy a Return To Energiser. - Persze mindegyik szigorúan megfűszerezve egy kis újhullámos elektronikus pötyögéssel, dubsteppel és/vagy drum&bass-el.
Mivel jómagamnak ez volt az első közös élménye a srácokkal, kilóra megvett a koncert minden egyes momentuma, különösen kiemelve az esetenként magyarul megszólaló frontember Rou, kisebb-nagyobb mutatványait, melynek keretei között előszeretettel mászta meg a hajó plafonját vagy a hangfalakat, hogy aztán akciói rendszerint a közönségbe való bevetődéssel végződhessenek. Tényleg szórakoztató volt. A No Swssweat-et követően terítékre került egy vadonatúj szerzemény is, az Arguing with Thermometers, mely a jövőre megjelenő nagylemezen kap majd helyet. A Quelle Surprise picit felturbózott változatát, A Gap In The Fence kissé líraibb négy perce követte, melyet Rou támogatott meg egy gyönyörűen megszólaló akusztikus gitárral. Az utolsó három dal a No Sleep Tonight, a vadonatúj Snakepit és az őrült ovációt kiváltó Sorry, You're Not A Winner hármasa volt, melyek után természetesen egy visszatapsot követően még búcsúzóul megkaptuk a Juggernauts-Ok, Time For Plan B kettősét, melyek azt hiszem elegánsan felhelyezték a koronát az Enter Shikari harmadik hazai produkciójára.
Habár bevallom kezdetben az estére inkább a puszta kíváncsiság, mintsem a tényleges rajongás sodort, azt hiszem az Enter Shikari "közelgő" dalcsokra is felkerült a 2012-es év általam izgatottan várt termései közé, melynek megturnéztatásából remélem nem felejtik ki Budapestet sem.
Fotók: Réti Zsolt. További képek itt!
