A vasárnapi koncertnek a Barba Negra Red Stage adott otthont, ahol a zenekar most először headlinerként boríthatta lángba a színpadot. Az est vendége a svájci Paleface Swiss volt, akik nyers, brutalitással átitatott deathcore-jukkal garantáltan nem lehűteni jöttek a kedélyeket.
Pedig alaposan befűtöttek az égiek ezen a vasárnapon, harminc fok árnyékban, és a Negra sátor sem sokkal hűvösebb, ezúttal meglehetősen meleg volt a vendégszeret. Jópáran elzarándokoltak Csepelre: amerre a szem ellátott, mindenhol MIW-re éhes arcok, így a korai, hétórási kezdésre már majdnem teltházas lett a Red Stage.
A svájciak már a szettjük elején egyértelművé tették: ez nem puszta bemelegítés – ez egy frontális támadás. A core-ságok extrémebb végén mozgó formáció elementáris erővel robbant be. Nincs finomkodás, nincs lassú építkezés – egyből fullba nyomták az arcletépős, deathcore-ból és beatdownból összegyúrt pusztítást. Másodszor jár a Paleface Swiss Budapesten, legutóbb az A38-at rengették meg kábé két éve. A Barba Negra viszont más terep. Az összegyűlt lelkes tömeg óriási energiákat mozgatott meg az egész zenekarban. Nem is maradt el a viszonzás, Marc "Zelli" Zellweger frontember vokális arzenálját bevetve uralta a színpadot – ugrált, agitált, és közben olyan súlyokkal operált a banda, hogy beleremegett a sziget. Kétpofára zabálta őket a közönség, be is ígérték a visszatérésüket és lehet, hogy legközelebb hosszabb időre pakolnak majd le.
Az átállás alatt egyre szűkösebb lett a sátor és a hőség is fokozódott, a biztonsági szolgálat munkatársai vizespalackokat dobáltak a kitikkadt tömegbe. Pontban nyolcat ütött az óra amikor megkezdődött a közel másfél órás, teátrális, horrorfilmbe oltott szeánsz, ahol ugyanúgy van hely a súlyos riffeknek, mint a melodikus, együttüvöltős refréneknek.
A színpad hátterét három kivetítő uralta, amelyek váltakozva vetítettek vizuálokat, tematikus háttereket, vagy éppen élő képet mutattak a színpad történéseiről és a közönségről. Ez a megoldás később még jól jött, ugyanis a meleg és az oxigénhiány miatt a koncert közepén kénytelen voltam hátrébb húzódni a sátor kijáratához. Jobban is szólt, többet is láttam a hátsó sorokból, ahogy Chris Motionless és társait darabokra szedték a színpadot.
A Motionless In White a közel 20 éves karrierjük alatt kialakított zenei univerzumból elsősorban a Scoring The End Of The World és a Disguise dalai domináltak az este során. A Meltdown és a Sign Of Life elképesztő elánnal szóltak és csúcsra járt a hangulat. A zenekar és a rajongók között szinte tapintható volt a kölcsönös energia: minden gesztusra, megszólalásra azonnali, lelkes visszajelzés érkezett a tömegtől. A Slaughterhouse című dalhoz ugyan Bryan Garris nem ruccant el Budapestre, de a közönség mindent megtett, és remekül besegített. A Graveyard Shift lemez is szép szeletet kapott az este programjából – elhangzottak a kihagyhatatlan darabok, köztük a Soft és a Voices is.
Élőben még inkább kijött, mennyire jól működik a banda dinamikája: minden tag pontosan tudja, mikor kell háttérbe húzódni, és mikor kell előre tolni egy-egy kulcsmomentumot. Chris Motionless nemcsak énekelt – ő a show motorja, egy igazi vokális ragadozó, aki egyszerre több műfajban edzett frontemberként uralja a színpadot. Egy pillanat alatt feszültséggel tölti meg a teret, majd letaglózó energiával robban. Mindezek mellett a szavai a közönséghez – ahogy köszönetet mondott, amiért egyre nagyobb helyszíneken játszhatnak – őszintének és szívből jövőnek tűntek. A koronát az Another Life tette fel az estére, amit most először játszottak élőben.
Összességében nagyon örültem a kínálkozó koncertlehetőségnek, mindkét formáció remek bulit csapott. A svájci Paleface Swiss vehemens nyitása tökéletesen megalapozta az estét, amihez a MIW energiája, a felpörgött közönség, az a néhány bátor tömegszörfös, valamint a színpadon zajló, néha extravagáns látványvilág mind hozzátette a magáét. Nem volt ráadás — a pennsylvaniai banda inkább végigjátszotta a rendelkezésre álló időt, aktívan bevonva a rajongókat, így közel 90 perc goth metalcore-t kaptunk egy szuszra. Az egész estét áthatotta egy intenzív energia — olyasmi, amit csak egy jól felépített metal show tud kiváltani. Receptre írnám az ilyen típusú élményeket.
Fotók: Motionless In White - Lányi Kristóf, a Paleface Swiss képek pedig a zenekar Facebook oldaláról valók.
