A tegnapi nap után még mindig sípol a fülem. Mindjárt az első nap magasra tették a lécet mind hangerőben, mind hangulatban.
A terv az volt, hogy természetesen a "nagyokat" megnézem, közben meg ebbe-abba belehallgatok. Kora délután kezdett Punnany Massif a sátorban, laza kezdésnek pont jó volt, jó hangulatú kis koncertet csináltak.
Négykor kezdett a Cadaveres és a hőség, korai időpont miatt nem voltak sokan , de jók voltak. Az énekes srác a nagy meleg miatt néha az életéért küzdött, nem tudom, hogy ez volt-e az oka, de nagyon rövid műsort nyomtak. Az így keletkezett időt kihasználva a Nagyszínpad mellett ülve hallgattam egy sör mellett a Beatrice koncertet. A nem túl nagy tömeg az újabb nótákat mérsékeltebb, a régi slágereket sokkal nagyobb lelkesedéssel fogadta. Nagy "X-Faktor" Feró dalok között átkötő szövegei néhol picit kukák voltak, de a zömmel idősebb korosztály mégis jól vette a poénokat, főleg a békebeli úttörő témájúakat.
Tegnap írtam, hogy a nyitónapon a Subscribe mekkora bulit csinált, kíváncsi voltam, hogy mit művelnek saját koncertjükön. Nem kellett csalódnom. Ugyanolyan lendülettel nyomták végig. Nagyon jól együtt éltek a közönséggel. A zenekar színpadi megjelenése és magyar viszonylatban több, mint profi. Komolyan, így a koncertjük után sokkal több Subscribe-ot fogok hallgatni.
Az esti program előtt még volt egy kis idő, pár nóta erejéig az idén negyvenéves(!) Lordot néztem a Nagyszínpadon. Fél évvel ezelőtt voltam egy koncertjükon, egy klubban, az valahogy családiasabb volt. Jók voltak most is, de a Nagyszínpad valahogy elvette az egésznek az élét. Aztán még az Insane koncert utolsó két nótáját sikerült elkapnom. Egy hete a Verébfeszten már találkoztam velük, most egy kicsit jobban szóltak, egyre nagyobb kedvencek lesznek.
Fél nyolc magasságában aztán elfoglalta a Nagyszínpadot a Bay Area-beli trashlegenda, a Testament. Iszonyatos hangerővel kezdték meg a koncertet. Néhány bemelegítő nóta (The New Order, The Preacher) után ráfordultak az új albumra, a Native Blood-dal kezdve. Nagyot ütött az új lemezről a True American Hate is A régi kedvenceket is elővették, például az Over The Wall-t, vagy az Into The Pit-et . Ezen kívül pár számot is lenyomtak a napokban megjelent új albumról. Volt egy kis intermezzo is a koncerten: a (ha jó emlékszem) Dark Roots of Earth alatt egy csattanás után elnémult az egész színpad. Pár perc alatt helyreállították a technikát, aztán gyerünk tovább.
Eszméletlen nagy darálás volt a valamivel több, mint egy órás koncert alatt. Chuck Billy nem nagyon vacakolt azzal, hogy átkötő szövegekkel traktálja a népet, esetleg néha benyögte az aktuális dal címét, de semmi több. A visszataps előtt picit átalakították a színpadot. Két transzparenst tettek fel, amin ez állt: [FREE RANDY]. Így tiltakozva Randy Blythe a fogva tartása ellen. Még három nótát nyomtak el ezután (DNR, 3 Days In Darkness), valóban eszméletlen nagy koncertet adtak. A következő fél órás szünetben az emberek erőt gyűjtöttek az este és talán az egész fesztivál headliner-éhez, a Machine Head-hez. A Nagyszínpad előtti tér egyre kezdett szűkülni, fogalmam sincs, hogy mennyi ember gyűlt össze, de bazi sokan voltunk.
Az nagyjából fél 11 kürül felcsendült a 'Sangre Sani' intro és népek megindultak a dühöngőbe: I Am Hell-lel lecsapott a Machine Fucking Head. Akkor értettem meg, hogy a környező utcákban lakók lakcímkártyával miért látogathatják ingyen a fesztivált. A Testamenthez képest még feljebb tekerték a hangerőt. Hihetetlen profi hang- és fénytechnikát hoztak magukkal. A beígért 90 perces koncertet az utolsó másodpercig tartották. Már elmúlt éjfél, de még zengett a színpad. Az egyik leglátványosabb rész a Locust alatt volt: zöld fényárba borították a színpadot és a hátsó kivetítőn folyamatosan mentek az undorító sáska animációk. Nagyjából innen kezdve őrült meg az amúgy is tomboló tömeg. Rob Flynn - ellentétben trasher kollégájával - elég sokat beszélt a publikumhoz, láthatóan élvezte, hogy ekkora örömmel fogadják a rajongók. Természetesen ő is protestált a Lamb of God frontemberének prágai fogvatartása ellen, egy kis közös kántálással ('Free Randy Blythe') és persze még pár kőkemény, durva pusztító erejű zúzással. Különösen tetszett a Darkness Within tétel, akusztikus gitárral felvezetve, zseniális! A koncertet a Halo és a Davidian tételekkel zárták. Egyszerűen elképesztő volt a koncert, a profizmus, ami áradt az egész előadásból. Hatalmas élmény volt!
Hullafáradtan és félsüketen bandukoltam át a nagy Sátorba, mert ott már kóstolgatta a gyülekező tömeget a svéd Sabaton. Állítólag nálunk különösen nagy rajongótábora van a Sabatonnak, gondoltam csekkolom. Azt gondoltam, hogy a tömeg, ami megtöltötte a sátrat, annak köszönhető, hogy véget ért a Machine Head koncert, de be kell ismernem, hogy tévedtem: a tömeg folyamatosan együtt énekelte a dalokat. Én finoman szólva sem tartom magam Sabaton rajongónak, de le a kalappal előttük. Ahogy mozgatta a tömeget Joakim Brodén és amilyen banzájt csináltak ilyen késői órán, eszméleten volt. A közönség imádta őket, persze erre rátett egy lapáttal, hogy Brodén folyamatosan kedveskedett nekik, de hát így ezt kell csinálni. És hiába gondoltam, hogy túlzás az énekes túlexponált közlekedési rendőr szerkója, és hiába volt az a szemét gondolatom, hogy ők a heavy metal lakodalmas zenészei, meg kell hajolnom előttük, amiért ekkora bulit csináltak az éjjel kellős közepén egy sátornyi holtfáradt rockernek.
Setlist Testament:
Setlist Machine Head:
Setlist Sabaton:
FOTÓK: ORBÁN PÉTER
