RockStation

Hűvös angol profizmus: Placebo @ SZIGET FESZTIVÁL, 2012.08.08.

2012. augusztus 09. - sunthatneversets

Placebo_MG_2352.jpg

Idén, sorozatban negyedszer nem képviseltetjük magunkat a SZIGET FESZTIVÁLON. Mondhatnám úgyis, hogy két nap kivételével az elmúlt négy évben egyszer sem sikerült bejutnunk (sem a VOLT-ra), azt pedig, hogy sajtóbelépővel 50 rugó per koponyáért bent legyünk, már csak dacból sem tesszük. SZAR zenei magazin vagyunk, ez ebből is látszik.

Bár, ha azt nézzük, hogy rockzenei szempontból a - 0. napon megtartott metál nap ellenére – gyakorlatilag a nullával egyenlő a Fesztivál, ahol a fellépők úgysem bíztathatják semmi veszélyesre a közönséget, igazából mindegy is, hogy ott vagyunk-e vagy sem, ráadásul idén először a Google-lal együttműködve (kétség ne férjen hozzá, hogy üzlet ez is) a Youtube élőben közvetíti a Fesztivált. Nem egészen olyan, mintha ott állnánk a tömegben, de majdnem, így tegnap este Placebo-t nézhettünk.

Placebo_MG_2344.jpg

A Brian Molko énekes-gitáros vezette Placebo már lassan hazajár hozzánk, hiszen 2009-ben volt már egy Szigetes fellépésük, 2010 őszén pedig a Budapest Sportarénában léptek fel méltatlanul kevés ember előtt. A Placebo élőben nem trió, hiszen Stefan Olsdal basszer (néha gitár) és Steve Forrest dobos mellett (mögött) Bill Lloyd basszer, Fiona Brice hegedű/billentyű és Nick Gavrilovic gitár/billentyű is megbújik. Ettől a felállástól valóban erősebb élőben az együttes, mondjuk a három gitáros felállás miértjét néha nehezen értettem.

A Placebo közel 20 éves pályája során rengeteg jó és ismert dalt, slágert hozott össze, így nem meglepő, hogy bruttó 80 perces műsorukba bele is pakoltak mindent, ami elvárható tőlük. A zenészek feje fölött lévő vízszintes kivetítőn kívül egy puritán visszafogott színpadképpel jöttek, szinte csak hátsó megvilágítás volt a színpadon. Dalaik jól működnek a fesztiválokon, mégha az a partihangulat nem is uralkodott, hűvös profizmussal zenéltek, és a ráadásban egy új dalt is elővettek B3 címmel.

Placebo_MG_2370.jpg
A közönség azért szemmel láthatóan olyan daloknak örült leginkább, mint a What It's Worth, a Meds, a rendes programot lezáró The Bitter End, vagy a ráadásban nagyot ütő Kate Bush feldolgozás, a Running Up That Hill  vagy a koncertet gitárnyektetéssel lezáró Infra-Red

Placebo_MG_2380.jpg
Végtelenül profi előadás egy amúgy szimpatikus bandától. Ez a Placebo 2012-ben. Ma Korn, mindösszesen két eredeti taggal és dubsteppel. Vagy nem.

Setlist
Kitty Litter
Battle for the Sun
Every You Every Me
Speak In Tongues
Black-Eyed
Special Needs
For What It's Worth
I Know
Slave to the Wage
Bright Lights
Meds
Teenage Angst
Song to Say Goodbye
The Bitter End
-------------------------------
Running Up That Hill
(Kate Bush cover)
Post Blue
B3
Infra-red

FOTÓK: FŰRÉSZ ZSOLT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr694702986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum