Aki egy kicsit is szereti a rock és metál zenéket és még olvas is róla, kizárt, hogy ne ismerje a Hard Rock Magazint. A közel nyolc éve működő internetes magazin a rockzenével foglalkozó hazai internetes médiumok között is vezető szerepet tölt be. Arról, hogy hogyan indultak, hol tartanak most, milyen a hazai internetes rockzenei újságírás helyzete Szakáts Tibor főszerkesztővel beszélgettünk, aki persze ezeken kívül is elárult pár érdekes dolgot.
Ha pár mondatban be kellene mutatnod Önmagad, hogyan fognál hozzá? A rockzenével hogyan kerültél kapcsolatba?
Hú, a legnehezebb kérdéssel kezded, mert nem nagyon szeretek magamról beszélni, a jellemzésemet inkább a környezetemre hagyom. A rockzene viszont gyerekkori szerelem. Ha jól emlékszem 1976, vagy 1977 körül kaptam valamilyen alkalomból az első rocklemezemet, amely a Piramis bemutatkozó albuma volt. A hangzása és életérzése azonnal magával ragadott és meg is pecsételte a sorsomat. Nem mondom, hogy ezután nem hallgattam más stílusú zenéket, ahogyan most is nyitott vagyok a jó, igényes, hangszeres muzsikára, de a rock és a metal a véremmé vált. Később egyre jobban elmélyültem ebben a műfajban, így kerültem kapcsolatba a 1980-as évek közepén Lőrincz Tibivel valamint Molics Zsolttal és lettem a zenekaraik technikusa, roadja, mindenese. Az első valamirevaló metalfesztivált is mi csináltuk 1986-ban, az Almássy téri Szabadidő Központban. A Missio, az Ossian, a Jaguár és a Sámán lépett aznap este színpadra, több mint 1000 ember előtt. Aztán havonta egyszer rendszeresen megtöltöttük a legendás Dési Huber Műv. Házat, jöttek a 666 fesztiválok, a turnék sárgabusszal és vonattal, esetleg egy csurig megpakolt Moszkviccsal…(nevet) Dolgozhattam külföldi bandákkal és többször bejártam az országot, annak szinte majdnem minden koncerttermét. Bármennyire is szidják azt az időszakot mostanában, én nagyon szerettem. Volt közönség, volt hangulat és óriási nagy bulik voltak. Mi akkor valóban megéltük a rock n’ rollt…(nevet)
A Hard Rock Magazin immáron nyolcadik éve működik. Hogyan emlékszel vissza az indulásra és milyen pályát írt le ezalatt a közel nyolc év alatt a portál?
Most, hogy mondod, még belegondolni is durva, hogy lassan nyolc éve működünk. Mielőtt a Hellstar Metalsite oldalhoz csatlakoztam volna, volt egy-két próbálkozásom más lapoknál is, de a Fémforgácsból akkoriban kiszállt fiúk elképzelése tetszett a legjobban. Négyen indultunk el a lappal és fél évvel később azt vettük észre, egyre nagyobb az érdeklődés az írásaink iránt. Elhatároztuk, hogy komolyabban folytatjuk és 2005. január 20-án megalapítottuk a Hard Rock Magazint. Itt indult el először a hírek rovat és kerültek publikálásra más, terjedelmesebb és elgondolkodtatóbb írások. Komoly fordulópont a magazin életében 2007 elején következett be, amikor úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban, mint Rock Napilap működünk, vagyis napi rendszerességgel frissülünk. Ez akkor újdonságnak számított, ma már egy magára valamit is adó internetes orgánumnál természetes ez a munka. A Hard Rock Magazin pályája hála Istennek felfelé ívelő a megalakulása óta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak az idők folyamán stagnálások, válságok, viták, szomorúságok a mindennapokban, de ezt amennyire csak lehetett, megtartottuk magunknak és nem éreztettük az olvasókkal. Most viszont, mindenki jól érzi magát és sokat tesz azért, hogy a Hard Rock Magazin működjön és sok örömet szerezzen olvasóinak. 
Régóta olvasom az oldalatokat és nekem úgy tűnik, hogy az elmúlt években szélesítettétek az „újság” profilját és a patinás zenék mellett a fiatalabb generáció is megtalálhatja a számításait nálatok. Jól látom ezt a törekvéseteket?
Már a kérdéseddel is elárultad, hogy valóban hosszú ideje figyelmes olvasója vagy a magazinnak, amit nagyon köszönünk. Igen, cél a nyitás, az új zenék felé való kacsingatás, de csak bizonyos kereteken belül. A fiatalítással egyenesen érkezik az új is, ami jó. Nem csak az olvasottság szempontjából, hanem azért is, mert akik a tradicionálisabb oldalról közelítik meg a dolgokat, így egy kicsit kijjebb, vagy tovább láthatnak az orruknál.
Röviden bemutatnád a Hard Rock Magazin stábját?
A magazin jelenlegi csapata gyakorlatilag két generációból áll. Vagyunk mi a negyvenesek és van a fiatalság, akik a húszas éveiket tapossák. Miután a nagyobbik fiam hamarosan húsz éves lesz, tapasztalatból mondhatom, a Hard Rock Magazint két, egymástól több generációra álló csapat alkotja. Úgy gondolom, nagyon szerencsések vagyunk, hogy így áll össze a szerkesztőség. Sokkal színesebb lett ettől a lap. Igaz, pont ezek a korbéli távolságok azok, amik az időnkénti feszültségek forrásai is, de megéri. (nevet) Én olyan ember vagyok, aki bármikor kész másoktól tanulni, még a nálam sokkal fiatalabbaktól is. Remélem, fordítva ugyan, de Ők is így vannak ezzel …(nevet) Egyébiránt a társadalom különböző rétegeiből tevődik össze a társaság. Van köztünk filmes, alkusz, bölcsész, jogász, tanár, zenész, stb. Szóval, igen színes kis csapat vagyunk. (nevet)
Hogyan látod a hazai internetes rockzenei újságírás helyzetét?
Tévedtem, nem az első kérdésed volt a legnehezebb…(nevet) Érdekes a helyzet jelenleg. Az tény, hogy az internetes újságírás és az internetes lapok ma már megkerülhetetlen tényezők a világon, persze kis hazánkban még mindig várni kell arra, hogy erre rájöjjenek az illetékesek. Nálunk a mai napig nagyobb a respektje a nyomtatott médiának, még akkor is, ha köze sincs ahhoz a műfajhoz, amiről egyáltalán szó van, vagy esetleg az olvasótábora is csak a töredéke a netesének. Egy példa a mindennapok ezerarcú harcából: egy koncertszervező - tisztelet a kivételnek - előbb hirdet a Blikkben, mint a Hard Rock Magazinban. Miért? Csupán azért, mert a Blikk és társai sokkal nagyobb olvasottsági mutatóval bírnak, mint például mi. Ezt a baromságot pedig, le lehet tolni a külföldi zenekar menedzserének torkán is, akinek fogalma nincs az itteni helyzetről, csak azt látja, hogy a koncertjének a híre ott van egy napi 500.000 példányszámban megjelenő lapban. Más kérdés, hogy az említett újság olvasói azon az oldalon fogják a krumplipucolás után a héjat a szemétbe dobni. És még a bulvárlap szerkesztője is jót röhög a dolgon, többet nem is tehet, hiszen egyáltalán nincs fogalma arról, kit hirdetett, de befolyt a lé és ez a lényeg.
A Hard Rock Magazin, valamint más rock és metal oldalak viszont azonnal a célközönséghez tudnak szólni, ráadásul szakértő módon. Mert azért azt is hozzá kell tenni, hogy egy-egy nyomtatott tömeglapban akkora hülyeségek jelennek meg az adott zenekarokról, mint annak idején a mára méltán elfeledett Ifjúsági Magazinban. De visszatérve az internetes rockzenei újságírás helyzetére. Érdekes a paletta és az is, ki, hogyan és milyen motivációból szeretne érvényesülni, előbbre jutni. Sokáig harcoltam azért, hogy a Hard Rock Magazin valóban azon a helyen szerepeljen, ahová valóban való. Ma már ez nem érdekel. Nem azt mondom, hogy nem foglalkozunk azzal, hány emberhez jutnak el az írásaink, de a toplistákon való helyezés már egyáltalán nem tud foglalkoztatni. Nem tudunk olyan helyen elsők lenni, ahol a számláló szerverével való kapcsolat hetente többször leáll. De olyan oldalakkal sem szeretnénk versengeni, akik társkeresőt vagy chatfalat működtetnek egy rockújságon belül, vagy olyanokkal, ahol minden cikkhez való hozzáférés előtt ötször kell klikkelni a bejutáshoz. Tudod, mit mond erre az egyszeri Kohn? „Ügyes!” (nevet) Aztán vannak a nyakra-főre alakuló kisebb oldalak, amiket többek között azért hoznak létre, hogy „szerkesztői” ingyen bejussanak majd a koncertekre. Csak éppen abba nem gondolnak bele, hogy semmi, de semmi nincs ingyen. Sok vizet nem zavarnak, amilyen hatalmas elánnal ugranak neki az ügynek, olyan hamar el is tűnnek a süllyesztőben. És vannak a szó szoros értelemben vett hobbi blogok. Én a profik mellett Őket becsülöm a legjobban. Összefoglalva, ahogy az élet más területein, itt is nagyon sokat számít a motiváció. Mi maradunk a klasszikus, tisztességes újságírás és oldalüzemeltetés mellett. Nyolc évvel ezelőtt ezt határoztuk el és nem is tágítunk ettől. Hogy így is ott lehetünk, ahol jelenleg vagyunk, azért nagy köszönet a hűséges olvasóinknak.
Mik azok a kritériumok, amelyekkel egy rockzenei oldal sikeressé tehető? Nyilván ezt lehet mérni szakmailag és anyagilag is, bár utóbbinak jelen viszonyok között mennyi a realitása?
Kezdjük a végén. Ha az anyagi realitásokról beszélünk, akkor erre azt kell mondjam, egy internetes rockmagazinból ma nemhogy nem lehet megélni, de a létfenntartása is mindennapi küzdelemnek számít. Szakmailag az a magazin lehet sikeres, akit olvasnak az emberek. Ha olvasott vagy, akkor adtál valamit. Ha emberek ezreinek tudsz nap, mint nap adni valamit, akkor szakmailag sikeres vagy. Sikeressé pedig csak munkával, kitartással és a zene iránti szeretettel tudsz válni.
Mivel Magyarországon élünk, adja magát a kérdés, mennyire fontos számotokra a hazai zenekarok segítése, illetve mit tudtok tenni értük?
Ez egy újabb kényes kérdés. Pár hónappal ezelőtt megjelent velem egy interjú a Rockinformban, majd a Metalkilincs blogon folytatódott, ahol a magyar zenekarok voltak a téma. Az a cikk akkor nagyon kiverte a biztosítékot, de a véleményem nem változott, mint ahogy a helyzet sem. Mivel a Hard Rock Magazin egy magyar internetes lap, így természetes, hogy segítenünk kell a magyar bandákat, de változatlanul azt kell mondjam, kettőn áll a vásár. A magyar bandák és zenészek nagy többségének rendet kellene tenni a fejében. Nem egy módon gondolkodunk a profizmusról. Érdekes, hogy azokkal a csapatokkal, akik már belekóstoltak egy kicsit a „nyugati” zenei szemléletbe, azonnal megtaláljuk a hangnemet… Ha nem haragszol, hosszabban nem is beszélnék erről, mert csak önmagamat ismételném. Egy biztos, nyitottak vagyunk a magyar bandákra, de van egy szint, amit meg kell ugrani és itt most nem feltétlen a zenei képzettségre gondoltam.
Már az V. Hard Rock Farsang megszervezésében vállalsz aktív szerepet, miért fontos ez számodra, számotokra?
A farsangi koncertek számunkra a megalapítás évfordulóját jelentik. Akkor egy kicsit magunkat ünnepeljük és jó szülinaposként mi is szeretnénk adni valamit másoknak. Tulajdonképpen egy ajándék tőlünk az olvasóknak. Nem vagyok koncertszervező, így nagy küzdelmek és hosszú munka árán jönnek össze ezek a bulik. Büszke vagyok rá, hogy csinálhattunk már lemezbemutató koncertet és arra különösképpen, hogy olyan bandákat tudtunk újra színpadra állítani, akik már régen nem játszottak közönség előtt. Ez az egyetlen saját szervezésű koncertünk az évben, ezért soha nem akarunk átlagos bulival előrukkolni, mindig valami érdekességen törjük a fejünket. Talán az egyik legnagyobb kuriózum 2013. február 9-én lesz a Club 202-ben, amikor a megalakulásának szinte napra pontosan 25. évfordulóját ünneplő Fix lesz a főműsor. Nem kis szervezést igényel ez a buli, mert a banda tagjai a világ különböző tájain élnek, ráadásul kikötésük, hogy nagy színpadi látvánnyal szeretnének újra a közönség elé állni. De nem Ők lesznek az egyetlen meglepetés ezen az estén.
Gondolom rengeteg koncerten jelen vagy, mi a legnagyobb élmény, amiben idáig részed volt?
Valóban több száz koncerten voltam már életemben. Sokszor szoktam mondani, ha itt vége lenne, én már akkor is mindent láttam. Ez persze nem igaz, mert még most is vannak nagy vágyaim, vannak olyan bandák, akiket nagyon jó lenne még látni. A legnagyobb élmény minden alkalommal a KISS zenekart látni és hallani. Ők azok, akiket bármikor, bármilyen helyzetben…(nevet) Aztán persze nagy élmény volt a Rush-t, Meat Loafot, Ronnie James Diot, a Journey-t, a Trans-Siberian Orchestrát vagy éppen Alice Coopert látni és élőben hallani. Viszont szám szerint a legtöbbször Udo és a Saxon koncerten voltam. (nevet)
Nyilván annak is vannak kedvencei, aki ír a zenéről. Nálad kik ezek a kedvencek?
Ha ellopnám Redneck IMI barátom dumáját, akkor azt mondanám „van a KISS, aztán a többiek”. (nevet) A KISS mellett örök szerelem a Judas Priest, a Queensryche (amikor még normálisak voltak…), Ronnie James Dio, a Saxon, UDO, a Cinderella, a Stryper és Alice Cooper, de ez csak egy szűk keresztmetszete a kedvenceimnek. Az álomcsapatom pedig a következőkből állna: Ronnie James Dio (ének), Michael Schenker (gitár), Yngwie Malmsteen (gitár), Cozy Powell (dob), Steve Harris (basszusgitár), Ryo Okumoto (billentyűk).
Ha visszagondolsz az elmúlt közel nyolc évre mit csinálnál másképp, illetve mik azok a célok, amiket mindenképpen el szeretnél érni a jövőben?
Azt sajnálom egy kicsit, hogy az alapítók közül már csak én vagyok a magazinnál, de az élet így hozta. Miután a Hard Rock Magazin sikertörténete egyelőre töretlen, így nem gondolom, hogy bármit is másképpen csinálnék, ha újrakezdhetném. Amit elértünk önmagunk erejéből értük el és ha ma már a szó klasszikus értelmében nem is hobbi oldal a Hard Rock Magazin, azért változatlanul mindenkinek ez a hobbija, hiszen egytől-egyig az élet más területein keressük meg a betevő falatot. Ha nem is mindenképpen, de azt azért szeretném elérni, hogy a Hard Rock Magazin megkapja azt az elismerést és státuszt, ami megilleti a média világában. Ez persze nem csak rajtam vagy a munkatársaimon múlik. Itt a piacon is nagy változásnak kell történnie ahhoz, hogy végre rájöjjenek, 2012-ben a civilizált világban, így Európában sem működik az élet az internet nélkül. Erre rendezkedik be a világ nagy részének társadalma és gazdasága, nekünk is ehhez kell igazodnunk. Annak idején volt a bakelit, majd a vinyl. Aztán jött a cd, de most már itt van az mp3 és a legális letöltés. Persze van még most is vinyl és cd is, de a világon ma már jóval többen vásárolnak zenét legális letöltések útján. Ezzel egyenesen arányosan, mindig is lesz nyomtatott sajtó, de be kell látni, hogy elavult, lassú és egyre kevesebb emberhez szól.
