Azóta párszor már végigpörgetettem az albumot, főleg akkor, mikor nem volt kedvem keményebb zenét hallgatni. Kellemes, ám mégis kissé nyomasztó hangulata könnyedén szerethető és a fülbemászó dallamok laza kikapcsolódást ígérnek. Első hallgatásra valamiféle U2, Muse, Coldplay keveréknek tűnt az October Sky világa. Az elektronikus zenei megoldások és a depresszív rock futamok kohéziója azonban mégiscsak egy különleges hangzásvilágot eredményez. Karl Raymond énekes és Alex Racine dobos által alapított együttes a mai kornak megfelelő, és különösen rádióbarát zenét rakott össze.

A dalok jellemzően Karl Raymond vékony, mégis erőteljes hangjára építenek, ami általában jól fekszik az elektronikus alappal megtámogatott rockzenéhez. Éles hangú, nem túl összetett gitárszólókkal támogatott dalok általában ezért szépen, és jól szólnak. Bár a Distance esetében már picit soknak éreztem Karl herélt vinnyogását, de ezt az egyet kivéve a többi dal elég harmonikusan szól. És még azt sem lehet mondani, hogy unalmas lenne a lemez, mert ugyan a lemezen található dalok nagy része az érfelvágás közeli attitűdöt érezteti, azért mégis találunk keményebb, zúzósabb tételeket is. Ilyen például a Sacrifice, aminek kezdő gitárfutama az Iron Maiden Wasted Years nótájának egy némileg egyszerűsített verziója – finoman szólva. És a sok depi mellett azért egy vidámabb nóta is felfért, a Green And Beautiful hozza ezt a meglepetést.

Összességében egy divatos, korszerű lágy (freudi elszólás, de elsőre ’lányos’-t írtam..) rockalbum ez, kényelmes és rádióbarát köntösben. Nem tudom, hogy kis hazánkban mennyire fog ez menni, mennyire kapják fel, talán a fiatalabb korosztály körében tudom sikeresnek elképzelni a bandát.