„Nem vállalnád be ezt a szimpatikus erdélyi csapatot?” – kérdé emailben megbízott főszerkesztőnk. Természetesen bevállaltam, és miután valamennyire megismertem őket, nekem sem jutott eszembe jobb jelző a szimpatikusnál. Már ahogy a zenekari fotót szemlélem: raszta nagypapa dobol (nem az életkorra, hanem a külsőre célzok, Moha egyébként az illető), jóval szolidabb fizimiskájú a basszer (Czomby), és egy rosszfiús rocker, Kippityu énekel, illetve gitározik.

Összességében pedig egy másfél éves kisgyermek első nyolc lépésének lehetünk tanúi, ha vesszük a fáradságot, és meghallgatjuk honlapjukon a Propaganda anyagot (mármint ezt a címet adták demójuknak, hogy „propaganda”). A „baby” útkereső korszakát éli, miközben (már) nem csetlik-botlik, és pontosan az útkeresés ténye miatt lesz az anyag hasonlóan izgalmas, mint egy fordulatos regény.

A legelső lépés a Revolution (a címből ki lehet találni) klasszikus punk tétel. Gyönyörű – mármint a mi fülünknek gyönyörű – szaggatással indul, de rögtön szembesülnünk is kell egy gyermekbetegséggel, azaz a rossz (vagy talán nem is létező) keverési arányokkal. Az egész holmi – beleértve a mellékelt klipet – „házilag barkácsolt”. Viszont az ebből fakadó hibákat nem igazán kérhetjük számon egy ki tudja, milyen anyagi lehetőségekkel bíró, de annál lelkesebb társulástól. A tapasztalat mondatja velem: második hallgatásra fülünk alkalmazkodni fog, az agyunk belsejében lapuló keverőpult automatikusan kijavítja a problémákat.

Az első nóta hangulata után meglepő módon a Pulse egy Rammsteinék által kitaposott ösvényen lépdel. Trióban „rammsteinezni” azért nem semmi! A Nothing to looseban pedig határozattan Saxon-ízeket érzek. A Purple Haze amolyan tradicionális mocsok-rock. A Just Rush ismét egy modernebb tétel. A Great Swindle… újra punkosan indul, de refrénjének segítségével (szinte) az AOR virágos rétjére teszünk kirándulást.

A „regényt” két magyar nyelvű „fejezet” zárja. Lehet, hogy csak a háton túli magyarsággal kapcsolatos romantikus képzelgéseim teszik, de kifejezetten jó érzés ezeket hallani egy erdélyi zenekartól! Mindenesetre ütősek az „alattam az úttest (…), mögöttem egy jó test” típusú nyelvi lelemények például a Két keréken címet kapott motoros-himnuszban. A témát illetően itt sem lett a spanyolviasz feltalálva, akárcsak a Véresen című, Hobóékat idéző „vámpír-bluesban”, de talán sikerült egy-két jó beszólással bővíteni közös örökségünket.