Szakadó esőben Pest felé autópályázni egyedül: szar. A pesti dugóban bohóckodni: szánalmas. Otthon beadni, hogy a gyerekek esti fürdetése koncert miatt ugrik: nem egyszerű. Mégis az előbbiek mindegyikét ráfogtam arra, hogy a svéd melodeath király Soilwork az idei év egyik legjobb lemezét turnéztatja meg, és ha már hozzánk is eljutnak, akkor ezt érdemes lesz megnézni. A bulin három zenekar lépett volna fel, de a svájci Sybreed az énekes kirúgása/kilépése miatt szétesett picit és így nem tudott résztvenni a Soilwork-ot támogatni. Volt pár nap, amikor a Concerto próbált intézni egy magyar bandát harmadiknak, aztán végül csak a norvég Keep Of Kalessin-re és Soilwork-re maradt a feladat, hogy rajzoljanak nekünk egy jó kis bulit.
A Keep Of Kalessin így elő-elő zenekar státuszból előzenekarrá avanzsált és euróvíziós dalfesztivált is megjárt banda trió felállásban foglalta el a színpadot, hiszen Torbjorn Schei énekes már nem tagja a formációnak. Viszont a banda által nyomott viking/power/extrém metal eléggé összetett ahhoz, hogy ezt három zenésszel le lehessen hozni. Az énekesi feladatokat leginkább a zenekar vezetője, a gitáros Obsidian C. látta el, de ezen kívül viszont egy csomó mindent (női háttérvokál, billentyűs hangszerek stb.) külső technikával oldottak meg.
Nem feltétlenül volt zavaró, inkább csak meglepő. Nagy tempóval nyomta az északi metalt a három úriember, akik kicsit úgy festettek, mintha a Gyűrűk Ura filmből léptek volnak ki: a basszer hosszú szőke hajával, kiköpött Legolas, a gitáros-énekes pedig, mint Aragorn. A színpad első pár méterén néhány tíz lelkes rajongó ugrált és énekelt együtt velük. Én inkább oldalról szemléltem az eseményeket, mert nagyon nem is ismerem a Keep Of Kalessin-t és nem is csípem ez e fajta zenét - igazából a Sybreed-Soilwork tengely miatt volt számomra az este, de hát a Sybreed... Nagyjából 30-40 percet játszottak (nem néztem az órát), és mire befejezték a műsorukat szépen meg telt a táncparkett. Mondjuk innen még egy jó fél óra volt, mire összerakták a svédeknek a színpadot.
Aztán jött a Soilwork és a This Momentary Bliss dallal az új lemezről nyitották a koncertet. Nem meglepő, hogy az új lemez alkotta a setlist gerincét, a számok harmada az idei dupla The Living Infinite-ről jött, és ez teljesen rendben is volt, mert a jobb nóták pörögtek, mint például a Parasite Blues, a Rise Above The Sentiment, a Tongue vagy a Spectrum of Eternity. De nagyon jól keverték a dalokat a régebbi albumokról. Vegyesen jöttek régebbi dallamos nóták a Stabbing The Drama vagy a Figure Number Five-ról, és a kőkemény zúzós darálások a zenekar korai éveiből. Ezeket (The Chainheart Machine, Bastard Chain) Björn csak "oldschool shit"-ként aposztrofálta.
Ő a dalok között végig dumált, hergelte a közönséget, igazi bulihangulatot csinált és ezt a Club 202 közönsége értékelte is. Egészen sokan voltunk, meglepően sokan, annak ellenére, hogy a csütörtök este nem feltétlenül barátságos időpont. A két gitáros csávó, David Andersson és Sylvain Coudret amit zenélt az este folyamán, azt öröm volt nézni. Björn hangja azért itt-ott eltűnt a kábelekben, nem tudtam eldönteni, hogy ez a technika hibája, vagy a hangja fogyott el, de mindenesetre Andersson és a basszer Ola Flink gyakran segített oda a hörgős futamoknál, hogy a helyén legyenek az ének részek. Az egész koncertre igaz zúzás, rohanás egyetlen dal erejéig torpant meg kissé, a Let This River Flow alatt. De pont jókor és jó helyen dörrent meg, jó volt kicsit pihenni, komótosabban bólogatni. A Rise Above the Sentiment utáni ráadás három dallal együtt 18(!) nótát nyomtak le, ami nagyjából 90-95 perc környékét jelentett, így egészen tartalmasra sikerült ez az este. A végén azért a zenekar egyik legsikeresebb nótája a Stabbing The Drama is eldurrant, ezzel és egy kis fináléval együtt nagyjából fél 11 magasságában ért véget a buli.
Kemény, zúzós és eszméletlen jó este volt, némi hiányérzetemet a Sybreed okozta, jó lett volna, ha ők is jönnek. A buli végére az egész nap szakadó szemét eső is elállt, így kényelmesen és nyugodtan térhettem haza, a fülem még sípolt a hangerőtől, de mint minden alkalommal, most is sikerült megtapasztalni, hogy ezt a metal dolgot az északi népek máshogy csinálják, mint mások. A lehetőségért maximális köszönet a Concerto-nak és a Club202-nek.
