A készülő rockopera egyes részeit, valamint a legnagyobb klasszikusokat, így a teljes Vovin albumot is eljátssza december 10-én a Therion a Club 202-be meghirdetett koncertjén. A szimfonikus metal műfajteremtő svéd zenekara mellett ezen az estén egy olasz szimfonikus power metal csapat, a Sound Storm, és a folk metalt játszó orosz Arkona is fellép. (Fotó: Réti Zsolt)
Egy alig három hetes, 15 koncertből álló turné kedvéért szakítja meg az alkotásra szánt éveket a svéd Therion. A több mint 25 éve működő, a szimfonikus metal úttörőjének számító zenekar vezetője, Christofer Johnsson a tavalyi Les Fleurs du Mal album és a hozzá kapcsolt turné után visszavonult, hogy befejezze évek óta tervezgetett, és részeiben már korábban megírt nagy művét, az első igazi rockoperát.
Bár a komolyzenét fémzenével ötvöző zenekarokból és albumokból számtalan tűnt fel az elmúlt két évtizedben, és a rockopera is ismert kifejezésnek számít, Johnsson szerint olyan kompozíció még nem született, mint amilyet a Therion tervez most kiadni. Elmondása szerint ugyanis a korábban készült művek inkább rockmusicaleknek tekinthetők, semmint tényleges operának, mert nem követik a színpadi műfaj formai, szerkezeti követelményeit és hagyományát. A Therion most egy tényleges, rockzenébe ágyazott operát ír, annak minden jellemző elemével: szinopszissal, a felvonásokkal, képekkel, és a szerepek részletes bemutatásával.
A decemberre meghirdetett koncertek kapcsán Christofer közleményt adott ki, melyben többek között arra is kitér, hogy a rockopera készítése során rájöttek arra, hogy számos zenei irányba indulhatnának el, és az az ötletük támadt, hogy érdemes lenne élőben is kipróbálni ezeket az irányokat, így tesztelve őket. - „Szemben egy hagyományos albummal, ahol úgy zenélünk ahogy akarunk, a lemezvásárló pedig aközött választhat, hogy megveszi-e vagy nem a kiadványt, ennél a jóval a nagyobb projektnél szeretnénk olyat alkotni, ami biztosan tetszik a széles közönségnek.”
Ezért döntöttek úgy, hogy tartanak néhány koncertet, ahol előadják néhány részét a készülő műnek, hogy lássák a reakciókat. Ez a turné egyben remek alkalom arra is, hogy felfedjék a rockopera koncepcióját és témáját. És ha már útra kelnek a teljes felszereléssel, a koncerteket felhasználják arra is, hogy előadják a legnagyobb klasszikusokat: a zenekar ígérete szerint a programban többek között a teljes Vovin album is szerepelni fog.
A december 10-én Budapestre érkező turnén egy olasz zenekar, a Sound Storm is játszik. A 2002-ben, Torinóban alakult csapat szintén atmoszferikus, kórusbetétekkel és barokkos dallamokkal tarkított heavy metal zenét játszik, melyben az irodalom, a költészet és a történelem egyaránt szerepet kap. Legutóbbi konceptalbumukat Immortalia címen adták ki 2012-ben.
Az este harmadik fellépője a hazai rajongók által már ismert, Oroszországból érkező Arkona, mely az ősi szláv hitvilágból és népi történetekből meríti témáit, melyeket saját hangszereléssel, folk metalba ágyazva ad elő. A zenekar legfrissebb kiadványa egy koncertfelvételeket tartalmazó duplaalbum: a Decade of Glory kiadásával fennállásuk tizedik évfordulóját ünnepelték. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.