A magyarországi zenei világnak ha tetszik, ha nem, de így vagy úgy mindig része volt és része is lesz az underground. Nemrég megjelent első nagylemezükről, a hazai színtérről, valamint a jelenlegi helyzetről és jövőbeli terveikről faggattam ki az egyik Fanatick Attacker-t, Kuczkó Gábort, aki meglepő őszinteséggel beszélt, emellett kellő humorral állt rendelkezésemre.
Mikor alakult a zenekar? A kezdetekkor is Fanatic Attack voltatok, esetleg volt egy másik formáció, ami a mostani elődjének mondható? Te milyen posztot töltesz be?
Gábor: A zenekar 2009 december közepén alakult. Volt sok névötletünk, de mikor rájöttünk, hogy szinte mind sablonos, erőltetett, vagy valami venezuelai fordított kecskés sátánmetál banda használja, akkor kicsit szüneteltettük a keresést. Persze, hogy másnap beugrott a név, amit ma már a fél ország rettegve említ, de rájöttünk, hogy azt meg egy Köteles Leander nevű úriember használja(haha), így lettünk nemes egyszerűséggel Fanatic Attack. Jómagam basszusgitáros vagyok.
Ismerve a magyar színteret és hozzáállást, mennyire érzitek nehéz feladatnak egy thrash zenekar futtatását? Egyáltalán mi motivált, hogy egy ilyen kaotikus zenei világban, mint a magyar underground, zenekart alapítsatok?
Gábor: Magyarországon így átfogóan hangszeres zenét csinálni kihívás hosszútávon idegösszeomlás nélkül. Benzinpénzt senki nem akar fizetni, sőt, hogy egy számomra undorítónak tartott globális problémát említsek, ahhoz, hogy te feltörj a szardobálással teli amatőr zenei világból, nagyobb zenekarok előtt kell elkezdened. Ez viszont szinte csak úgy lehetséges, ha híresebb bandák előtt lépsz fel, és itt jön a komoly erkölcsi probléma: vagyonokat kérnek el akár hazai csapatok is azért, hogy valaki fellépjen előttük. Ők is voltak tízen-huszonévesek, akik csehszlovák tűzifán pengettek, és törött cineken, beszakadt bőrökön doboltak. Hogy ennek ellenére mi is motivált minket? Az, hogy először is: szerencsére nem láttunk ebbe az egészbe bele, másodszorra meg az, hogy mivel nagyon jó barátok vagyunk, a zenélés pedig számunkra kikapcsolódás. Nem érdekel minket a rivalizálás, a többi zenekar észnélküli szidása, mi csak játsszuk azt, ami szívből jön. Ezért választottuk ezt a stílust, mert mindegyikünk belső énjének tökéletes tükröződése.
Nemrég megjelent az első lemezetek, a Waiting to Rot. Az eddig nyilvánosságra hozott dalok alapján egy összeszedett, lendületes formációt hallhatunk. Mikor íródtak ezek a nóták? Illetve arra lennék még kíváncsi, hogy hol és milyen körülmények között stúdióztatok?
Gábor: Köszönjük szépen! A lemezen hallható 10 dal körülbelül az elmúlt egy év termése. Először az volt a tervünk, hogy 4 új számot, 4 régit és egy instrumental-t adunk ki nyárra. A lemezt 2013-ban fel is vettük, de a kiadónál csak 2014 tavaszára volt hely, így úgy gondoltuk, hogy a négy új szám mellé írunk még hatot, a maradék ötöt meg kiadtuk egy digitálisan meghallgatható és letölthető EP formájában Attack From The Past néven. A felvételek a próbateremben kerültek sávonként rögzítésre, a masterelést is mi végeztük. Bár a hangzás nem lett kristálytiszta, úgy gondolom, hogy a thrash metal nem is erről szól. Rosszul vagyok azoktól a bandáktól, akik nem tudnak egy épkézláb riffet írni, de a stúdióban olyan steril felvételt hoznak össze, amikben minden egyes kis zaj ki van szűrve, ennek ellenére, vagy éppen ezért erőtlen a lemezük. Ráadásul mi is fejlődünk felvételi technikák terén. Anyagilag sokkal jobban megéri egy amatőr stúdiót üzemeltetni, mert legalább a hangzást is magadnak tudod beállítani, és nincs kit hibáztatni.
Tervezitek az anyag promotálását bármilyen formában?
Gábor: Amióta megjelent a lemez, a már említett hazai körülmények miatt még nem volt koncertünk, amin ezt személyesen is meg tudtuk volna tenni, így maradt az internet. Ahhoz meg nincs pofánk, hogy minden ismerőst, kocsmapajtit meghívjunk, hogy lájkolja (fujj, de gusztustalan egy szó, azt is le kéne lőni, aki kitalálta…) az oldalunkat. Csak az nyomjon rá tetsziket, aki komolyan is gondolja! A fészbúklájkos faszméregetésből – ha egy mód van rá - mi kimaradnánk. Ugyanez a véleményem a napi egymillió megosztásról is. Semmi értelmét nem látom. Akit érdekel, ahhoz eljut az, ami igazán jó szerény véleményem szerint.
Külföldre terveztek-e eljutni? (természetesen nem csak a környező 1-2 országra gondolok)
Gábor: Természetesen jó volna világot látni egy turné keretén belül, de jelenleg sajnos ezt távoli álomnak érzem. Először is azért, mert csóró zenekar vagyunk, ha akarnánk se tudnánk befizetni magunkat egy turnéra. Másodszor meg azért, mert nem is akarjuk! Nem egyezik az elvünkkel a zenekarok lehúzása. Inkább érnék el hírnevet GG Allin módszerével, mint pénzzel.
Milyennek látod a metal zene jelenlegi helyzetét hazánkban? Vannak-e esetleg más veletek egykorú bandák, akikkel jóban vagytok, szívesen lógtok/ turnéztok?
Gábor: A metal zene itthon soha nem látott érdektelenségnek örvend. Aki metalosnak vallja magát, annak is gyakran megreked az érdeklődési köre a mainstream bandáknál. Koncertekre meg nem járnak, mivel senkinek nincs pénze, mert akkor 10000 forint helyett csak 9000-et tudna elinni hétvégén. Van néhány fiatal banda, akikkel szintén jóba vagyunk, de turnéra még anyagi okokból nem került sor. Amúgy a 30 feletti korosztállyal valahogy jobban megértetjük magunkat. Ott már kevesebb a sátánkomplexusos zenész. Hatalmas problémának érzem továbbá, hogy a legtöbb amatőr zenekar annyira se becsüli saját magát, hogy legalább benzinpénzt kérjenek a helytől, ahol fellépnek. Szerintem ez egy olyan minimális igény, amit minden fellépő zenekar megengedhet. Amíg lesznek olyanok, akik kb. fellépésért szopnak, hiába nem tudnak két akkordot lefogni, addig az amúgy nagyrészt tájékozatlan klubtulajok anyagi megfontolásból őket fogják hívni, nem azt a zenekart, aki bár kér benzinpénzt, viszont ha elsőre nem is, de másodjára már hozna embert bőven. Sőt, hogy tovább menjek, nem is engedném klubokba fellépni a csapnivaló zenekarokat, akik zenélni sem tudnak, ugyanis az ilyenek miatt nem járnak el az emberek ismeretlen zenekarok koncertjére.
Egy kis kérdezz-felelek! Ozzy vagy Lemmy?
Gábor: Egyértelműen Lemmy! Ő legalább nem csinált valóságshow-t, valamint egyszer sem láttam még buzinak sminkelve. De azért Ozzy-t is szeressük!
Farmer vagy bőr?
Gábor: Egy jó húszas bőrnél jobb nincs! Aki mást mond, az vagy buzi, vagy impotens!
Sör vagy bor?
Gábor: Kakaó! Csak nem gondolod, hogy rombolom magam?
Van-e olyan kérdés, amit még soha nem tettek fel neked, de szeretnéd, hogy feltegyenek? Mi lenne ez?
Gábor: „Ugye te nem szeretsz gumit húzni?” :-)
Végezetül üzenj valamit a szintén zenével próbálkozó fiatalságnak!
Gábor: Ennél a kérdésnél a legnehezebb kordában tartani az indulataimat. Ne essetek bele soha abba a hibába, hogy beszálltok a szarkeverős-fikázós játékba! Barátkozzatok minél több emberrel és zenekarral, mert szerintem összefogással könnyebben fel lehetne lendíteni itthon ezt a műfajt! Járjatok el egymás koncertjeire, és ne riválisként tekintsetek a többi zenekarra, hanem hasonló érdeklődésű emberekként! Úgy vélem, hogy nem állja meg az a téveszme a helyét, miszerint a zenekarok elveszik egymástól a közönséget! Ezen kívül nagyon fontos, hogy soha ne adjátok fel! Becsüljétek meg azt, amitek van! Legyetek türelmesek, mert senkinek nem hullik a siker az ölébe azonnal, akinek meg igen, az nem fogja tudni megbecsülni, és egy nyár alatt elfelejtik. Kitartás, kemény munka a siker kulcsa!
