RockStation

Megjelent a Theory Of A Deadman új lemeze

2014. július 30. - sunthatneversets

Theory2.jpg

Az alternatív rock zenekar ötödik stúdióalbuma Savages címmel jelent meg, és jóformán az egész világot körbeturnézzák vele: júliustól novemberig Kanadától, Wyomingon át Oroszországig töltik tele a klubokat és koncerttermeket. Az új anyag előzeteseként a Drown és az Angel című kislemezeket a nyár folyamán már megismerhettük.

Az album tizenhárom dalt tartogat, ezek között pedig két magas színvonalú együttműködés is helyet kapott, de még Kanye Westet is megemlítik egy pillanatra (Blow). A Livin’ My Life Like A Country Song Don Rooney-val, a címadó Savages pedig magával, Alice Cooperrel valósult meg!  A Savages csordultig van keményebb és dallamosabb szerzeményekkel, úgyhogy nagyjából 100%, hogy a zenekar összes rajongója fog találni kedvére való „nyári slágert”!

Theory Of A Deadman savages.jpg
A Theory of a Deadman formációra Chad Kroeger (Nickelback) figyelt fel először, miután Tyler Connolly, a banda frontembere egy demót csúsztatott a kezébe egy koncertet követő bulin. Chad kiadójához (604 Records) szerződtette a csapatot, ahol nem sokkal később megjelentették Theory of a Deadman elnevezésű debütáló albumukat. Ezt követte a 2005-ös Gasoline, amelynek néhány dalát a Fahrenheit videojáték soundtrackjén is felhasználták. A Theory of a Deadmant időközben újra jelölték – 2003-ban már elnyerték az év csapata díját – a kanadai Juno Awards-on, ezúttal két kategóriában. Ezt követően kiadásra került az együttes harmadik, Scars & Souvenirs című albuma, ami a maga nyolc kislemezével igencsak termékenynek bizonyult. A Scars & Souvenirs-ből csak az Egyesült Államokban több mint 500 000 példány fogyott, aminek köszönhetően 2009-ben aranylemez lett. A Theory of a Deadman játszott a Mötley Crüe előtt, majd a Crüe Fest 2 fellépője volt. Az alternatív rock zenekar negyedik albuma The Truth Is… címmel jelent meg 2011-ben, ezt követte egy Alter Bridge-dzsel közös headline turné, amin többek között a Black Stone Cherry volt a kísérő zenekar.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr116558571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum