A szervezőknek ezen a napon sikerült egyetlen napra összehozni a fesztivál összes kakukktojását, ahogyan 2013-ban a Fields of the Nephilim, idén rögtön három zenekar lógott ki a sorból zenéjével. A német Cripper azonban nem lógott ki a fesztiválról, velük indítottam a napot.

Cripper
A Cripper az egyik legjobb az új német thrash zenekarok közül. Zenéjük keveréke a régi iskolának és a modern thrash metalnak. A legnagyobb fesztiválokon léptek fel és Európa-szerte turnéztak a legnagyobb nevekkel, így tettek szert nemzetközi elismerésre és a folyamatosan növekvő rajongótáborra. Technikai kifinomultság és sok groove jellemzi őket miközben változatos, jellegzetes stílusú gyors zene, amit játszanak és ezt élőben is meggyőzően adták elő. Mindenképpen figyelmet érdemelnek.

Az energikus macskatestű énekesnő Britta Görtz folyamatosan rohangált a színpadon, állandó mozgásban volt és így nem meglepő, hogy könnyen ad át energiát a közönségnek (Vicky Psarakis figyelmébe ajánlanám Britta színpadon nyújtott teljesítményét), a metal világban nem mindig könnyű a női előadóknak érvényesülni-különösen frontemberként, de Brittának ez nem okoz gondot, nem beszélt túl sokat csak a zenéről szólt a fellépésük rövid szünetekkel de mindvégig feszesen és erőteljesen. Más mint a veterán német bandák, inkább hasonlítanak az amerikai zenekarokra. Nyers, izmos modern thrash, szilárd alapokon köszönhetően gitárosoknak (Jonathan Stenger és Christian Bröhenhorst). Most bepótoltam amit az Overkill előtt Pozsonyban elmulasztottam és ez volt az egyik legjobb új német thrash amit mostanában láttam-hallottam!

A Cripper után több koncertbe is belenéztem, de estig nem lépett fel nevesebb zenekar.

Fleshless
Halálos grind és dallamos-brutális death metal. Az így kapott keverékhez egy kicsit furcsa, ultrabrutális ének és gore-grind stílusú gitár mellett dallamos gitárrészek, szaggatott riffeléssel Fear Factory és Meshuggah stílusban, sok variáció és ügyes játék visszafogott gitárszólókkal. Röviden így így írnám le a cseh Fleshless koncertjét. A lemezeiket nem ismerem de a zenekart ajánlom a death/grind rajongók figyelmébe.

Grandexit
Svéd zenekar, death metal? Nagyjából volt elképzelésem mire számíthatok, ehhez képest egészen mást kaptam. Svéd progresszív death metalt, ami hörgést, alternatív-progresszív riffeket és kísérletező dallamokat jelent, kb. olyan mint System Of A Down death metal verziója. A meglepő keverék működhet a nyitott gondolkodású dallamos death metal kedvelőknél, de nekem nem igazán jött be.

Obscure Sphinx
2012-ben a Summer Breeze Open Air fesztiválon elnyerték a legjobb újonc zenekarnak járó "New Blood Award" díjat és kritikák is méltatták a lemezeiket, nálunk mégis teljesen ismeretlenek. A lengyel zenekar egy érdekes zenei kísérlet, a fellépésük pedig nem egyszerűen koncert volt, hanem Zofia Fraś énekesnőnek köszönhetően inkább zenés performansz. Az alternatív metal elnevezés helytálló de ez a post-metal kemény és nehéz, sajnos néha monotonná vált a zene, de szépen ötvözik a zúzást súlyos doom részekkel.

Skeletonwitch
Amikor meghallgattam az utolsó lemezüket nem voltam elájulva tőle, de a zenekar élőben nagyon élvezetes showt nyújtott és így már értem a Skeletonwitch évek óta folyamatosan növekvő népszerűségét. Hallgattam a zenéjüket a koncert előtt így tudtam, hogy mire számíthatok: a thrash és black metal keverékére, bár a hangsúly inkább az utóbbin van.

Láthatóan nagy az összhang a zenekarban, Chance Garnette kiváló frontember és ahogyan irányította a Skeletonwitch showt elég meggyőző volt, a srácok tudják hogyan kell játszani egy nagyobb színpadon. Ráadásul hangosabbak voltak és jobban szóltak mint az előző zenekarok (vagy csak én álltam közelebb?)! Nate Garnette és Scott Hedrick precíz zenészek, hibátlanul látták el feladatuk, a dallamos és vad gitárokat Chance Garnette brutális éneke tette teljessé. A zenekar tagjai láthatóan a legjobb formájukat hozták és biztos vagyok benne, hogy ez a kiváló teljesítmény sok új rajongót szerzett nekik. Nehéz volna megmondani hogyan érzek velük kapcsolatban, mert a koncert nagyon tetszett, de a lemezeikkel továbbra sem tudok megbarátkozni.

H2O
A következő zenekar valami egészen más volt mint a Skeletonwitch thrash/black zenéje. Nem tudom nálunk mennyire népszerű a zenekar a HC rajongók között, de szerintem nincsenek úgy számontartva, mint mondjuk a SOIA, pedig '96-'03 között négy rendkívül sikeres albumot készítettek és körbeturnézták szinte az egész világot. A korábbi Sick of It All roadie Toby Morse és társai '95-ben alakítottak zenekart, amely keverte a New York Hardcore féktelen dühét és a punk dallamokat.

A H2O lett az a zenekar amely a dallamos, de kemény "dallamos hardcore" zenét megismertette a szélesebb közönséggel és továbbviszik a hardcore-punk hagyományt. Bár a banda hangzása határozottan kevésbé agresszív, mint a fesztiválon szereplő extrém zenekaroké, de a H20-féle fülbemászó "Jé-oh-oh" kórusait és a gyors, nyers New York-i stílusú kemény riffeket imádta a közönség és elképesztően jó hangulat kerekedett! A zenekar azt az elvet követi, hogy a közönség részt vesz a showban. Ennek a legegyszerűbb módja, hogy emlékezetes refrénekkel kell játszani a dalokat, amit a közönség teljes erővel ismételhet egy vagy két kísérlet után, és ez kiválóan működött. Az egész koncert vidám volt és energikus igazi ugrálós bulizenével.

Six Feet Under
A SFU már átcsúszik abba a death metal kategóriába, amit nem tudok értékelni. Hiába változatos technikás death metal vastag énekkel, lüktető hangszerekkel ez már nem nekem való. De lehetetlen tagadni Chris Barnes jelentőségét a death metal világban, ezért belenéztem a műsorukba. Kevin Talley teljesítménye adja a zene dinamikus szilárd gerincét, Rob Arnold és Steve Swanson gitárduó pedig technikát és a stílust. De egy rövid ízelítő nekem elég volt a zenekarból...

Az nap hátralévő részében sorra jöttek a bevezetőben említett kakukktojások, elsőként Devin Townsend. Szerencsére a cseh közönség elég nyitott a fesztivál fő zenei vonalától eltérő előadókra és egyetlen ilyen zenekarnak sem kell attól tartani, hogy érdektelenségbe fullad a koncertje. De nem elég a nyitottság, kell az is, hogy a zenészek "odategyék" magukat a színpadon, valami különlegeset vagy szokatlant nyújtsanak és nem árt a humor sem, amiből pont Devin Townsend esetében nem volt hiány.

Devin Townsend Project
Bárki aki látta a Devin Townsend Project egy koncertjét vagy ismeri a lemezeiket tudja mire számíthat. Itt viszont a közönség egy része valószínűleg most először találkozott Devin zenéjével. Az ő szokatlan és furcsa, ugyanakkor izgalmas progresszív rock és metal zenéje az est fénypontja volt számomra. Még mielőtt a zenekar színpadra lépett világos volt, hogy ez valami különleges. A kivetítőn a zenét nem csak aláfestő, hanem kiegészítő kis animációkat vetítettek.

A zenekar és Devin remek formában volt, a hangzás pedig kifogástalan: a csodálatosan vastag gitárok, a dübörgő basszus, minden tökéletes, a zenészek pedig egyértelműen jól érezték magukat a színpadon. Devin Townsend  az egyik legviccesebb és legmegnyerőbb frontembere a rock/metal világának, az egész koncert alatt kölcsönhatásban volt a közönséggel, humorával az ujja köré csavart mindenkit. Egyszerűen nem lehet nem szeretni, viccet csinál bármiből, ha kell egy kis öniróniával magából is. Mégsem válik komolytalanná, nem ripacskodik és közben ott volt az egyedi és rendkívül kreatív zene, ami egyszerre vidám és érdekes, amit érdemes hallgatni. De nem veszett el a lényeg a nerd humorban, a koncert energikus volt és hangos, Townsend védjegye a
hangja most remek volt és ahogyan játszott fenomenális. Van egy sor számítógépes/sci-fi minta a zenében, de ez nem zavaró mert csak hozzátesz intenzitáshoz és ott szól mellette a jó régimódi torzított gitár.

Nyilván kihívás volt fellépni egy alapvetően extrém metal fesztiválon, de Devin Townsend volt  olyan bátor, hogy bevállalja ezt. Jó értelemben vett különc de karizmatikus személyisége a hajtóereje a zenekarnak. Reméltem, hogy a közönség elismeri a zenekar erőfeszítését és ezzel nem is volt gond, szép sikert arattak. Az egész show gondosan hangszerelt és koreografált, mégis úgy jött le az egész mint jó móka, nekünk pedig nem volt más dolgunk mint élvezni és jól szórakozni.

Ezt játszották:
Seventh Wave
War
Regulator
Deadhead
Numbered!
Supercrush!
Kingdom
Juular
Grace
Bad Devil

Amon Amarth
Idén már láttam a zenekart a Nova Rock fesztiválon és szerencsére itt sem mulasztottam el a fellépésüket, mert így olyan koncertet láttam, ami a legnagyobb nevekhez hasonlítva is kiállja a próbát! A koncertprogram nagyjából ugyanaz volt mint a Nován, de a látvány és a színpadkép terén a BA '14 legjobbja volt az Amon Amarth és megmutatták hogyan kell csinálni viking metalt.

A svéd titánok a sötétség leple alatt léptek a színpadra, amit felváltott a dinamikus keveréke a drámai vörös, zöld és kék fényeknek és az Amon Amarth nem vesztegette az időt, elkezdődött egy olyan lenyűgöző színpadi előadás, ami könnyedén felveszi a versenyt azokkal a zenekarokkal amelyek általában arénákban lépnek fel!

Sorban játszották a közönség kedvenceit, akik már az első hangoktól teljes hangerővel énekeltek (?) így teremtve tökéletes hangulatot. Miután a két nyitó dal lement, Johann Hegg  köszöntötte a rajongókat. És innentől nem lehet csúcspontokat kiemelni a műsorból, mert egy végig tökéletes programot nyomtak. A színpadi show pedig csak fokozta a barbár hangulatot: pirotechnika, két tűzet fújó sárkányfej és a kellékek, az elmaradhatatlan ivókürt és Thor hatalmas kalapácsa Johann kezében. Bár Johann a központ, nem lehet elfelejteni a zenésztársait sem: Olavi Mikkonen és Johan Söderberg szólóit, Fredrik Andersson markáns dobolását, Ted Lundström basszustémáit. A hangulat fantasztikus volt, minden rajongó elégedetten távozhatott de egy kicsit több spontaneitás jó lenne.

Setlist:
Father of the Wolf
Deceiver of the Gods
Varyags of Miklagaard
Asator
As Loke Falls
Guardians of Asgaard
Cry of the Black Birds
We Shall Destroy
War of the Gods
Victorious March
Encore:
Twilight of the Thunder God
The Pursuit of Vikings

Shining
Jazz metal. Nem viccelek, ilyen is van. Bár a programfüzetben avantgarde metal szerepel a norvég Shining eredetileg egy akusztikus-instrumentális jazz kvartet volt. Valami olyan eredetit hoztak létre ami ihletett kísérletező keveréke a jazznek, avantgarde zenéknek, prog, extrém és black metalnak. Amikor a zenekar kijött a színpadra, és frontember Jørgen Munkeby felvette a szaxofont valószínűleg mindenki döbbenten figyelt, ebből mi lesz?

A Shining hangos, kaotikus, és ha nem ismered a zenét nehéz követni. Jónéhányszor mindenki azt hitte, hogy véget ért a szám, erre a zenekar ismét játszani kezdett. Jørgen Munkeby énekes, gitáros, szaxofonos és zeneszerző Håkon Sagen, basszusgitáros Tor Egil Kreken, billentyűs Bernt Moen, és a dobos Torstein Lofthus elképesztő showt nyújtott és nem hagyták, hogy a közönség felocsúdjon a döbbenetből, amit a vad szaxofonszólók és a jazzbe oltott metal okozott.

Az egész teljesen szürreális hangulatát képtelenség visszaadni írásban. Ha eljön a Blade Runner világa ott ilyen lesz a metal és nem Vangelis zenéje lesz az aláfestés, hanem a Shining. Szerencsére a cseh közönség jól bírta a kiképzést és ismét jelét adta a nyitottságnak, nem hagyták ott a koncertet, sőt a norvég zenekar szép sikert könyvelhetett el. Én egy élménnyel gazdagodtam, mert sok mindent láttam már az évek alatt és nem hittem, hogy tud még újat mutatni egy zenekar, de még csak hasonlót sem láttam-hallottam korábban.

Már csak egy zenekar maradt erre a napra, a fesztiválról a zenéje miatt ugyancsak kilógó indusztriál zenét játszó Combichrist.

Combichrist
Első alkalommal láttam őket és nem akarom előre lelőni a poént, mert nemsokára nálunk is fellépnek. Legyen elég annyi, hogy Combichrist hozta az agresszív elektronikus/industrial  zenét és a közönséget teljesen felpörgették. A Combichrist nem csak egy elektronikus vagy ipari zenekar többé; több a hozzáadott gitár és metal elem, mint a gépi.

A délutáni dedikáláson teljesen normális és barátságos zenekar a színpadon igazi zúzóbrigáddá változott. Folyamatosan rombolták a színpadot és a felszerelést alaposan megdolgoztatva a roadokat, Abbey Nex hirtelen ötlettő vezérelve elkezdte megenni a törölközőjét, Joe Letz felborogatta a dobfelszerelését, Eric13 gitáros pedig sok metalzenészt megszégyenítően zúzott, a frontember Andy LaPlegua pedig gond nélkül megnyerte a metalos közönséget! Aki szereti az industrial zenét ne hagyja ki őket novemberben!