RockStation

„Te sötétben bujkáló WT rajongó…” – Within Temptation koncert @ 2014. március 14. PECSA Music Hall

2014. március 16. - viliricsi

0withintemptation2014_49.jpg

Uszodába menet, vagy vonatra váltva jegyet mindig abban reménykedünk, hogy adott időben rajtunk kívül kevesen választják ugyanazt az időtöltési formát, amit mi. A rock koncert valahogy kivétel. Itt a közösségi élmény a legfontosabb, együtt lenni azokkal, akik ugyanazt akarják, mint mi – minél többen vagyunk, annál erősebb az élmény. Meg persze azok, akikért megtettük a koncerthelyig vezető utat is nagy valószínűséggel lelkesebben játszanak több arcnak.

Így hát örültem, amikor a „szentélybe” belépvén azt tapasztaltam: még háromnegyed óra van a kezdésig, de a terem utolsó harmadába állított keverőpultig terjed az ember-tenger. A kint dohányzókkal, a büfézőkkel, a wc-n dolgukat végzőkkel vagy éppen okádókkal, és a notórius utolsó percben érkezőkkel kiegészülve borítékolható volt a „lapjával állós” teltház.

Tovább

Réti Zsolt kollégánk fotóiból nyílt kiállítás a Dürer Kertben

Zsolt fotókiállítás.jpg

Réti Zsolt kollégánkról közismert, hogy igencsak komoly gondnak kell ahhoz közbejönni, hogy ő egy rock-koncertet is kihagyjon. A Dürer Kert - mint az egyik legnépszerűbb koncert-helyszín - a közeli hetekben több kiállítást is szervez az ott megtartott koncerteken készült fotókból. Zsolt koncertfotói két részletben lesznek megtekinthetőek a Dürer Kertben, melyek közül az első már látható. Zsoltnak ezúton gratulálunk!      

Így kell dobolni kézfej nélkül

kieren.jpg

Kieren Schroeter kézfej nélkül született. Azonban ő így is lehatározta, hogy dobolni fog, Magától tanult mindent. Nem volt könnyű a csukló és az ujjak mozgását más testrészeivel helyettesítenie, de a felkarja és a könyöke segítségével ma teljes értékű dobos. Hogy mennyire az, azt hajtás után megnézhetitek, hogy dobolja a Despised Icon  MVP című dalát.

Tovább

We Came As Romans & Miss May I - A nyár legsúlyosabb breakdownjai az A38 Hajó falai között

WeCameAsRomans-May2013.jpg

Június 24-én két zenekar adja majd első magyarországi koncertjét az A38 Hajón, ami nélkül nélkül nem tudnánk modern metalcore-ról beszélni. Barkochbázzunk? Így-úgy mindkettejüknek köze van a Rise Records piaci szerepének növekedéséhez, mindketten végigjárták már a világot az összes kedvenc zenekaroddal, sőt, együtt is turnéztak már sokszor, Európában legutóbb épp három évvel ezelőtt. Ez még kevés? Az egyikőjük nem tud létezni billentyűszőnyegek, a másik pedig csínján adagolt deathcore-elemek nélkül. Közeledünk? Mindketten ókori szimbólumokhoz nyúlnak vissza, és mindkettejük koncertjét évek óta várod: a We Came As Romansről és a Miss May I-ról van szó.

Tovább

Az alapzenekar alapműve: Iron Maiden - Seventh Son Of A Seventh Son (1988)

Iron Maiden 7th.jpg

Június 3-án a Budapest SportAréna vendége lesz az Iron Maiden, akik Maiden England elnevezésű koncert-turnéjukkal érnek Magyarországra. 11 év elteltével ez lesz a banda első önálló hazai fellépése, igaz 2008-ban és 2010-ben a Szigeten lehetett őket látni. Mivel a turné a zenekar Seventh Son Of A Seventh Son című albumának jegyében telik, nem is találhattunk volna megfelelőbb alkalmat egy kis visszaemlékezésre.

Tovább

Itt van két új dal a Cavalera, Puciato és Sanders nevével fémjelzett szupergrouptól

Killer Be Killed band.jpg

Pár nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy május első felében - Európában egészen pontosan 9-én - jelenik meg a Killer Be Killed néven futó Max Cavalera (SOULFLY, ex-SEPULTURA), Greg Puciato (THE DILLINGER ESCAPE PLAN), Troy Sanders (MASTODON) és Dave Elitch (ex-THE MARS VOLTA) alkotta zenekar debütalbuma, amely egyszerűen csak a zenekar nevét viseli. Nos, a szupergroup most a Wings Of Feather And Wax és a Face Down című dalokat is közzétette az albumról, nekünk meg fülig ér a szánk. Hajtás után nektek is fülig fog.

Tovább

Five Finger Death Punch, mint aláfestő zene hokibunyóhoz

5FDP2013.jpg

Valamelyik kanadai alsóbb hokiligában feszült egymásnak két sportember. Ugye a hokiban, amíg valaki a földön nem fekszik, simán lehet egymást püfölni. Eddig, okés is, de mindezt úgy tették, hogy közben a csarnokban a hangszórókból a Five Finger Death Punch Over And Under It nótája üvöltött. A jóemberek megvárták, míg Ivan Moody belekezd a hörgésbe és elkezdték egymás lendületesen csapkodni - egészen jó ritmusban a zenére. Aztán miután nem bírták egymást leküldeni a jégre, lepacsiztak és irány a büntisarok. A hajtás után a jelenet, meg az eredeti videó is a dalhoz, mert annyira azért nem jó a felvétel...

Tovább

Stúdióban a Godsmack

Godsmack_band.JPG

Az amerikai heavy metalosok 2010 után idén, leginkább év végén új lemezzel jelentkeznek. Ezt onnan tudni, hogy a banda frontembere Sully Erna twittelte, hogy stúdióban vonulnak, hiszen az új lemez előkészületei már készen vannak. Ez lesz a hatodik nagylemeze a zenekarnak, és ha hihetünk az énekes szavainak, akkor az új Godsmack lemez nagyon agresszív és rosszfiús lesz.

A Hurts, a Nero, a Karnivool és a Modestep is fellép a VOLTon

Hurts.jpg

A most bejelentett nevekkel együtt már húsznál is többre nőtt a nemzetközi sztárok száma a 22. VOLT Fesztiválon. Határozott közkívánatra tér vissza a soproni Lővérekbe a Hurts, több ezren várják a Nero és a Modestep élő fellépését is és érkezik a Karnivool, a jelenleg világszerte toplistás Milky Chance és az Arctic Monkeys előzenekaraként a The Strypes. A hazai nagyágyúk mellett a VOLTon ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda

Tovább

Visszatért a The Taktika

The Taktika.jpg

A The Taktika zenekar anno 2001-2005 között működtött és olyan zenekarokkal játszottak együtt, mint a Converge vagy a Burst. A csapat aztán eltúnt a színtérről, ám másfél éve újra próbálnak, most már csak trióban és ennek eredményeként múlt hétfőn megjelent a The Taktika új kislemeze. A csapat az Entrópia Architektúrával koncertezik a Roham-ban, 21-én pedig a New Dead Project-tel a Dürerben. Az új EP hajtás után. A zenekarról információkat ITT találtok.

Tovább

Új szöveges videóval jelentkezett a Mongooze

Mongooze 2014.jpg

A mosonmagyaróvári Mongooze 4 számos From Dispear To Hope című EP-jéről mi is írtunk itt az oldalon. Az anyag nem csak tőlünk kapott jó kritikát, hanem még számos helyről. Közben  2013 őszén „szakmai” zsűri előtt 1. helyezést értek el a Roxiget IX. tehetségkutatóján. Az 1. hellyel járó nyeremények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ez év februárjában bevonulhassanak a soproni MD stúdióba Smicihez, hogy rögzítsék a második kislemezünket.

Tovább

Nem fáj - Új AWS-videó

AWSband2013.jpg

Az AWS zenekar eddig egy nagylemezt, két EP-t és 4 videoklipet jelentetett meg, melyeket sugározott többek között az MTV és a Viva is. Felléptek a Petőfi Rádió Akusztik műsorában, többször körbejárták az országot, koncerteztek Európa több városában is. Idén tavasszal jelenik meg az Égésföld című második nagylemezük az EDGE Records gondozásában, amelyen 10 vadonatúj dal mellett megtalálható lesz az eddig fizikai formátumban még kiadatlan Világposztolás kislemez, valamint a zenekar által eddig elkészített összes videóklip is.

Tovább

Új Metallica-dal debütál hétvégén

 

Mint az a fenti Facebook hivatkozásból is jól látszik a Metallica dél-amerikai turnéján jó eséllyel egy új dal is elhangzik, melyet a múlt héten kezdett összerakni a csapat. Mondjuk muszáj is nekik, hiszen egy By Request kampány keretében a rajongók állítjál össze a setlistet, amely mellé egy új dalt is ígértek, így aztán a rajóngókat nem lehet becsapni. Az új dal vasárnap este debütál Bogotában, ahol emellett a legnyilvánvalóbb Metallica slágerek lesznek majd hallhatóak, mert a rajongók fantáziája is csak annyira volt gazdag, hogy egy ritkaságot sem kértek a zenekartól.

Félbeszakították a letlive atlantai koncertjét

letlive2013.jpg

Jason Aalon Butler, a letlive énekese nem az a típusú ember, aki megül a seggén. A színpadot minden koncertalkalmával teljes területben kihasználja vagy még jobban is. Ez történt legutóbb Atlantában is, amikor a színpad fölött lévő páholyos részt használta fel emberünk, ahova a korláton felmászva jutott fel a rajongókig és ott énekelt, sőt még selfie-t is készített. Na, a mászós mutatvány persze ki is verte a biztosítékot a rendezőknél - köszönhetően a közelmúlt színpadi baleseteinek is -  és leállították a koncertet. A hajtás után Butler akciója.

Tovább

Within Temptation - Ezt tolták Pozsonyban

withintemptation.jpg

Sharon Den Adel pop-metal istennőt és férjét (Robert Westerholt gitárost) is magában foglaló Within Temptation csapata tegnap este a pozsonyi Incheba Expo Arenában lépett fel. Mára egy napnyi pihenőt kaptak maguktól, hogy nemzeti ünnepünk előestéjén zenei forradalmat csináljanak a magyar fővárosban (éppen a szabadságharc költőjéről elnevezett csarnokban).

Nem mi lennénk a Rockstation, ha nem lett volna beépített emberünk Pozsonyban (szerénységért pedig lusták voltunk sorban állni, amikor az Úr osztotta). Aki olyan öreg, mint mi, és nem bírja az izgalmakat, az hajtás után szembesülhet a valósággal (a pozsonyi buli setlistje gerincében mindenképp hasonlítani fog a pestihez).

Tovább

Valami egészen más: Periphery - Clear EP (2014)

peripheryclearstill.jpg

2 év telt el a legutóbbi Periphery nagylemez óta, ami ugyan mutatott fejlődést a zenekar kezdeti anyagaihoz képest, de a dalok jellege megmaradt. Attól függetlenül, hogy a Periphery II folytatása volt az előzőnek, nem gondoltam volna, hogy a csapat valaha is kísérletezni fog újdonságokkal, vagy bármi olyat játszik, ami nem a jól bevált djent. Tévedtem.  Azzal az ötlettel álltak elő, hogy minden tag külön dalt ír, aminek következtében egészen szokatlan EP készült. Mivel szinte minden szám különböző jellegű, igazából nincs egysége a lemeznek, ezért érdemes külön beszélni minden tételről.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum