Az Enslaved új lemezének első szerzeménye hallatán - ami a Thurisaz Dreaming címet viseli - először is hátradőltem és megnyugodtam. Mégpedig azért, mert ez a dal tökéletesen és azonnal közvetíteni tudta számomra azt, hogy a frissen megjelent In Times is egy valódi felnőtt lemez. Aminek saját egyénisége, és egyre markánsabb vonásokkal keretezett arculata van. Ezzel párhuzamosan pedig - mint ahogy az a felnőtt világban lenni szokott - a hosszú évek alatt bejárt út után, az Enslaved érzelmi világa is egyre csak tágul a kezdeti - a szó szoros értelmében - korai lépésekhez képest.

Amik azért annyira nem voltak csetlők - botlók, hiszen a kölyök Ivar Bjornson és harcostársa Grutle Kjellson két olyan nagyragadozót eresztett a világra szűk egy éven belül, mint a Vikingligr Veldi és a Frost című lemezeik. Amik habár a műfaj norvég klasszikusainak is számítanak, azért még főleg az akkor a ködös fjordokra károgó, közös északi rítusok utánzásából álltak, és így csak az első, de a mostani saját arculat szempontjából persze megkerülhetetlen lépcsőfoknak számítanak. Aztán mostanáig követte ezt a két lemezt még tíz album mostanáig. Amin a közben öt főre bővült banda, sorban elvégzett minden olyan újabb rituálét, amivel tágítani tudta saját határait, és már inkább kezdett egyetemessé válni, mint pusztán a norvég black metál szűk világának csontkoponyáján maradt volna egy jel, amitől minden boldog családi kép elsárgulhat a falon.

Az extremitás legmagasabb értékeit karcolgató formáció atmoszferikus hangulataiban egyre inkább jelent meg a vikingek mondáihoz jól kapcsolható klasszikus heavy metál hangzás, és annak minden hőseposzi kelléke. Az említett extremitás pedig egy sokkal elegánsabb komplexitásba csapott át, valahol a Below The Lights című nagylemez környékén. Ami ezen a lemezen talán az utolsó Daylight című számban ölt leginkább testet. Ami kifogástalanul megkomponált darab, de precíz gitártémái és a szálldogáló háttérének ellenére is nehézvíz és mocsaras gázló. Mondjuk valahol a maga kilenc perce közepén egyszer éterien felviláglik a hold, de aztán hamar eltakarják újra a marcona viharfelhők.

Aztán ami még hangsúlyosan jelen van ezen a lemezen, és egyre erőteljesebben jellemző ez is az Enslaved zenéjére, az a nyolcvanas évek gótikus rockbandáinak hosszúra nyúlott, sűrű árnyéka. A Building With Fire is egy ilyen témával kezd, de mire brokátba öltöztetett, gyertyaviaszos álomba ringatna vált, és éles fogakat mélyeszt a lefestett álomképbe, amiket aztán szintén a kilencedik perc vége előtt még le is nyalogat. Az anyag hat számából egyébként egy sincs nyolc perc alatt. A gitárok viszont mindegyikben jól kiegészítik egymást. Mint ahogy a különböző tónusú énekhangok is csak kontrasztosabbá teszik a dalok éles hangulatváltásait. Az énekes mintha önmaga merengő melankóliájára acsarogna sokszor, féltve és ezért kántálva a zenekar gyökereit jelentő irtózatos strófákat. Miközben újra és újra kiderül, hogy bármennyire is temeti ezt a lemezt a sötétség, mégis minden jegyében ott még a progresszív rock fénykora is. Erről pedig a One Thousand Years Of Rain, és a címadó In Times tanúskodik a leginkább.

A minduntalan ismétlődő Enslaved álmok egyre összetettebb tartalommal és jelentéssel bírnak. Sokkal inkább megkomponáltak, mint csupán kusza, nyomasztó rémképek. Felnőtt álmok. Vegyes, de jól befogadható érzelmekkel, fordulatokkal. Olyanokkal amikre szívesen emlékezünk, amikre odafigyelünk, még ha inkább élesek is, mint édesek. Értékük pedig egyre inkább egyetemes, mintsem csak szimplán északi pogány rítus. Érett zene, és egyre inkább úgy tűnik, hogy értékálló is. Állandóan megújuló erőforrásokkal.