Winston McCall, az ausztrál Parkway Drive énekese a VOLT-os fellépésük előtt nyilatkozott nekünk. A vidám és mezítláb üldögélő Winston nagyon jókat ígért a magyar rajongóknak, hiszen – mint ahogy azt más fórumokon is megemlítették – februárban újra Magyarországon koncertezik a banda. Akkor ugyan még nem ígért pontos dátumot a frontember, de annál több információt megosztott velünk a közelgő albumról és még a kezdő bandáknak is adott pár tanácsot.
Rockstation: Winston, először is köszönjük a lehetőséget.
Winston: Örülök, hogy beszélhetünk, én köszönöm.
Rockstation: Hamarosan kijön az új album. Szerinted mi a legalapvetőbb különbség a legutóbbi és e között a felvétel között?
Winston: Kiemelném, hogy sokkal sötétebb album érkezik. Tele gyűlölettel és haraggal (nevet – ha mondjuk tizennyolc éves metalcore rajongó lány lennék, valószínűleg örök hűséget fogadtam volna neki abban a szent pillanatban). A hangzásban is lesznek ”újdonságok”, de alapvetően egy nagyon dühös és energikus lemezt ígérhetek nektek. Másabb lesz, mint az előző, de közben meg mi érzékeljük a kapcsolatot köztük, hiszen mindig igyekszünk a számunkra akkor legfontosabb hatásokból felépíteni az albumainkat.
Rockstation: Mi inspirált titeket? A személyes élményeid, élményeitek mennyire keveredtek aktuális, globális eseményekkel?
Winston: Igen, nagyon sok globális folyamat miatt éreztük úgy, hogy ezt a lemezt így kell elkészítenünk, mert igen elég sok minden miatt érzünk haragot. És ez remélhetőleg totálisan lejön majd az új albumunkról. Azt gondolom, hogy akadnak olyan dolgok, amelyek felett nem lehet szemet hunyni és igenis ki kell állni bizonyos eszmék mellett.
Rockstation: Ha már eszméknél és üzeneteknél tartunk. Mit üzennél a kezdő, feltörekvő bandáknak?
Winston: Nagyon jó a kérdés. Nos, szerintem az a legfontosabb, hogy mindig azt fejezzétek ki, amit a legfontosabbnak éreztek. Ne dőljetek be divatos dolgoknak vagy eszméknek, eladhatóságnak, ha így csinálnám, ahogy ő” az jobb lenne. A zenétek ti vagytok. Ha szar szar, de ti vagytok. Mégis miért adnál olyan dolgot a világnak, amelyet más – mivel tényleg ebben hisz – nálad sokkal jobban képvisel? Igyekezzetek hitelesek maradni, mert ez egyszerűen hihetetlenül fontos és elengedhetetlen. És persze gyakoroljatok és ragadjátok meg a lehetőségeket. De most így belegondolva… mindig azt próbáljátok meg képviselni, ami ti vagytok. És azt adjátok vissza a zenétekben is.
Rockstation: Nem akarunk hízelegni, de itthon imádnak titeket. Már voltatok Magyarországon korábban is, és igen még ma fel sem léptetek, de tudtok-e már nekünk valamit mondani arról, hogy itt mikor mutatjátok be az új albumot? Mikor jöttök vissza?
Winston (sejtelmes mosoly): Nagyon szeretjük a magyar rajongóinkat… Évekkel ezelőtt is nagyon jól sikerült a bulink nálatok, és igen… Nemsokára újra találkozunk. A nagyon közeli jövőben. Ez biztos, ezt megígérhetem nektek!
Rockstation: És mit üzensz azoknak, akik éppen itt vannak és a nemsokára kezdődő koncertre várnak? Elég sokan vannak, akik kifejezetten titeket jöttek megnézni…
Winston: Igen? Én csak dühöt és egy iszonyatosan nagy bulit ígérhetek nekik! Gyertek, tomboljuk ki magunkat együtt, nagyon-nagyon sok haragot láthattok majd a színpadon!
FOTÓK: RÉTI ZSOLT