RockStation

Phoenix RT – Durván bújj hozzám!

A csallóközi rock trió vadonatúj szöveges videója

2015. szeptember 23. - sunthatneversets

phoenixrt.jpg

Szeptember 16-án jelent meg a csallóközcsütörtöki Phoenix RT régi/új szerzeménye – a Durván bújj hozzám! - mely egyben a készülő negyedik album következő darabja. A hammerworld.hu közönségszavazásán 2015 egyik reménységének választott, egyre népszerűbb csallóközi rocktrió a nyári fesztiválfellépések alkalmával nagy sikerrel adott már ízelítőt az új album dalaiból.

A 2015-ös év a Phoenix RT számára – természetesen a koncerteken túl – az év végén megjelenő új lemezről szól. Szeptember közepén újra Varga Zolinál járt a banda a Supersizeban, ahol elkészültek a negyedik nagylemez felvételeivel.

„A Phoenix RT eddigi legütősebb lemezének felvételein vagyunk túl. Imádtuk minden pillanatát, és reméljük, hogy a rajongóinknak is legalább annyira tetszeni fog, mint nekünk. Szeptember közepén mutattuk be a korábbról már jól ismert, a koncerteken áthangszerelt formában, kötelező darabként játszott Bújj hozzám c.  nótát. Egyébként az ötlet, hogy tegyük fel az új albumra, úgy született, hogy koncertek után nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az újragyúrt dallal kapcsolatban. Mondhatjuk, igazi közönségkedvenc lett, így azt gondoltuk, akkor hajrá, játszuk fel ezt a nótát az új korongra.” – mondta el Puss Tamás, a zenekar vezetője.

Az eredetileg a Nincs ellenszer című albumon megjelent lírai nóta, felpörgetett, metálos változatához  ismételten Bíró Máté és az FX Film készített videót, ahogyan azt már megszokhattuk.

Az új albumról azt lehet még tudni, hogy a megjelenése december elejére várható, tíz dalt tartalmaz majd. „Teljesen összeállt az anyag, már megvan a lemez címe is, amit hamarosan el is árulunk”
Az ősz sem lesz unalmas a banda számára, hiszen fellépnek a Tankcsapdával, a Rómeó Vérzikkel, lesz néhány önálló koncert is. Az őszi turné szeptember 26-án indul Szigetszentmiklóson a Rocklyukban. Október 10-én Ekecsen ismét megrendezésre kerül a Rocktóber, aztán a november 14-én Dunaszerdahelyen különleges koncerttel lepik meg rajongóikat, de természetesen leginkább az év végi (2015. december 26.) csallóközcsütörtöki lemezbemutató koncertet várják. A  lemezről és a készülő meglepetésekeről itt olvashattok folyamatosan. Alább pedig az új dal és a hozzá készült videó.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr847809970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum