A hazai színtéren mindig az egyik kedvencünk volt a HAW. Egyszerű, szerethető arcok, akik szívből zenélnek, és tényleg odarakják magukat a színpadon (is). Bírjuk a hülye humorukat, most meg egy "mini" turnén voltak külföldön, többek közt erről faggattuk a zenekart. Na, jó igazából csak Makó Dávidot, mert Ő csapott le a kérdéseinkre.

RS: Most vagytok túl egy kisebb külföldi "Európa" turnén. Honnan jött a lehetőség?
Dávid: „Kisebb külföldi „Európa””, vagyis kettő darab német állomásról volt szó. Családdal, munkával, ennyi plusz zenekarral a hátunk mögött nem nagyon lehet szó hosszabb utakról. Ha jól emlékszem 2005-ben játszottam először a nürnbergi Kunstverein-ben, még a Stereochrist-tal, és nagyon jó kapcsolatot ápolunk az ottaniakkal. Mikor megtudták, hogy elindítottuk a HAW-t még dalunk sem volt, de már hívtak minket játszani. Most is így volt. Hívtak, mi azonnal igent mondtunk, ők meg mellécsaptak egy Halle-i bulit. A Kunstverein egyébként egy ’75 óta létező második világháborús kaszárnyából létrehozott foglaltház, most már önkormányzati támogatással. Kevés ilyen patinás klub létezik Európában, elképesztő élmény ott játszani, és nagyon megtisztelő, hogy gondolnak ránk. Ráadásul ez alkalommal súlyos telt háznak zenéltünk.

RS: A turné nyitó bulija egy becsületkasszás buli volt, ami a Dürerből indult. Hogy sikerült ez a buli?
Dávid:  Az ezt megelőző düreres becsületkasszás buli óta kezdjük azt hinni, hogy tényleg van egy nagy csokor ember, aki szeret minket, amin azóta is folyamatosan meglepődünk. Sokáig fogjuk emlegetni ez a bulit is, sokan jöttek el, nagyon sok nagyon jó energia szabadult fel. 

RS: Láttuk, hogy Gazsika haja igen csak egyedi lett. Ez minek köszönhető? Ki volt a fodrász?
Dávid:  Póbácsi volt a fodrásza. Nem olyan vicces sztori, mint amilyen szép lett Gazsi. A zenekarból már csak neki van haja, mindenki más vállalhatatlanná kopaszodott. Arra gondoltunk, mindenki aki velünk utazik kopasz lesz. Végül ebből lett Pepe – őt már közösen nyírtuk meg - és Gazsika haja. Mire végeztünk, annyira rottyon volt a társaság, hogy Bajor haverunkat már képtelenek voltunk lefogni és megnyírni, tökéletesen védekezett.

RS: Vállaltok más kuncsaftot is jó pénzért? Melyik ismertebb zenésznek nyírnátok meg a frizkóját?
Dávid:  Jó pénzért bármit. Na nézzük: Pó vállalná Kovács Attilát, Apikát, Pándit, Paksi Endrét, MRC vállalná Slash-t és Madonnát, Gazsi Miki Szabit a Shapat Terrorból, én pedig vállalnám Ákost, az ’ and the Pea maradék két tagját, Southern Oracle Barnit, Zazingert. Az indíttatás alanyonként változik.

RS: Miben különböztek ezek a bulik egy hazai bulitól?
Dávid:  Külföldre menni zenélni semmihez nem hasonlítható. Nagyon sok mindenben jobb a helyzet kint, de nagyjából ugyanannyi a hasonlóság is. Picit jobb helyzetben vannak a klubok, még a foglaltházak is. De pl. A38 nincs sehol máshol. A doom/sludge színtér értőbb, és odaadóbb is, de a mi szempontunkból minden koncert ugyanolyan amikor már a színpadon vagyunk. Akkor már nincs különbség, ugyanúgy adunk ki magunkból mindent, nem tartalékolunk, nem fogjuk vissza magunkat, ezt pedig mindenhol ugyanúgy értékelik.

RS: Tényleg annyira más a külföldi közönség?
Dávid:  Nem. Nagy általánosságban ugyanúgy megvan kint is a lusta, okoskodó, negatív közeg, aki maga sem tudná megmondani őszintén, miért megy el egy-egy koncertre, de ugyanúgy azok az emberek a meghatározók akik az igazán jó zenekarokhoz hasonlóan úgy mennek el egy koncertre, hogy semmit nem akarnak másnapra hagyni. Azt akarják, hogy változzon az életük. A koncertek által is. Talán a mi színterünkön kicsit jobb a helyzet kint, de számunkra nem mérvadó, azokra koncentrálunk akik ugyanazért vannak ott a koncerten, mint mi.

RS: Mennyire vevők kint a zenétekre? Hogy állnak a zenekarok támogatásához? Úgy értem, hogy a merch hogy fogyott? Gazdagok vagytok végre?
Dávid:  Ez ugyanolyan kérdés, mint az előbbiek. Mindenhol változó, mindegy, hogy itthon, vagy kint zenélsz. Ha valaki támogatni akarja a zenekart, akkor nem issza el az erre szánt pénzt. Más kérdés viszont, hogy annyira bénák vagyunk merch ügyileg, hogy most is sikerült nyolc lemezzel, és tíz pólóval elindulnunk...

RS: Milyen tapasztalatokkal tértetek haza?
Dávid:  Most már tíz éve csinálom ezt, nem hiszem, hogy ezen a szinten meglepetés érhet. Ez a közeg nem változik. Ennyi idő alatt az összes szarságot megéled, amit meg lehet. Eleget játszottam foglaltházban, vidéki klubban, fesztiválokon, több száz férőhelyes koncerthelyszíneken ahhoz, hogy ne számítson semmi más csak a zenekar, és a barátságunk. Ha rossz tapasztalatokkal végződne egy-egy utazás, ez akkor sem változna.

RS: Mik a tervek most a jövőre nézve? Ott hagyjátok a polgári melót és menő rocksztárok ként hotel szobákat fogtok szétverni?
Dávid:  Szeretjük a polgári melóinkat, és így átlagemberként sokkal menőbb hotelszobákat szétverni. 

RS: Mit kérdezzek még? Van valami, amit nem említettem, de fontos lenne?
Dávid:  Nincs.