A kegyetlenül pusztító lengyel Death metal alapvetés és egy stílusteremtő legenda tagjaiból összeverődött, majdnem legendás zenekar budapesti színpadra lépésétől joggal várhatjuk, hogy pár órára megnyitják a poklot a lelkes egybegyűltek előtt...Nos, ez meg is történt. Precíz, könyörtelen és baromi feelinges kapunyitásnak lehettünk szem- és fültanúi.

A hétköznapi és igen korai kezdésnek hála a Zompok koncertjét teljes egészében lekéstem, a Divine Chaos féle agresszióból viszont még sikerült 3-4 nótát elcsípnem. Ekkor a hangzás még közel sem volt tökéletes, ennek ellenére a néhány tucat jelenlévő hangulatát sikeresen megalapozták a srácok.

VADER (old school '80s program)

Csendben bevallom, hogy a mélyen tisztelt publikum nagy részével ellentétben ezen az estén alapvetően nem a headliner zenekar volt számomra a fő vonzerő. A Vader legénysége az elmúlt évek során több alkalommal is megtisztelte jelenlétével hazánkat, mégsem sikerült eddig eljutnom a hangversenyeikre...hát most eljött végre a nagy pillanat, ráadásul a nagyon korai underground évek programjával kecsegtették a nagyérdeműt. A Vader 1983-ban alakult, első lemezük – a vasfüggönynek hála – csak majdnem tíz évvel később, 1992-ben jelent meg. Kezdetben heavy, majd thrash elemekkel operáltak, később számos kortársukhoz hasonlóan még szélsőségesebb irányzatra váltottak, míg végül a keleti blokk underground metál bandái közül világszinten ismerté vált death metal gépezetté nőtték ki magukat.

A múltidéző ígéretek fényében cseppet sem volt meglepő a tetőtől talpig bőr és szegecs színpadi megjelenés, és az első hangtól kezdve vérprofizmussal szórták a thrash/death lövegeket. Komolyan csodálkozom azon, hogy a koncert végére nem rendeződött át a teljes arcberendezésem. A hibátlan repertoár mellett a látvány, a megszólalás és a hangulat konkrétan példaértékű volt.

VENOM Inc. (Mantas, Demolition Man, Abaddon)

Idén januárban az Obituary vendégként még M-Pire Of Evil néven látogatott el hozzánk két egykori Venom tag, Mantas és Demolition Man. Már akkor is több Venom klasszikus került terítékre, így aki akkor látta Őket, nagyjából sejthette, hogy mire is számíthat ezen az estén.

Amitől mégis több a Venom Inc. mint az M-Pire Of Evil az az, hogy az előbb említett két egykori Venom tag mögött a doboknál ezúttal egy volt tettestársuk Abaddon foglal helyet, és a teljes repertoár a nagy öreg stílusalapító legenda nótáira épül. Megjegyzem, hogy a Mantas – Demolition Man – Abaddon trió nem más, mint a Venom 1989-92-es felállása, nem mellesleg ebben a fent említett időszakban adták ki a Prime Evil, a Temples Of Ice és a The Waste Lands lemezeket, de előre tudni lehetett, hogy nem kizárólag erre a három korongra alapozzák a műsort...

A lelkes szervezők már jóval a koncert előtt közkincsé tették a várható „félelmetes setlistet”, hogy aszongya:

Intro
Prime Evil
Die Hard
Don't Burn the Witch
Live Like an Angel (Die Like a Devil)
Raise the Dead
One Thousand Days in Sodom
Buried Alive
Schizo
The Seven Gates of Hell
In Nomine Satanas
Bloodlust
Sons of Satan
Warhead
----
Welcome to Hell
Black Metal
Countess Bathory

Ez a fellépés így egy komoly seb begyógyításának is tekinthető, hiszen most először hallhattunk Budapesten Venom klasszikusokat, teljes egészében a zenekar egykori tagjainak előadásában. Az ilyen beharangozásnak egyetlen veszélye, hogy az ember kő kemény elvárásokkal indul neki az éjszakának, de le kel lőnöm a poént, egyszerűen semmibe nem lehetett belekötni. A Vader után volt egy laza fél óránk helyretenni az agyunkat...hát így utólag belegondolva kellett is az a kis relaxálás, mert a pokoli trió olyan talpalávalót rittyentett, hogy pár szinttel lejjebb talán maga a Sátán is táncra perdült.

Bevallom őszintén a tökéletes pusztítást követően eleinte kissé nehezen hangolódtam rá a démoni „rock n' rollra”, de egyszer csak arra eszméltem, hogy olyan szinten elvitt magával a trió által teremtett atmoszféra, hogy a külvilág egészen konkrétan megszűnt létezni. Lehet, hogy ezek a figurák enyhe túlzással akár apáink, sőt sok jelenlévőnek akár nagyapái lehetnének, de olyan irigylésre méltó lazasággal nyomták le a stílusteremtő klasszikusokat, hogy ha rá gondolok a hideg is kiráz. Demolition Man egy hatalmas egyéniség, amolyan szórakoztatóan tekintélytparancsoló figura, Abaddonhoz óraművet lehetne igazítani, Mantas pedig vérprofi módon hozta a zseniális riffeket és szólókat.

Csak, hogy néhány dalt kiemeljek a The Seven Gates of Hell, a Sons of Satan, az In Nomine Satanas, a Welcome to Hell és természetesen az elmaradhatatlan „két szó”, a Black Metal alatt egészen konkrétan szétüvöltöttem az agyam, vagy tátott szájjal kapkodtam a levegőért.

Brutálisan szórakoztató este volt ez, ami biztos, hogy felkerül az „életem legjobb koncertjei” listára.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.