Amikor megtudtam, hogy az egyik nagy kedvencem, az izraeli Orphaned Land visszatér Magyarországra, egyből tudtam, hogy ott lesz a helyem. Az, hogy az idei év „szokásának” megfelelően egy kórus által kísért unplugged bulival készül az oriental metal egyik alapköve, csak növelte számomra az érdeklődési faktort.
Az, hogy sajnos a koncert nem volt túlpromózva még a közösségi oldalakon sem, az eléggé elszomorított. A hivatalos eseményben sem jelezték, hogy a két főzenekar mellett egy harmadik, egyszemélyes „banda”, a Helfir is fellép a hajó gyomrában, amit a meglehetősen korai kezdés és a kezdési időpontok hiánya miatt sikerült csont nélkül lekésnem.
Az, hogy az All is One turné alatt nem telt meg a Club 202 az izraeliek buliján arra világított rá, hogy a keleties ritmusokkal és dallamokkal metal bizony sajnos nem olyan népszerű errefelé, mint amennyire a jellegzetességei miatt az megérdemelné. Nem hiszem, hogy ez mostanában indokolatlanul sokat változna, pedig itt még a mondanivaló is adott: az Orphaned Land a három ábrahámi vallás (keresztény, mohamedán, zsidó) egységét hirdeti, ami mellőzve mindenféle aktuálpolitikát, igazából fontos lenne, hogy fülekre találjon. Na, de ennyit a verbális kalandozásból, vissza a koncerthez.
Ahogy írtam már, a Helfir fellépése kimaradt nekem, pedig előzetesben belehallgattam egy-két dalba és bizony érdekelt volna, hogy miként tolja Luca Mazzotta magányosan a színpadon az Antimatterre emlékeztető muzsikáját. Sok idő nem járhatott neki, mert az érkezésemkor, 19:30-kor már a Molllust volt a színpadon.
Az este fényéhez igazítva ők is egy unplugged show-t adtak a nagyon ritkás közönségnek. A két hegedű-brácsa-akusztikus gitár-szinti felállásból egyedül a gitáros koma, Frank Schumacher erősítette az erősebbik nemet, néhol belesegítve a vokálozásba Janika Groß-nak. A fronthölgy kimondottan teátrálisan mozgott, szinte átélve a dalokat. Sokan talán komikusnak is találták a markáns mozgásokkal kísért operás éneket, de szerintem ezen az estén, ebben a formában ez így volt a helyén. Érdekesek voltak a dalok, úgy láttam, hogy a közönség jó részének is bejött, mert a kiszabott 45 perc után elég sokan megostromolták a merch pultot. A dalaik is tetszetősek voltak, főleg a témák. Volt dal az ipari csirkenevelésről, a menekültekről, de kaptunk egy Bach feldolgozást is. Szerintem megfelelő felvezetés volt, de felhívták a figyelmünket, hogy a hangos dalaikról se felejtkezzünk meg!
Az este fő műsorszámát 3 dallal az Orphaned Landdel közösen turnézó Stimmgewalt kórus vezette fel. Először a Rammstein Engeljét, majd egy Van Canto dalt és egy sörös nótát kaptunk, utóbbiban az egyik énekes srác szépen meg is dolgozta a hangszálain a magasakat - minden elismerésem neki! Aztán feljöttek Kobi Farhiék és belekezdtek az ő előadásukba. A hattagú (3 fiú, 3 lány) kórus innentől színező jelleggel vettek részt a dalokban, a kórus- és vokálrészeket is magukra vállalva. Az este főként az utóbbi két album dalaira épült, melyek ha nem is lettek teljesen mások az átszerelést követően, azért másabb hangulatú lett. Ahogy Réti Zsolti kolléga mondta: ez már inkább világzene, mint metál. És valóban! Egyet sajnálok, hogy a vonós részek samplerről mentek, holott akár a Molllustból is importálhatták volna a lányokat. De ez legyen az én bajom.
A kötelező dalok (Simple Man, All is One, Sapari, Let The Truce Be Known, Brother, In Thy Never Ending Way és természetesen a záró duó a már kötelező páros a Norra el Norra / Ornaments of Gold) mellett kaptunk egy-két, a hangos koncerteken nem nagyon játszott dalt is (Bereft in the Abyss, The Beloved’s Cry, de a New Jerusalemet is ide sorolnám), amik pont a lágyabb, akusztikus hangulat miatt nem nagyon mennek az átlag bulikon. A zenekaron már látszott, hogy a vége felé járt a turné, Chen Balbus gitáros volt szinte az egyetlen, aki ülve is végig táncikolta, végigvigyorogta a koncertet. Uri Zelcha basszer is néha el-elmosolyodott, de a fáradtság, meg az állandó setlist már levont náluk az élvezeti értékből (de akkor miért nem variálják meg néha?). Persze voltak pillanatok, amikor a tagok össze-összekacsintottak, szórakoztatták magukat és egymást, így nem tűnt annyira fáradtnak a buli az ő részükről. Kobi Farhi szokásához híven, profi módon vezényelte le a koncertet, mozgatta a közönséget. A hallgatóság sajnos csak bő félhajónyi volt, amit én keveslek, de az ottlévők legalább garantáltan jól érezték magukat, itták Kobi minden szavát, a zenekar tenyeréből ettek.
Nem tudom, mikor fog jönni az Orphaned Land legközelebb Magyarországra, de remélem, addigra már kicsit nagyobb lesz valahogy a közönség, mert megérdemelnék. A hajó kicsi telítettségét betudom annak, hogy spéci buli volt, de ezt majd mindenki láthatja a saját szemével is, ugyanis felvétel készült az estéről. Aki ott volt, akkor újra átélheti az estét, aki meg nem, az pótolhatja és sajnálkozhat, hogy kihagyta ezt a különleges estét.
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.
