RockStation

Napi tudomány: a dobolás növeli a fehérvérsejtek számát

2016. július 14. - theshattered

Paul Bostaph_1.jpgEgy, a hangszeres játék egészségügyi előnyeivel foglalkozó kutatás szerint a dobolás kimondottan jót tesz az ember fiának. A BBC iWonderen megjelentetett, japán kutatásokat is bevonó tudományos munka, mely Angelica Bell keze munkáját dicséri (aki újratanult csellózni is emiatt az írás miatt), a hangszeres játék pozitív egészségügyi hatásairól ír, külön kitérve az ütőshangszerekre.

A munka egy részében hivatkoznak arra a Tokyo Medical and Dental University (kb. Tokiói Orvosi És Fogorvosi Egyetem) által végzett kísérletre is, melyben idős felnőtteknek adtak dobleckéket. A dobolás következtében magasabb lett az átlagos fehérvérsejtszámuk, amely az immunrendszer védelmi reakciói számára elengedhetetlenül fontos tényező.

Dr Victoria Williamson, akivel konzultáltak az iWonder útmutatóval kapcsolatban kifejtette, hogy miért is nőtt meg a fehérvérsejtek száma az alanyokban a kísérlet során: "Az egyik elmélet szerint a zenével való összehangolódás jó hatással van az olyan testfunkciókra, mint a légzés és a véráramlás. Ezeknek a rendszereknek a megfelelőbb szabályzása csökkentheti a testben lezajló káros folyamatok valószínűségét a szimpatikus idegrendszerben, amely a stresszhelyzetekben való reakciókért felelős."

A BBC-n publikált munka nem mellesleg a híroldal Get Playing mozgalmának a része, amely a hangszeres játékra biztatja az embereket. Az útmutató (ami angolul ITT olvasható) továbbá kitér arra is, hogy a hangszeres játéknak miért van pozitív hatása az agyra és a testre és megvizsgálja, hogyan fejlődik a szem és a kéz közötti koordináció a hallással egyetemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr858886832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum