Az angol gitáros-énekes Robert Smith együttese, a rocktörténet legnagyobb hatású zenekarai közt számon tartott The Cure idén egy óriás turnéval summázza négy évtizedes karrierjét: a tavasszal Észak-Amerikában kezdett, majd nyáron Új-Zélandra és Ausztráliába is átérő 77 állomásos körútnak egy szeptemberi Wight-szigeti fesztiválfellépés után most a héten indul a kontinentális európai szakasza, melynek részeként a magyar közönség is kap egy háromórás koncertet október 27-én a Budapest Arénában.
A négy évtized nem tévedés, a U2-hoz hasonlóan Robert Smith zenekara is 2016-ban ünnepli 40 éves jubileumát: az 1959-es születésű zenész 1976 végén adta az első koncertjeit akkor még Malice néven futó punk-rock együttesével, melyet a következő évtől már Easy Cure-ként vezetett tovább, miközben az 1977 őszén rögzített első stúdiódemóik idejére már az énekesi feladatkört is felvállalta a gitározás mellett, majd 1978 tavaszán The Cure-ra rövidítve véglegesítette a zenekarnevet.
A következő évtizedek során a Cure 13 stúdióalbumot adott ki, melyekből több mint 30 millió példány fogyott, miközben az együttes az egyik legfantáziadúsabb és legeklektikusabb zenei pályát futotta be.
A még 1976-ból való Plastic Passion című dal gúnyos punkjától messzire elkalandozó stiláris kavalkádban akadt posztpunk/new wave (Boys Don't Cry), goth/dark wave (A Forest), szintipop (Let's Go To Bed), pajkos dzsesszpop (The Love Cats), részeges pszichedélia (The Caterpillar), funk (Hot Hot Hot !!!), csilingelő gitárpop (Friday I’m In Love) vagy épp kolumbiai fúvósokkal színezett mariachi móka is (The 13th) – csak hogy néhány példát említsünk a zenekar briliáns kislemezei közül, melyekhez a nagyrészt Tim Pope által rendezett szellemes videoklipek, no meg a frontember szénaboglya-frizurája és kirúzsozott ajkai is maradandó vizuális kiegészítést nyújtottak.
Robert Smith ikonikus alak lett, aki még a South Park sorozat egyik epizódjába is bekerült (rajzfilmfiguraként, saját azonnal felismerhető hangjával szerepelve óriás szuperhősi harcban mentette meg a világot a pusztulástól), és azt is tudhatjuk róla, hogy sötét hangulatú dalszövegei mögött igazi romantikus lélek rejlik – 14 éves kora óta elválaszthatatlan élete nagy szerelmétől, Mary Poole-tól, akit a Just Like Heaven klipjében menyasszonyi ruhában táncoltatott, és akinek a Lovesong című dalt 1988-as házasságkötésük alkalmából írta.
A Cure 2008-ban adta ki utolsó stúdióalbumát, de koncertzenekarként továbbra is őrzi helyét a legnagyobbak között, és nem ragad unalmas rutinba: Robert Smith-ék a jelenlegi hatalmas sikerű turnén több mint nyolcvan dal - régi nagy slágerek, ritkaságok és két idén bemutatott új szerzemény, a Step Into The Light és az It Can Never Be The Same - közül választanak ki estéről estére variálva harmincvalahány számot. Az aktuális felállás is minőségi válogatott: Simon Gallup basszusgitáros 1979 óta penget a frontember mellett, a több neves együttes (Thompson Twins, The Psychedelic Furs, Berlin) turnébillentyűseként gyakorlatot szerző Roger O’Donnell 1987-ban játszott először a Cure-ral, Jason Cooper dobos pedig már 1995 óta állandó tag – lényegében a két évtizeddel ezelőtti csapatot láthatjuk és hallhatjuk most is a színpadon, annyi különbséggel, hogy a második gitáros posztján ezúttal már David Bowie 1988–1999 közti fő zenésztársát, az amerikai Reeves Gabrelst üdvözölhetjük. Ő már a Cure 1997-es Wrong Number kislemezdalában is közreműködött, de csak 2012-től számít hivatalos tagnak.
A Cure idei turnéjára a frontember még a kedvenc indie rock együttesét is elhívta előzenekarnak: a Twilight Sad az amerikai Interpolnak és az angol Editorsnak a nevével fémjelzett magasztos posztpunk revival legméltóbb skót képviselője, melynek Nobody Wants To Be Here And Nobody Wants To Leave című legutóbbi stúdióalbumát Robert Smith annyira szerette, hogy tavaly egy dalt fel is dolgozott róla. A Budapest Arénába meghirdetett koncertet is a skót együttes produkciója vezeti fel október 27-én este 7-től, a Cure 8-kor kezdődő háromórás műsora előtt. További infók ITT.
