RockStation

The Trousers - Live klippel indítják az újévet a garázsrockerek

2017. január 17. - sunthatneversets

trousers.jpg

Eseménydús évet zárt a The Trousers csapata, most pedig egy új live video megjelenésével indítják 2017-et, mely terveik szerint legalább annyira mozgalmas és pörgős lesz, mint a tavalyi.

A zenekar az elmúlt évben folytatta a 2015-ben megjelent Mother Of Illusion lemez promócióját két nagyszerű videoklippel, ami a Sonic desert és a Cool operator című dalokhoz készült. Tavasszal egy csomó hazai koncertet követően részt vettek a Monarchy Madness II miniturnén barátaikkal, a bécsi Reverend Backflash-el és az ostravai Degradace-vel Csehországban és Ausztriában. A nyár csúcspontjai az ostravai rockfesztivál, a Fezen és az A38 terasz koncertjei voltak, ősszel pedig a berlini All Rooms Bookingnak, a német Final Stair és a pozsonyi Signature zenekaroknak hála egy öt országon átívelő turnén vettek részt Kőváry Zoliék, többek közt berlini, drezdai, bécsi és pozsonyi állomásokkal.

2016-ban a csapat felállása is változott. Iliás Ádám basszusgitárost a már korábban is a zenekarral koncertező Lázár Bandi váltotta. A 2017. is változásokkal indul, Dobosuk Cs. Szabó Zoltán az őszi turnét követően jelentette be, hogy visszavonul a koncertezéstől. 2006 óta erősíti a csapatot. Kapcsolatuk továbbra sem fog megszűnni, hiszen a dobos kiváló hangmérnök és producer az új, idén várható ötödik lemezt is az ő vezényletével veszik fel a srácok.

A Trousers új live klipje a Gunslinger című dalhoz készült. "Szili Laci már három videot is csinált nekünk a Freakbeat, a Hyterical Route és a Sonic Desert dalokhoz, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni vele. Egyszer láttam egy koncertvideot, amit a telefonjával spontán készített felvételekből csinált Kory Clarke-nak, a Warrior Soul énekesének, amikor Pesten járt. Megkérdeztük tőle, hogy nincs e kedve összedobni valami hasonlót, amikor majd az A38 hajóteraszon játszunk. Szerencsére igent mondott, és nagyon elégedettek vagyunk ez eredménnyel. Ugyan ehhez a lemezhez korábban csak viszonylag monumentálisabb, filmes klipeket csináltunk, ám azt gondoltuk, zárásként simán belefér egy ilyen hagyományosabb cucc is. Szerintem ilyen performance klipekre mindig szükség van a rock and roll világában; én például nem tudnék jobb videot mondani, mint a Paradise City a GNR-től. Azt bármikor, bár hányszor meg tudnám nézni!" – mondta el Kőváry Zoltán a premier előtt.

A zenekarral legközelebb február 3-án találkozhattok a RCKSTR Magazin születésnapi partiján, a Dürerben.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7412132167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum