RockStation

Teltházas koncerttel indul a Leander Kills turnéja

2017. február 06. - sunthatneversets

leanderkills20170112_led2_1.jpg

Bő két héttel a buli előtt elfogyott az összes jegy Debrecenben a február 10-i Leander Kills koncertre. Ez lesz a Köteles Leander vezette zenekar turnéindító állomása, amelyet a következő hónapokban számos más helyszín követ. Mindeközben már a március 25-ei, budapesti Leander Kills koncertre is minden korábbinál gyorsabb ütemben fogynak a belépők.

2017. február 10-én a debreceni Roncsbárban kezdi meg közös turnéját a Leander Kills, az AWS és a Useme, amire két héttel a koncert előtt minden jegy elkelt, így biztosan teltházas eseménnyel indul az országjárás. A visszajelzések alapján sokan maradtak belépő nélkül, így a szervezők mindenkinek azt javasolják, hogy a turné többi állomására minél előbb szerezzék be a jegyeiket.

„A Roncsbár mindig is a kedvenc klubjaim közé tartozott: profi a hely és mindenki über aranyos. Az, hogy a koncert előtt már 2 héttel elfogytak a jegyek, nagyon inspiráló, és nem tudok elég hálás lenni a kedves kis közönségünknek. A Useme-t és az AWS-t alkotó barátainkkal le fogjuk szedni mindenkinek az arcát Debrecenben és az egész turnén. Önfeledt, spontán taps és artikulált üvöltözés várható” – mondta Köteles Leander az örömteli hír hallatán.
„Nem is kívánhatnánk komolyabb kezdést, mint egy teltházas debreceni bulit a Roncsbárban. Sejtettük, hogy erős lesz ez a turné, de azt hiszem, mindhárom zenekar nevében mondhatom, hogy úgy néz ki, még az előzetes várakozásainkat is felül fogja múlni! Külön öröm számunkra, hogy a Useme-s barátaink csatlakoztak a tavaly ősz óta zajló turnénkhoz, mert annak ellenére, hogy mindenkit ezer éve ismerünk és külön-külön játszottunk már valamennyiükkel egy színpadon, ebben a formában most sodort össze minket elöször az élet. Több szempontból is különleges lesz ez a turné számunkra. Ennek egyik oka,hogy mi fogjuk zárni az esték programját. Ez amellett, hogy nagy lehetőség és megtiszteltetés nekünk, egyben hatalmas feladat is, de úgy gondolom, hogy az a tény, hogy két ilyen remek zenekar után állhatunk színpadra, csak olaj lesz a tűzre, és még inkább a lehető legjobbat fogja kihozni belőlünk” – tette hozzá az AWS gitárosa, Brucker Bence.

„Óriási dolog egy teltházas bulival inditani egy turnét! Ráadásul két olyan zenekar társaságában, akiknek a neve biztosíték egy remek hangulatú estéhez, és nem utolsó sorban a barátaink is! Az pedig külön öröm, hogy mindezt Debrecenben, a Roncsban tesszük meg!” – szólt hozzá a fentiekhez Csongor Bálint, a Useme énekese is.

A Leander Kills legközelebb Budapesten március 25-én lesz látható a Barba Negra Music Clubban, ami iránt ugyancsak kiemelkedő az érdeklődés: a zenekar egyik korábbi fővárosi bulijára sem fogytak ilyen gyorsasággal a belépők. Az első két kedvezményes kategória már elkelt, és a 2499 forintos tikettekből is csak limitált számú áll rendelkezésre.

A koncertek mellett a Kills hívei egy új klipnek is örülhetnek hamarosan, amely A DAL 2017-ből már ismert Élet című felvételhez készül el. Leanderék január 14-én holtversenyben az első helyen továbbjutottak a műsor első selejtezőjéből, így készülhetnek a február 11-ei elődöntőre; míg az első körben bemutatkozott akusztikus verziók versenyét ugyancsak megnyerték – méghozzá jelentős fölénnyel.

A Leander Kills, AWS, USEME turné tavaszi állomásai:
Február 10. – Debrecen, Roncsbár
Február 18. – Kalocsa, Napközi Music Club (csak Leander Kills + ØrdØg)
Február 24. – Székesfehérvár, Fezen Klub
Március 11. – Nyíregyháza, Club Hollywood
Március 17. – Szolnok, Váróterem Klub
Március 25. – Budapest, Barba Negra Music Club (csak Leander Kills – a vendégzenekarok szervezés alatt!)
Április 1. – Esztergom, Sportalsó
Április 7. – Tatabánya, Roxxy Music
Április 14. – Szombathely, Végállomás Klub
Április 15. – Zalaegerszeg, Atlantis
Április 21. – Kecskemét, TEKA
Április 28. – Gödöllő, TrafoClub
Április 29. – Sopron, Hangár (csak Leander Kills és Useme)
Május 5. – Szeged, IH
Május 26. – Veszprém, Expresszó
Facebook események

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3212185888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum