RockStation

Ekként fest az új Arch Enemy lemez borítója

2017. június 23. - theshattered

0archenemy2015_08.jpgSzeptember 8-án kerül a boltokba az Arch Enemy legújabb nagylemeze, a Will To Power, mely az első teljesértékű stúdióanyag lesz Jeff Loomis belépése óta. A július 12-én a Rockmaratonra látogató csapat új korongjának a borítója már nyilvánosságra is került, ezt, illetve a nagyfőnök, Mike Amott ehhez fűződő leírását tekinthetitek most meg.

"Megtiszteltetés volt Alex Reisfarral dolgozni a Will To Power borítóján. Egyből átérezte a koncepciót és az atmoszférát, amit kitaláltunk ehhez az albumhoz. Beszéltünk az emberi ambíció kétélű kardjáról, hogy milyen hihetetlenül kreatív és szép lehet, egyben hogyan fordulhat ez az egész át valami sötétté és erőteljessé is. Alex később előállt ezzel a mesteri festménnyel, amely nagyon sok érzést tud kiváltani.

Az emberi koponya van a központi fókuszpontban, erről mállik le tulajdonképpen kör alakban a hús. A saját farkába harapó kígyó, amely ki-be halad a lefejezett farkas, kecske és vámpírdenevér száján... Mindez az önhatalmúságra, a ragadozó életmódra utal, a majdnem parazitikus hatalomvágyra."

archenemywilltopowercd.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr10012612763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum