Egy év alatt kétszer csíptem el a Queent. Igaz, kicsit ferde ez a megállapítás, hiszen míg ténylegesen élőben csak Brian Mayt és Roger Taylort láttam Adam Lamberttel felvértezve, a Pólus Moziban viszont a teljes tagság „ott volt”, viszont csak filmen. De milyen filmen! Ez utóbbiról fogok ömlengeni kicsit.
Jó eséllyel magát az 1986-os budapesti Queen koncertet és annak körülményeit senkinek sem kell bemutatni, aki kicsit is követi a gitárzenét. Én akkor még egy rossz rémálom sem voltam, így nyilván nem lehettem ott a Népstadionban, viszont irigylem azt a körülbelül 70.000 embert, aki átélhette ezt a varázslatot. Varázslat? Igen, egyenesen annak lehetett nevezni ezt a koncertet. A klasszikus felállású Queen egyébként ez (mármint a filmbéli) alkalommal az utolsó, Magic Tour nevű világjárása keretében érintette először Budapestet (és a Vasfüggöny „túloldalát”) a britek, a turné folyamán pedig egy elég izmos dalcsokorral támadták meg a rajongók látó- és hallószerveit.
A koncert maga tehát egy izmos csomaggal szolgált, majd’ harminc dalt sorakoztattak fel Freddie Mercuryék az este alatt, természetesen az agyig telített stadionban. Nem tudom, mennyire van értelme feszegetni a dallistát és a látványvilágot egy ilyen legendás, valószínűleg minden rajongó által milliószor látott filmben, de egy-két dologra azért érdemes kitérni.
Például, hogy a film nemrégiben egy kis utómunkán esett át, a Pólusban (ahol így a tavalyi év végén és az idei év elején több frankó koncertfilmet adtak még ezen kívül is) egy 5.1-es keverésű, digitálisan felújított verziót kapott a rendesen megtelt terem közönsége. Az egész, ahogy megdörrent a nagy teremben a cucc, teljesen visszaadta a koncertélményt. Hangos, tiszta, illetve persze az élő produkcióhoz mérten kellő döggel rendelkező műsor támadta meg az arra számító közönséget, végig már örök klasszikusnak számító hangokkal, dalokkal, dallamokkal, mozdulatokkal, fényekkel, nézésekkel… igazából minden egyes pillanat maga a rocktörténelem, főleg, hogy ezután már Freddie a betegsége miatt nem lépett színpadra, itt viszont még kétszáz százalékosan pörgött, ahogy a többiek is. Egyébként a magyar állomás mellett szerencsére még a Wembleyből is van felvétel, így a korszak jól dokumentált, de még milyen jó, hogy dokumentált!
A műsor feszes, a zenészek mozognak, pörögnek, forognak, élvezik a koncertet, a daloknak olyan íve van, hogy leülsz (direkt nem a vulgárisabb verziót használtam), nincs olyan pillanat, amikor az órádra néznél, hogy mikor lesz vége. És persze ami külön pikantériát ad az egésznek, a magyar „fűszer”. Egyrészt a dalok közötti jelenetek is jópofák, a szárnyashajós megérkezéstől kezdve Freddie vásárlásán, John korzózásán, Brian léghajózásán át Roger versenyzéséig minden pillanat ízes, ötletes, kellően hosszú, de persze a leginkább szívhez szóló mind közül: a Tavaszi Szél Vizet Áraszt feldolgozása. Az idei Arénás koncerten is nagyon hatásos volt, de anno ’86-ban, amikor senki nem számított rá, egy ilyet bejátszani… Még filmen nézve is kicsit megindító, hát, élőben milyen érzés lehetett!
És a többi dal! Slágerek, rocktörténeti klasszikusok egytől-egyig! Persze lehet hiányolni kedvenceket, érthető is! Ahogy az Arénás koncertnél is írtam, ha a Queen egy négy óra hosszúságú koncertet ad, adott volna, annyi is kevés lenne, annyi szó szerint kötelező dallal rendelkezik, rendelkezett a négyes. Kezdve a One Vision berobbanásától, a búcsúzó, záró We Are The Champions / God Save The Queen kettősig minden dal méregerős és ekkor még ekkor benne volt három sorlemez a csapatban, ahol még továbbra is izmos cumót szállítottak le, betegség ide, vagy oda.
Szóval igazából sok újat nem lehet elmondani erről a filmről, mindenki ismeri töviről-hegyire. Nagybetűs rocktörténelem sok magyar ízzel, ez utóbbi révén pedig külön helyet kap minden hazai rockrajongó szívének legszebb csücskében. Kötelező darab, akár otthon, akár moziban nézed, bár az akkori, élő élményt valószínűleg semmi sem fogja felülmúlni annak a stadionnyi embernek az emlékeiben. És ez így is van rendjén.
Köszönjük a lehetőséget a Pólus Mozinak!
