Immáron tizenötödik alkalommal rendezték meg a StageDiving fesztivált. Ilyen szép számnál valahogy alap, hogy nem hagyhattuk ki a bulit. Ebből kifolyólag bármennyire is hosszú napunk volt a munkahelyen, bevetettük magunkat a Dürer Kert termeibe ismét, hogy jól érezzük magunkat.
Igazából három zenekar miatt érkeztem a Dürer Kertbe, de nem voltam rest bele-bele nézni a többi zenekar műsorába sem. A Tankcsapda coverrel ismertté vált Pennhurst még mindig nem tudott megfogni és ezen a nyitó Korn feldolgozás sem segített. Nem tehetek róla, egyszerűen nem nekem szól az a zene. És hasonlóan vagyok a DivideD-dal is, ahol azt érzem, hogy a külsőségeken van igazán a hangsúly. Az meg csak rátett egy lapáttal az egészre, hogy a hangosítás borzalmas volt. Az éneket egy nagy kásának hallotta az ember, egyszerűen nem értettem, hogy mit is mond az énekes. A dob pedig olyan borzalmasan volt megkeverve, hogy a pergőt a hangosító mellett nem is hallottam.
Ellenben a kisterem műsorát nyitó King Furia hatalmasat alkotott. Kicsit elfogult vagyok a zenekarral szemben, de az szerintem mindennél beszédesebb, hogy a korai időpont ellenére, folyamatosan jöttek be az emberek a terembe, amikor meghallották a velőt rázó muzsikát. Pontosan nem tudod hova tenni a srácokat, de valahol a black metal felé kezdenek mozogni, gonoszkodni. A zenéjük tele van olyan lehangoló dallamokkal, amiket csak télen bír az ember rendesen egy korai reggeli utazása során hallgatni. De az az utazás egy felejthetetlen élmény lesz. Külön tetszik, hogy a srácok nem foglalkoznak semmi klisével, csak azt tolják, ami belőlük jön. Megérdemlik, hogy nagyobb közönség előtt is megmutassák magukat. Ők azok, akik érdemesek a hírnévre, hogy ismertek legyenek nem csak a kis hazánkban!
A másik két engem érdeklő zenekar a nagyteremben játszott így némi kalandozás után a Room 41-et és a kistermet hanyagoltam. Egyedül a Vendetta Inc.-t néztem volna meg, de hát ők akkor játszottak, mint a WMD. És el is érkeztünk az én szívem egyik kicsi csücskéhez. A héten bejelentette a zenekar, hogy idén ez az egyetlenegy koncertjük lesz. Marhára bánhatja, aki kihagyta ez a bulit. A srácok kirobbanó formában voltak, és ezt a nézők is rendesen érezték. A nagyteremben szép számmal gyűltek össze az emberek és a koncert alatt bármerre néztél csak azt láttad, hogy valaki vagy ordítja a szöveget, vagy pedig veszettül rázza a fejét. Veres úr, mert a zenekart mostantól csak magázni lehet, szóval.. Veres úr rendkívül jó frontember még akkor is, ha nem bír egy koncertet végig dáridózni öltönyben. De ahogy ő is mondta.. Ő nem egy Korda György (Isten éltesse Gyuri bácsit innen is) Természetesen megszólaltak a nagy slágerek, mint a Harmatátkozó vagy a Fényérzékeny, de a Szárazfelhők sem maradhattak ki a régi klasszikusok közül. Voltam már pár Watyh My Dying bulin, de ez azért magasan überelte az mindet, lehet, hogy a srácok rövid haja teszi, nem tudom… Egy biztos, hogy a hazai rock/metal élet nagyon szegény lenne, ha nem lenne ez a zenekar. Reméljük, hogy még azért idén mégiscsak láthatjuk őket a színpadon.
A harmadik zenekar a mostani egyik új kedvencem az Omega Diatribe. Lucsányi Milán csatlakozásával a zenekar hatalmasat lépett előre a nemzetközi hírnév felé, reméljük, hogy ez minél előbb össze is jön nekik. Rajtuk már valamivel kevesebben voltak, mint a „főzenekar” WMD-n. Azt nem értem csak, hogy az emberek az ilyen zenére miért is nem mozdulnak meg? Nagyon sok ember csak áll és bámul, miközben a srácok a színpadon annyit mozognak, mint egy konditeremben az edző néni három óra alatt. Az ilyen zenére kéne igazán megmozdulni és pörögni, harcolni, kajabálni, pogozni stb. Nem pedig a stoner/doom bulikon… Ettől eltekintve én maximálisan elégedett voltam a zenekar előadásával. Nem is fogok bennük csalódni az új lemezénél sem, ha ezt a színvonalat hozzák. Tökéletes zárása volt az estének, így nem is maradt más, minthogy irány az éjszaka, amibe egy gyros még belefért. Béke, Szeretet, Metal
FOTÓK: RÓZSA TAMÁS
