RockStation

Orphaned Land: lemezbemutató a Dürer Kertben

2018. január 31. - sunthatneversets

orphaned_land_2018.jpg

Különleges, közel-keleti és kelet-európai ízekkel gazdagított rock és metal koncerteket hallgathatunk március 11-én a Dürer Kertben, ahol az új lemezét bemutató Orphaned Land mellett a Kjetil Nordhus-szal színpadra álló Subterranean Masquerade, továbbá az olasz Lunarsea és a romániai Dirty Shirt is játszik majd.

Január 26-án jelent meg az Orphaned Land Unsung Prophets and Dead Messiahs című friss lemeze a Century Media kiadónál, öt évvel az előző album után. A hangmérnöki feladatokat ezúttal Jens Bogren látta el, a zenekar pedig minden korábbinál nagyobb elszántsággal készítette a felvételeket. A lemezen vendégként játszik a Genesis egykori gitárosa, Steve Hackett, valamint Hansi Kürsch (Blind Guardian) és Tomas Lindberg (At The Gates) énekesek is szerepelnek. A borítót a francia grafikus, Valnoir tervezte, akinek munkáit láthattuk már az Amorphis, az Alcest és az As I Lay Dying kiadványain is.

Kobi Farhi, az énekes nemrég így nyilatkozott a lemezről: “Ez egy dühös protest album, aminek kiindulópontja az ókori görög filozófus, Platón úgynevezett barlanghasonlata. A hasonlat egy emberi viselkedést mutat be, amit Platón azután írt le, hogy a görögök megölték a nyugati filozófia megalapítóját, Szókratészt - Platón nem tudta megérteni, hogy hogy tehettek ilyet egy olyan személlyel, aki ekkora tudással és bölcsességgel rendelkezett. A hasonlatban úgy mutatják be az embereket, mint akik egész életükben egy sötét barlangban élnek, és a világról alkotott képüket csak azok az árnyak alkotják, amiket a tárgyak vetnek a barlang falára. Mivel soha életükben nem látnak mást a világból, és nem hagyják el a barlangot, egy idő után már nem tudják, és nem is akarják elképzelni azt, hogy az igazi világ másmilyen is lehet, sőt: másokat sem hagynak kilépni ebből a sötét börtönből, és megölik azt, aki megpróbál távozni.”

„Ezt a hasonlatot vetítettük rá a mai világra – folytatta Kobi. - Minden alkalommal, amikor valaki egy forradalmi elképzeléssel megpróbálja kihúzni az emberiséget a sötétségből, az elpusztítja ezt a személyt. Legyen szó Mahátma Gandhiról, Martin Luther Kingről vagy Che Guevaráról, számos forradalmár vesztette így életét. Platón évezredekkel ezelőtt írta meg ezt a hasonlatot, de a mai napig, egyfajta próféciaként működik. A forradalmian új ötletekkel előálló emberek halálukkal egyfajta halott messiássá válnak, ahogy az a lemez címében szerepel. Ez egyfajta tükör az emberiség számára, ami megmutatja, hogy bár mindig a politikusokat és a vallásokat hibáztatjuk, valójában az emberek azok, akik nem változnak. Az emberek azok, akik szeretnének továbbra is a sötétségben maradni. A lemezünkkel ez ellen tiltakozunk.”

A Like Oprheus című dalhoz videóklip is készült, amiben Kobi elmondása szerint a Közel-Keleten élő metal rajongók mindennapjait mutatják be, Platón hasonlatára felfűzve: bár a hétköznapokban a saját, zsidó és arab kultúrájuk és vallásuk teremtette barlangban kell élniük, a heavy metal világában fel tudják fedni valódi énjüket, ami egyáltalán nem különbözik annyira egymástól. Erre azonban sosem jönnek rá, ha nem találkoznak egymással például egy koncerten.

A tavaszi turnén az Orphaned Land mellett láthatjuk még az olasz Lunarsea zenekart, mely 2003 óta működik. A death metal együttes egy korábbi progresszív metal projekt tagjaiból állt össze, és ez a hatás máig érződik komplex zenéjükön. Legutóbbi, Hundred Light Years című lemezük 2013-ban jelent meg.

Szintén a turnéval érkezik az izraeli Subterranean Masquerade, mely 1997-ben állt össze azzal a céllal, hogy progresszív rock és doom metal elemeket ötvözzenek a ‘70-es évek pszichedelikus hangulataival, valamint közel-keleti motívumokkal. A jelenlegi felállásban a Green Carnationből ismert Kjetil Nordhus az énekes, a dobok mögött pedig az Orphaned Land ütőse, Matan Shmuely ül. Vagabond című friss lemezük tavaly ősszel jelent meg, melyről a Nomad című dalt itt hallgathatjuk meg:

A zenekarok március 11-én érkeznek Budapestre, ahol a Dürer Kertben játszanak. Az estét az egyik legsikeresebb romániai rockbanda, a Dirty Shirt nyitja. A Máramarosból származó csapat 1995 óta működik, 2014-ben pedig másodikak lettek a Wacken Metal Battle döntőjében. A kelet-európai népzenékből ihletet merítő folkcore brigád legutóbbi lemeze a Dirtylicious, mely 2015-ben jelent meg. Jelenleg egy élőfelvételes lemezen dolgoznak, amit az Ansamblul Transilvania népi együttessel közösen előadott koncerteken rögzítenek - itt láthatunk egy ízelítőt.

A koncertekről további információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6213619180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum