Valami nem stimmel...világos van. Sötétnek kellene lennie...a picsába, elaludtam! De mégis hogy történhetett, amikor utazás előtt mindig annyira alapos és körültekintő vagyok? Egy rossz álom lehet az oka...azt álmodtam elkések. Annyira vártam ezt a napot, hónapok óta stuffolom magam emiatt. És elcseszem. Van még remény. Autóba be, nulláson 170-nel repesztek. Tudom, hol a véda, velem nem csesznek ki. A fogkrém íze keveredik az energiaital ezernyi kis buborékjával, ami kisebb atomrobbanással jár a pofámban. Túlélem, csak érjek oda. Ez az, parkolóba be, ledobom az első olyan helyre, amiről úgy ítélem meg, még nem vontatják el onnan. Rohanás, de a lábaim tiltakoznak. Lefagynak. Ilyenkor még nagyban stand by üzemmódban pihennek az ágy végébe, fel sem fogják, mit szeretnék tőlük hajnal 5-kor. A cipőm vastag, tömény gumitalpa sem segít a helyzeten. De meg tudom csinálni! Átverekszem magam a tömegen, bújok a korlátok alatt, "elnézést, bocsánat,elkések"- motyogom inkább magamnak. A tekintetem rá sem emelem senkire. Security check in, halleluja! "Hova siet Uram, indul a gépe?"-kérdi az álmos szemű biztiőr. "Elvileg most zárják a kapukat, és 25 perc múlva emelkedik a magasba"- ne most kezdjen beszélgetni, ne akarjon semmit, csak had rohanjak! A 6:30-as KLM Amszterdamba, az az enyém! "De Uram, 5:07 van, nem kési le a gépét!" /A fotó nem a helyszínen készült/

Ezek a kurva rémálmok! Amikor nagyon vársz valamit, izgulsz miatta, próbálod nem elcseszni a dolgokat, de néha a psziché közbeszól. Megtréfál, aztán hangosan kacag, amikor szembesülsz azzal, mekkora marha vagy. Lesújtva, mégis boldogan ültem be a váróba, kínosan kerülve minden tekintetet. 300 ember nézte végig, amint az orruk előtt kúszva-mászva rohanok, mint egy flepnis, majd kipirult arccal ücsörgök a váróban, amíg mindannyian le nem lépnek a szélrózsa minden irányába. "De ELÉRTEM VOLNA!"-önelégülten dőlök hátra, és várom, hogy végre induljunk.

A 20/B ülés az enyém. Balomon egy egykedvű nőcike. Biccent, amit akár köszönésként is értelmezhetek, de ez szigorúan szubjektív műfaj. Jobbomon egy 120 kilós vénasszony. Szuszog, hortyog, így az agyamig dugom a JBL kis hangszóróját, majd relaxálni próbálok. A nénike mutatvánnyal is készült ám! Mivel a szélső ülés karfája fix, így csak abban az esetben tudott felállni, ha kígyókat megszégyenítő csavarral térdre ereszkedett a folyosón, majd onnan próbálta függőlegesbe lavírozni magát. Pont annyit segítettem, hogy azért magának köszönhesse a sikert. Ki vagyok én, hogy megfosszam a testedzés örömeitől? Sima az út, secperc alatt a Schipolon vagyunk. Más dolgom sincs, mint felszállni a 341-es buszra, és elmenni vele Gábor barátomig, Iijweg/Altenburg az én állomásom. Ha jól emlékszem 3 megállót mondott...Begördül a busz, egy jegyet kérnék. 6 euró. Összerezzenek, de próbálok nem kelet-európaiként reagálni. Lazán a zsebembe nyúlok, és előhalászom a forint/euró kupacom. Nanana, itt csak chip vagy bankkártyával fizethetek. Ember! Most érkeztem, honnan lenne chip kártyám? Bank sincs. Hát, akkor séta le a járműről, keress automatát. Baszódj meg nyugat, jössz te még az én utcámba! 40 percet szánok életemből jegykeresésre. Nagy nehezen sikerül szereznem egy erre a célra tökéletesen alkalmatlan tikettet. Mivel magyar vagyok, így esélyük sincs ellentmondani nekem. Jön is a busz. Odaemelem 3 euróért vásárolt csodakártyám: biiiiiiiii. Failed. Sofőrasszony vadul magyaráz. Én is belekezdek: most szállt le a gépem, először vagyok Schipolon, nincs bankkártyám, nincs SEHOL jegyautomata. Akkor ő nem vezet. Szuper bazdmeg! Én viszont nem szállok le! Nagy nehezen felfogja, eltökélt vagyok. Mivel itt a menetrend szent dolog, kénytelen lesz hamarosan beletaposni. 5. megálló után feltűnik, hogy az én megállóm még sehol. Előre merészkedek. Elnézést, de ez a cím hol van? HÁT NEM 3 MEGÁLLÓRA AZ BIZTOS-feleli. Lesütöm a szemem, és szégyenkezve, de belül a röhögéstől sírva visszaoldalgok a helyemre, és durcás tekintettel továbbra is vegzálom telepatikus úton.

Na, itt is volnék, de senki sem nyit ajtót. Elvileg várnak... Jóbarátom munkában, lakótársa, egy Birminghami arc, Dominic vár. Várna. Mert a hátsókertben kávézgat, ahol nem hallatszik a csengő. Azért csak sikerül bejutnom, majd kedélyesen elbeszélgetünk. Szoktál szívni? Ja, peeeersze! Ki az a hülye, aki eljön Hollandiáig egy Sleep koncertre, és nem fogadja el a potya motyót? Misty Pearl, tökéletes. Máris rózsaszínben látom a világot. Dominicnek mennie kell, haza sem jön, érezzem jól magam. És vigyázzak! Leia és Luke, a két random macska nem jöhet ki, Bailey, a british short hair viszont igen. Na pá, én léptem. Ott maradok három rohadt döggel. Zene bekapcs, zuhany az emeleten. Dög meleg van, bűzlök. Nosza zuhany. Macskaszőr mindehol. Rühellem a kibaszott macskaszőőőőrt! Gabi papucsa elég szűkös a lábamra, de nem lesz tiszta szőr a lábam. Tipikus holland ház, meredek fa lépcsővel. Lefelé kiszalad a lábam a szűk papucsból, Csúszok le vagy tíz lépcsőfokot, rommá zúzom a jobb karom, s közben hangosan röhögök magamon, és a gyökér Bailey-n, aki megijedve a mutatványom zajától, telibe nekiugrik a falnak. Emiatt a barátkozásunk újabb hosszú órákat venne igénybe, mire helyre állna benne a bizalom. Nem is erőltetem, inkább bringára pattanok, és irány a kedvenc közértem. Frissen facsart narancslé, Güü sajttorta, és saláta hegyek. IMÁDOM! Szép idő van, nem sietek sehova. Bringázgatok még a környéken. De azért lassan vissza kéne mennem. Hol vagyok? Minden ház, utca, ember egyforma. Na faszom, eltévedtem. A 10 perces visszaútból másfél óra lesz, de legalább tudom merre van az arra.

Elkezdődik a cicaharc. Melyik marad bent? És melyik kint? Vagy bent lehet mind, kint csak az egyik? Áhhh leszarom, oda mennek, ahova akarnak, elvégre ezek csak macskák. Amint kell valami, úgyis visszatalál. Végre befut Gabi! Cigi, vodka, cigi vodka, kis olaj, azt irány a vonat. Át Utrechtbe, be a Rondába. Ami amúgy kibaszott szép! A hangcuccok, a fények, az egész koncepció lenyűgöz. Bárcsak otthon is, bárcsak ne lennénk ennyire elkúrt, igénytelen, sóher banda odahaza. Egy koncertélmény sok összetevős, de a tökéletes hang és fénytechnika nagyot dob az összképen. A merch pult ostrom alatt. A túlárazott motyót kiéhezett hiénákként rabolják, fosztogatják. Egy grinder, rajta a a banda lézerrel gravírozott logójával 50 euró. De szépen mulatnak! Ugyanez egy headshopban 10, de azon NINCS lézerrel belegravírozva, hogy Sleep. Az meg kell a fasznak. Mondjuk ez sem. Azért ha már idáig eljöttem, muszáj belefeccölnöm egy Dragonaut pólóba. Nagy harc árán sikerül is. A teremben, diszkrét fények mellett a NASA holdra szállásának rádióforgalmazása megy. Iszonyat jól eltalált intró ez. Vagy 20 percig hallgatjuk a kozmosz mélyéről utat törő csevejt, majd elhalkulnak a fények, és feltűnik a színpadon Matt Pike sziluettje. és visító hangok közepette belekezd a The Sciences-be. Az a hangzás, azok a fények, Jason Roeder a dobcájg mögött, Al Cisneros mélabús dünnyögése, és az egyik legnagyobb gitárhősöm az orrom előtt. Szépen lassan megnyugszom, minden apró darabka a helyére kerül. Már nem fáj semmi, elmúlt a nap összes kínja, és csak az számít, hogy annyi év vágyakozás után végre itt lehetek. A Sleepet egyszer mindenkinek látnia kell!

Setlist:

Moon Landing Radio Transmission
The Sciences
Marijuanaut's Theme
Holy Mountain
The Clarity
Sonic Titan
Aquarian
Antarcticans Thawed
The Botanist
Dragonaut

Dopesmoker (30 perces verzió)