Emlékszem Sopronban...? Komolyan, a Rockstation blog keresőjét kellett használnom, hogy visszakeressem, hogy mikor voltam utoljára Volt Fesztiválon. 2014. Az első alkalom, amikor blogunk bebocsátást nyert (sok évnyi kínlódás után) hazánk egyik legnagyobb fesztivál eseményére. És mivel nem kell az egész országot átutazni érte, hiszen nekem a megyében van a buli és most el is tudtam szabadulni otthonról, egyszerűen nem maradt más út: megyünk! A napokat szépen elosztottuk Ernő Hellacopter kollégával, aki Depeche Mode-ra kívánt rá, nekem meg csütörtök (és talán péntek) fekszik jobban. Ebből dolgozunk. A Nagyszínpad előtt elkarcolunk, amíg olyan nagyságokat figyelhetünk, mint az Iron Maiden, vagy mint hazai viszonylatban a Tankcsapda. Meg még lesz Skillet, értük csak a kíváncsiság hajt (ha nem tetszik, megyek Junkiesra), meg majd még meglátjuk, hogy mire jut, mire marad idő. Ezek a tervek. 

Melót félbehagyva, kocsiba hajtogatva magamat irány Sopron. Öreg vagyok én már ehhez. Fiatalos lendülettel még csak-csak vezetek, de nincs már az a tűz. Különben is fura kettősség az, amikor a fesztiválra bejutva túlpörgetett fiúk és lányok ("..PVC-ből van a gatyátok..." - erre amúgy még emlékszik valaki?) tömegében telefonálok a nejemnek, hogy sikerült-e elhozni a lányokat az óvodából és hogy minden rendben van-e, nincs-e hiszti....Öreg vagyok én már ehhez. 

Ahogy valószínűleg a Skillet zenéjéhez is vénf... vagyok, de az Feel Invincible daluk egészen megütött (meg még pár), gondoltam meghallgatom őket élesben. Aztán ezek a gondolataim akkor foszlottak semmivé, amikor sikerült a lehető legrosszabb időpontot kiválasztani az érkezésre. Akkora dugó volt Kópházától egészen a fesztivál parkolójáig, hogy az nem mindennapi - elfüstölt az agyam. Aztán ezt csak fokozta, hogy a karszalagos fizetős hülyeség miatt futkoztam még egy fél órát feleslegesen, szóval csak hallottam a Skilletből pár ütemet, de nem láttam belőlük semmit. Pár dal erejéig inkább beugrottam a Junkiesra, ott legalább megnyugodtam. A Ganxsta feldolgozás lemezre felkerült Telepi gyerekek például Big Daddy Lacával kiegészülve egészen ütős volt. Jól is szólt az egész, Junkies pedig elég rutinos ahhoz, hogy ilyen fesztiválon emlékezetes maradjon.

De tényleg, mi a bánatot írjunk még le bevezetésképp a Tankcsapdáról? Ugye, hogy ugye? Lukács Laci 50 éves, de akkor csinál a szobájában rendet...okés, nézzük, hogy milyen étlapot tesznek elénk. Őszintén, egész régen voltam már TCS koncerten, emiatt egy jó kis nosztalgiázás pont elfér a hangulatomnak. Ráadásul ennek tökéletesen alápakolt a setlist is. Olyan menüvel érkeztek, amilyen régóta vártam a bandától. Szépen időrendben haladtak előre a Baj van demótól napjainkig. Szóval amikor belecsaptak a lecsóba, akkor nem volt más dolog, mint keresni egy kvázi száraz helyet (azért ez nem volt egyszerű feladat, mert ugyan nem volt konstans tökig érő sár, de kisebb tavacskák azért igen...) és rákapcsolódni a zenére. Ez többé-kevésbé ment is, jól szóltak, rendben volt minden. A baj csak az volt, ha nyitva is kellett tartanom a szemem, mert akkor sajnos képtelen voltam nem észrevenni a publikum tahóbb tagjait is...de hát ez egy fesztivál: sok ember, nagy a merítés..

Na, de a zene. Nagy piros pont az olyan dalok setlist-be emeléséért, mint a Juggler, Rio, vagy a Csak Lazán. Lukács hozta a szokásos formáját, hergelte a népet, együtt élt velük, mintha élvezné az egészen (szerintem mintha...), Sidi jól elvolt a gitárjával, Fejes meg pózerkedett a zájg mögött, ahogy mindig. Azt azért gondoltam, hogy az új dalt hagyják ki, ekkor léptem le WC-re. A "Téáenká céess ápédéá" refrén nekem személy szerint lyukat ütött a koponyámon a videó első megnézése után, szóval nem akartam, hogy most a nagy szélben ott fütyüljön a tömegben szóval inkább egy fa mellett álltam meg mélyterpeszben..

Az Iron Maiden már az a kategória, mint a Metallica. Csinálhatnak bármit, amihez kedvük szottyan, őket már senki nem veti meg, nem fognak rájuk követ vetni, mert ("mer' má' mimindent letettek a zasztalra...") a metal zenével majdnem egyidősek. Ennek megfelelően tök jó lesz őket látni koncertezni, felismerni a régi dalokat és az agyi idegpályákat olyan tárterületek felé terelni, amik még tinédzser korban lettek teleírva. És ugyan az utolsó lemez, amit kívülről fújok, az a '92-es The Fear Of The Dark, az élmény miatt odaállok a tömegbe. 

Azt már Lukács Laci is emlegette, hogy míg ők a színpadon zenélnek, a Maiden a VB-t nézi. Az már csak külön pech, hogy az angolok játszottak a belgákkal. Innen már fix egyesre tettem, hogy míg a meccsnek vége, ezek onnan nem jönnek ki.  Nagyjából így is lett, már egészen tűkön ültek az emberek, amikor elkezdődött a buli. Mondjuk jó, a színpadkép, amiből pár részletet már lehetett látni a TCS alatt is (oldal és felül az oszlopok), azért az nagyon rendben volt. Hatalmas vászon hátul, folyamatosan a daloknak megfelelően igazítva a képi világ, mintha csak egy katedrálisban ülnénk. Ennyi ember utoljára a FEZEN-en (se) láttam, amikor a Deep Purple volt a fő attrakció. Elképesztő, mennyi ember volt kíváncsi az Iron Maidenre - mondjuk most már értem a dugót. 70-80 éves (!?) Maiden takaróban tekert nagyfaterok lestek a színpad felé, akiket az ötvenéves fiúk kísért el a koncertre - persze talpig IM dresszben..elképesztő látvány volt. Ráadásul ezeket az embereket gazdagon kiszolgálta a The Legacy Of The Beast  setlistje, mert leginkább az első időszak lemezeiből merítettek: a Number, a Piece Of Mind és a Powerslave adta a koncert gerincét. A hangzás lehetett volna azért jobb (mert állandó kötekedés formula ez ide), de azért az Iron Maiden-t látni, megér egy misét. 

A koncert vége előtt igyekeztem időben lelépni, mert ez az embertömeg, ha elindul haza, ha akkor a délutáni dugó inverzben megismétlődik. Így a nagy kedvenc The Evil That Man Do nótát már csak szél hozta-vitte a fülemig, ahogy a ráadás két utolsó számát a Hallowed Be Thy Name  - Run to the Hills kettősét is. 

Négy éve voltam legutóbb a Volt fesztiválon, de nem most jött meg a kedvem a fesztiválozáshoz - épp ellenkezőleg. Amit most én itt láttam az egészből, az a lelketlen hatalmas tömeg masszaként való áramlása. Kevés igazi mozdulat, végtelen sok pózerkedés és valahogy az emberi kapcsolatok jobban működnek egy kisebb koncerten, mint egy többezres fesztiválon. Például én még olyat nem láttam, hogy egy koncerten a sörre várva a sorban egy kisebb privát szférába hatolást egy 'jaj, bocs' dologgal nem lehet elintézni, hanem kapásból ütni kell! Ezt is meg kellett élnem: tőlem négy méterre az ogre simán lecsapta félrészeg tinit, mert az rálépett a Gucci gumicsizmájára... Nyilván ez nem a fesztivál hibája, hanem az enyém, hogy öreg vagyok ehhez és nem bírom már az ilyet. Kemény dolog ez. 

Ezt játszotta az Iron Maiden:

Doctor Doctor (UFO)
Churchill's Speech
Aces High
Where Eagles Dare
2 Minutes to Midnight
The Clansman
The Trooper
Revelations
For the Greater Good of God
The Wicker Man
Sign of the Cross
Flight of Icarus
Fear of the Dark
The Number of the Beast
Iron Maiden

Ráadás:
The Evil That Men Do
Hallowed Be Thy Name
Run to the Hills
Always Look on the Bright Side of Life

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.