A mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy Steve Jobs az iTunes nevű stream elindításával romba döntötte, vagy megmentette-e a zeneipart (a Metallicától a U2-ig számos világsztár foglalt már állást a kérdésben, pro-és kontra), de a mai napig nincs egységes konszenzus ebben az ügyben.

Két  dolog viszont biztos: az egyik, hogy a  felgyorsult technológiai fejlődés az életünk minden területére kihat, és nem kivétel ez alól a zeneipar sem. A másik, hogy szinte minden ember hallgat zenét, és valamilyen módon kapcsolódik a szórakoztatóiparhoz. Nyilván van, aki TV-t néz, van aki stream csatornákon hallgat zenét, és van aki vagyonokat költ arra, hogy a kedvenc zenekarai koncertjeire eljusson, akár kül-, akár belföldön. De a zene mindenki életében ott van valahogyan.

A zenekarokat érintő marketing eszközök, értékesítési csatornák, közönségépítő platformok tárháza gyökeresen átalakult, a végtelenségig kibővültek, ugyanakkor a zenei stílusok és szubkultúrák a szegmentálódtak.

Keith Richards Life című könyve már majdnem egy évtizede jelent meg (2010-ben), de ő már akkor leírta: a fizikai hanghordozó értékesítésből milliomossá lehetett válni, nagyjából a ’90-es évekig. Aki erről lemaradt, annak már más üzleti modellt kell választania, és biztos, hogy sokkal rögösebb lesz az oda vezető út.

A nagy dinoszauruszok és „A” ligás előadók persze jól elvannak a megvásárolt közösségi média elérésekkel, a (szerintem) sokszor túlárazott koncertekkel és a merch árusítással (persze tudjuk, valahogyan be kell hozni a bevételt), de mi lesz az új belépőkkel, az utánpótlással?

Még a értékesítési csúcskorszakot megélő, napjainkban viszont már az új kor szeleihez alkalmazkodni kénytelen Alice In Chains dobosa, Sean Kinney is azt nyilatkozta, hogy az online stream zenehallgatás után neki az iTunes 1200 dollár jutalékot fizetett egy évre, ami nagyjából egy feketén foglalkoztatott mexikói vendégmunkás havi minimálbérének felel meg az USA-ban. A Mastodon gitárosa pedig a napokban nyilatkozta a Pulse On The Radio műsorában, hogy „a jelenlegi gazdasági környezetben a zenekarok nem fogják túlélni”.

Főként a periférián mozgó, nagykiadói és média támogatást jellemzően nélkülöző rock/metál műfaj képviselői számára adott a legnagyobb kihívás: a technológia újdonságok lehetőségeit kihasználva új alapokra tudják helyezni a műfajt (nem zenei szempontból értve), vagy marad az egyre inkább jellemző „régen minden jobb volt” és „jajj de nehéz manapság” hozzáállás.

De milyen lehetőségek előtt nyílnak meg manapság? És mivel állnak szemben a zenekarok? Ki a konkurencia, és ki nyújt segítő kezet?

Mindenképpen érdekes fejlemény, hogy a zenekarok és kiadók nem csak egymással versenyeznek a közönség kegyeiért (és pénzéért), hanem már AI-k által programozott slágergyárakkal, robotokból álló zenekarokkal, és elhunyt rock (és pop) sztárok hologramjaival is. Erről korábban itt írtam bővebben  

Ed Sheeren (bár sokkal inkább pop, semmint rock előadó) napjainkban már egyre inkább egy egyszemélyes zenekarként turnézik, a loopolási technikával egymásra építi a dallamait, és nincs kísérőzenekara. Ez fogja elhozni a zenészek technológiai munkanélküliségét?

Arról nem is beszélve, hogy susogtak már Ed Sheeren androidról is: vagyis az előadó egyazon műsorral egy időben a Föld több pontján is jelen lehet. Az ITthon blog itt értekezett a témáról bővebben, mindenképp érdekes dolgokat vetít előre az itt megfogalmazott gondolat.

Nem csak a hazai zenekarokat, hanem a hazai innovatív vállalkozásokat is megérintette a téma. Nem véletlenül: elég sok a párhuzam a „rocksztárság” és a „startupperkedés” között. Korábban, ha egy fiatal azzal állt elő, hogy „rockszár leszek, mama”, akkor jött a „jó, jó, de legyen valami rendes szakmád is” kezdetű frázis. Mostanában nagyjából ugyanez a helyzet, ha valaki azt mondja, hogy „vállalkozó leszek”, vagy „startupper leszek”. Illetve zeneipari vonatkozású startupot küldtek már el befektetői tárgyalásról azzal a mondattal, hogy „a zeneiparban nincsen pénz”. Pedig fesztiválnagyhatalom vagyunk, tavaly összesen 70 milliárd forint fordult meg ebben az iparágban.

Az sem véletlen, hogy a Tankcsapdát, vagy a Fish!-t már nem csak a Metal Hammer, hanem a Forbes magazin címlapján is láthatjuk…

Az elmúlt évben az INPUT program nevű, hazai startupokat segítő program hálójába több olyan startup is beleakadt, amely valamilyen módon a zeneiparhoz kapcsolódik.

Ezek közül három csapatot meghívtunk egy tematikus zeneipari meetup sorozatra, amelynek utolsó állomása Győrben lesz szeptember 5-én. (facebook esemény)

A szerzői jog/letöltés problémához kapcsolódik a győri Torrent Detective szolgáltatása, A TicketNinja egy olyan online rendezvénytámogató rendszert fejlesztett ki, amely nem csak a jegyek értékesítését oldja meg, hanem egyfajta data analyst szolgáltatással visszakereshetővé tesz adatokat, amelyek utólag értékelve nagy segítséget nyújthatnak egy szervezőnek a jövőre nézve, így a koncertszervezők, klubtulajdonosok, zenekari management tagok potenciális célcsoport lehetnek számukra. A Facebook, a Twitter, és a hasonló közösségi oldal egyértelműen a médiapiac uralkodó szereplőivé váltak az elmúlt évtizedben. Aki ezeken nincs rajta, az nem is létezik. Egy zenekari tagnak, vagy managernek viszont óriási idő-és energiabefektetés, hogy egyszerre 4-5 (vagy több) webes felületet aktualizáljon folyamatosan, fenntartva ezzel az érdeklődést maga iránt. Egy egységesített iparági platform hiányzik erről a piacról, a BandMap épp ezt a lyukat akarja majd betömni.

Az eseményre várunk szeretettel minden zeneipari szereplőt, a fesztiválszervezőktől a szobagitárosokig.

A szerzőről:

Kiss Ákos, az INPUT Program debreceni koordinátora, startup szakértő, e mellett zenei blogger, a Grungery és az Old Time Rock And Roll Magazine blogok állandó szerzője.