Az augusztus végén elstartolt és egészen decemberig tartó, számos bulit magában foglaló Desszert Feszt voltaképp egy sokfogásos underground zenei (doom / stoner / sludge stb.) lakoma, amelyen a legízletesebb étkek egyikét a Trouble két egykori tagjának, Eric Wagner énekesnek és Ron Holzner bőgősnek a mostani formációja tálalta fel nekünk.

Természetesen a Magma Rise-zal együtt – az Acid Muffin váratlanul kiszállt a turnéból –, akik 2016-ban is nyitottak Eric Wagneréknek. Akkor is hengereltek, most sem történt másként. A műsort persze megvariálták az akkorihoz képest, a tavalyi At the Edge of the Days EP címadója példának okáért ott még értelemszerűen nem hangozhatott el, de sorra került az anyag „másik fele” is, amikor zárásként a Tombstone Eyes a Black Sabbath-féle A National Acrobat nótába folyt át. Egyéb tekintetben viszont minden maradt a régi. Holdampf Gábor a szokásos átéléssel tolmácsolta a szövegeket a basszusozás mellett, Bánfalvi Sanyi irdatlan erejű és ötletes dobolását önmagában is élmény figyelni, s a Hegyi Kolos - Herczeg László gitárpáros szintén súlyosan, ugyanakkor érzéssel játszik. Nagyon időszerű volna már a harmadik album!

A The Skull múltkori programjának nagyjából a felét tették ki a régi klasszikusok. Most, immár kétlemezes zenekarként, inkább a saját számokra helyezte a hangsúlyt a banda, csak a végére hagyott egy Trouble blokkot. A jellegzetes énekhang miatt azért folyamatosan jelen volt a Trouble érzés, és Ron is hozta a sajátos basszusfutamait, noha Lothar Keller és Rob Wrong gitárosok nyilván más alapkaraktert adnak a számoknak. A hivatalos tagnak számító Brian Dixon helyett a session muzsikusként ismert Chad Walls püfölte a bőröket, de ő is derekasan odatette magát (a Cathedral egykori ütőse családi tragédia miatt nem tarthatott a csapattal).

Eric, közel a hatvanhoz, továbbra is hosszú hajjal, de feltűnően dús arcszőrzettel felettébb leharcolt állapotban lévő figura benyomását keltette. Torka is erősen megkopott, így aztán a The Skull dalaiban már nemigen mozdul ki a neki leginkább kényelmes közép-, illetve mélyebb fekvésekből. Mi több, a koncert javarészében egy helyben, a mikrofonállványba kapaszkodva ácsorgott. Ha nem tudnánk, hogy 2007-ben az A38-on is ugyanezt produkálta (csoda, hogy nem dőlt a közönség közé), és két és fél éve sem vitte túlzásba a színpadi aktivitást (igaz, édesapja éppen egy nappal azelőtt hunyt el, vagyis örülhettünk, hogy nem maradt el a fellépés), azt is hihettük volna, hogy egyszer csak állva elbóbiskol. Idáig szerencsére nem fajult a helyzet, sőt egy ízben még arra is kísérletet tett az öreg, hogy az udvarias tapsnál kicsit többet csikarjon ki a közönségből. Ám ha éppen nem akadt különösebb tennivalója, akkor vagy az ásványvizes palackját próbálta úgy elejteni, hogy az ne dőljön el, vagy fogta magát és levonult, átengedve a terepet a hangszereseknek.

Énekesként ellenben tisztességesen teljesített, szóval nem érheti az a vád, hogy vastagon beleszart az egészbe. Igazából a rajongói szeretet minden megnyilvánulásáért hálás volt. Ezt támasztotta alá az a kedves kis közjáték is, amikor hősünk kislattyogott sörért (!), majd miután visszatért és belekortyolt a dobozosba, az első sorokból felnyújtottak neki egy üvegest, mondván, inkább ezt igya… Aztán a Trouble nóták alatt teljesedett ki a dolog, itt végre valóban belelkesedett a maroknyi – a Dürer kisteremben korrekt létszámú – tábor. Lehet, hogy eredetileg csak két-három szám erejéig tervezte a múltidézést Wagner úr, de a heves reakciók láttán-hallatán megtoldotta a szettet (meglepődtem volna, ha pont a Bastards Will Pay marad ki…), és ahol kellett, ott a hangját is rendesen kieresztette.

Összességében, már csak a kisebb helyiség okán is, bensőségesebb légkörű buli részesei voltunk, mint az előző alkalommal. A Trouble munkássága örök érvényű és kikezdhetetlen, a The Skull szerzemények pedig, ha nem is nőhetnek fel ahhoz, ettől még hangulatosak és stílusosak, és ezúttal is működtek élőben. Úgyhogy reméljük, nem utoljára volt szerencsénk az utolsó hiteles hippik egyikéhez. Ahogy az egyik fanatikus is bekiabálta neki két szám között: mindig szívesen látott vendég lesz nálunk.

FOTÓK: HORVÁTH JANI