Október 12.-én járt nálunk az Elder, immáron harmadik alkalommal. A koncert előtt sikerült elkapnunk Nick DiSalvo-t, a zenekar ének-gitáros-agyát. Kicsit volt azért para, amikor megbeszéltük vele, hogy negyedóra múlva találkozunk az öltözőjük előtt, és a tizenöt percből húsz perc majd szép lassan fél óra lett. Szerencsénkre zenésztársa a basszeros Jack Donovan rácsörgött Nick-re, aki épp a turnébusz takarításba merült bele, de a hívás után rögtön a rendelkezésünkre állt.
Nick DiSalvo: Bocs srácok, csak épp a turnébuszt próbáltam rendbe rakni, elment vele az idő.
Rock Station: Nagy volt a rendetlenség?
ND: Annyira nem volt veszélyes, de most volt időm rá, koncert után már semmiképp nem lett volna kedvem ezzel foglalkozni.
RS: Harmadik alkalommal jártok Magyarországon, mindháromszor a Dürer Kertben koncerteztetek.
ND: Igen, itt voltak eddig is a koncertjeink, bár most megint egy új színpadon.
RS: Most a nagyteremben lesztek, ezelőtt a közepesben, korábban a kisteremben léptetek föl. Ez betudható egy tendenciának is, hogy egyre nagyobb helyeken léptek föl?
ND: Persze, az utóbbi években jellemző lett ez. Amikor először voltunk itt a kisebb teremben, akkoriban például a turné állomásokon nem volt annyi ember. Viszont most már elég nagy helyeken, elég sok embernek zenélünk, szóval nyugodtan beszélhetünk növekvő tendenciáról.
RS: Ez a turné a tavaly megjelenő Reflections of a Floating World lemezetekre fókuszál?
ND: Mondhatjuk, de a többi lemezeinkről is játszunk számokat. De leginkább a Reflection of a Floating World-ről hoztunk számokat. Ez a legfrissebb anyagunk, meg amikor ezt írtuk, egy teljesen új metódust használtunk. Friss élmény még ezeket a dalokat játszani, de közben azért vannak dalok korábbról, amelyeket nem szívesen hagyunk ki. Viszont ez elkerülhetetlen ha ilyen hosszúságú dalokat csinálsz. Persze vannak olyan dalok, amiket így is ki kellett hagynunk.
RS: A Reflection of a Floating World-nél számomra egy kicsit más megközelítésűek, kicsit progresszívebbnek érzem, mint a korábbi lemezeket.
ND: Igen, kicsit másabb lett, bár nálam inkább a Lore volt a vízválasztó, ott találtam meg és fejlesztettem ki egy, szerintem, egyedi hangzást, ami a Reflections of a Floating World-ben megmaradt, és kicsit tovább is lett gondolva. De más volt ezt megírni, mint a korábbi albumokat.
RS: Más hatások értek titeket?
ND: Részben. Hallgattunk sok más zenét, de inkább a számírás metódusa változott.
RS: Hogyan?
ND: Alapvetően én írom a számokat, aztán küldözgetem körbe a többieknek. Szóval mindenki magában dolgozik a dalokon. Elég bonyolult, de egyelőre hatékony, és zökkenőmentes módszer ez. Amióta Németországban élek kicsit bonyolultabb lett ez a folyamat, de egyelőre így is produktívak maradtunk.
RS: Németországban laksz? (Az Elder eredetileg Boston-i székhelyű banda)
ND: Igen. Két éve költöztem oda a feleségemmel. Egyrészről elég hirtelen döntés volt. A feleségem európai, így közösen döntöttünk Németország mellett. Korábban tanultam ott, meg tanítottam angolt is. Szóval az ország, mint úti cél egyértelmű volt, hogy az lesz. Súlyos, de gyors döntés volt. De a zenekar többi tagja ugyan az Egyesült Államokban van, de ők is mindenfelé szerteszét.
RS: Melyik városban éltek?
ND: Berlinben. Szeretem, mert elég pezsgő város, ami történik Németországban, az leginkább ott történik.
RS: Így akkor gondolom az Elderrel klasszikus próbátok nincs.
ND: Nem igazán, legalább is ötletelős, és közösen leülős nincsen.
RS: A jammelés nem hiányzik?
ND: Igazság szerint nem annyira. Persze jó dolog közösen zenélni, meg közösen alkotni, de most jól haladunk enélkül is. Kicsit jobban oda tudunk koncentrálni magukra a számokra, nincsenek a próbás üresjáratok.
RS: Amikor először hallottam a Sonntag-ot (a Reflections of a Floating World egyik dala), arról kapásból az jutott eszembe, hogy úgy hangzik, mint egy spontán improvizálás.
ND: Az a dal egyébként az is volt! 4 órányi jammelést felvettünk a stúdióban, és ami végül a Sonntag lett, az abból lett kiszedve. Igazából megtetszett nekünk, de az kivételesen tényleg improvizálás volt az elejétől a végéig.
RS: Kicsit nekem olyan az a dal, mintha a zárást készítené elő.
ND: Igen, a vége a Thousand Hands, az előtt jól jön egy lazább tétel, amin fel lehet lélegezni, meg kicsit rá lehet készülni az utolsó dalra.
RS: A turnébuszban milyen zenék mennek amikor úton vagytok?
ND: Változó, de ritkán megy rock vagy metál zene. Leginkább pop meg hip hop zenéket szoktunk hallgatni. Könnyű ilyenkor besokallni a súlyosabb zenéktől, bőven elég koncerten, meg koncert előtt hallani azokat. Utazás közben meg jobban szeretünk kikapcsolódni, a rock meg bőven elég este a koncerteken.
RS: Ha már a koncertek közti idő szóba került. Az turnén a társzenekar kérdése hogy működik nálatok? Ti választjátok őket?
ND: A management ajánlott pár zenekart, abból lett most kiválasztva az Ancestors. Bejön eléggé amit csinálnak. Nekem leginkább a Pink Floyd elszállós dolgai jutnak eszembe róluk. Ha Pink Floyd-ban akarjuk mérni, akkor ők inkább a lebegősebb végét fogják meg, mi meg inkább a gyorsabb, technikásabbat.
RS: A Pink Floyd nagy hatással volt a zenétekre?
ND: Persze, az egyik legnagyobb kedvenc, egyértelműen hatással voltak és vannak rám.
RS: Ha egy lakatlan szigetre három albumot vihetnél magaddal, akkor Pink Floyd is lenne közte?
ND: Ja ja! Az Animals albumuk mindenképp ott lenne. Ha még kettőt vihetnék...? Fúú... Az egyik biztos a Dungen lenne. Egy svéd jazz-prog rock zenekar. Nem túl ismertek, de nagyon nagy hatással volt rám, baromi okos dolgokat csinálnak. Talán a Tio bitar lemezüket vinném magammal. A harmadik meg nem is tudom... Ez a kettő viszont mindenképp ott lenne.
RS: Valamit szeretnél üzenni a zenekart kedvelőknek?
ND: Jöjjenek el a koncertjeinkre! Ez az egyetlen útja, hogy egy zenekar működjön. A lemezeladásokból nem tudnánk fenntartani magunkat, koncertezni viszont szeretünk, de hogy tudjunk is, ahhoz emberek is kellenek, csak az ő közreműködésükkel tudunk haladni előre.
Fotók: Sinka Péter
