Valószínűleg a Terrorizer-ről mindenkinek a World Downfall fog az eszébe jutni. Ezt a lemezt nem lehet megkerülni, ha a grindcore-t, death metal-t, vagy alapvetően extrém cuccot tolsz. Sokaknak a Terrorizer egyenlő ezzel a művel és ezzel egyet is kell, hogy értsek. Legenda született és halt is meg 1989-ben, majd – a Napalm Death-ből is ismert – Jesse Pintado 2006-os halálával végleg zárva kellett volna maradni a koporsónak. Vagy mégsem? Hiszen idén még turnéztak is nálunk a Nile-lal és nekem igen jó emlékeim vannak a buliról.
Mostanában trendnek mondható, hogy sok klasszik formáció támad fel és rak le, vagy próbál lerakni valamit a metalszíntér kerekasztalára. A régi korszakalkotót nem fogják felülmúlni, így a project általában sajnos halva születik… de minden hozzáállás és a kritikus szem kérdése. A Terrorizer ráadásul nem is mostanában adta be magának az adrenalin injekciót, hogy ismét a frontvonalra kerüljön, hiszen ez már a harmadik próbálkozásuk az újraélesztés során. A visszatérő Darker Days Ahead rengeteg negatív kritikát kapott, pedig ott még ketten is benne voltak a World Downfall-os felállásból. Mára már csak egy dicső veterán maradt, mely köszönhető Jesse halálának, illetve a banda kaotikus újrabikázásainak. Habár Pete Sandoval az egyik legnagyobb legenda a death metal dobosok körében, árnyéka nem elég arra, hogy a Terrorizer mára teljesen hiteles maradjon. Ettől függetlenül nekem a Hordes Of Zombies fogjuk rá, hogy bejött, bár semmi köze az első LP hangzásához és dalstruktúrájához. Egyszerűen fogalmazva már egyáltalán nem az az old school stílusú grindcore és nem tudom a régi Napalm Death lemezek mellé/közé rakni, pedig bármilyen Terrorizer műnek ott lenne a helye.
A terjedelmes felvezető után végre szóba kerül az idei lemez, a Caustic Attack, bár nem bánom, hogy ilyen hosszúra sikeredett a fenti iromány, mert maga a lemezismertető rövid lesz. Egyszerűen nincs mit rajta oldalakba menően elemezni. Ugyanaz a formula, mint az előző zombis korongon, csak ötször jobb. Királyabb hangzás, brutális riffek, kegyetlenül bedaráló dobok. Régisulis grindcore-t ugyanúgy ne nagyon keressünk, ez teljes mértékben death metal, talán deathgrind egy valagnyi thrash-sel. Néha az az érzésem volt, hogy Dew-Scented-et hallgatok Benighted-el összedarálva.
A Monstrosity dobosa (!), Lee Harrison gitározta fel az albumot, amiért minden elismerésem, mert nagyon komoly témák hallhatóak – tessék a korongról meghallgatni a Crisis vagy a Sharp Knives című alkotást például. Sandoval hozza a formáját, gyilkol a dobok mögül. Az előző két próbálkozáson a vokálért nem voltam oda, de az új srác (Sam Molina) teljesen passzol a figurához. Ami legjobban felelevítette a World Downfall-t azok talán a rövid szösszenetű 1 perc körüli nóták, mint a Caustic Attack, Poison Gas Tsunami, vagy az Invasion - itt azért zajlik olyan káosz, hogy már szívesen mondom rá, hogy grindcore. Nem véletlenül titulálta 1983-ban először Jesse Pintado az akkor megalakuló grindcore-t „zaj és káosz”-nak.
Én teljesen meg vagyok elégedve ezzel a lemezzel, jó kis deathgrind/death-thrash kavalkád brutál hangzással. Bár már nem a régi vegyületről van szó, a zaj és káosz nagyon is jelen van, a név viszont kötelez, így bár zeneileg átjött az lemez, nem tudok egekbe szökő értékelést adni.
