A Trivium frontembere, Matt Heafy és felesége babát várnak, sőt, rögtön kettőt is. Mivel a szülés feltehetőleg közel van, az énekes kénytelen volt megszakítani az észak-amerikai turnét, hogy a hamarosan gyarapodó családdal lehessen. A csapat közbe folytatja a koncertezést, a megüresedett helyeket a ex-Killswitch Engage, most Light The Torch torokkal, Howard Jonesszal, a YouTube-ról ismert Jared Dinesszal, valamint az Avatarból ismert Johannes Eckerströmmel töltik be a fennmaradó pár estén.
"Váratlanul haza kellett utaznom Orlandoba. Mint tudjátok, a feleségemmel ikreket várunk és mint mindenki tudja, a terhességnél nincs pontos válasz, hogy mikor fognak történni a dolgok, főleg, ha ketten is vannak a picik. Szóval haza kellett jönnöm. Fogtam egy sürgős járatot, hogy itthon lehessek. Most itt vagyok. Megfigyeljük a dolgokat.
Furcsa számomra, hogy a karrierem legjobb észak-amerikai turnéját kellett félbeszakítanom. A terv persze az volt, hogy végigcsináljuk, de szerencsére most Howard Jones, Jared Dines és Johannes együtt dolgoznak Paoloval, Coreyval és Alexszel, hogy rendben legyenek a dolgok. Nagyon remélem, hogy 'egyszer az életben' súlyú koncerteket fogtok kapni, nagyon szomorú vagyok, hogy ki kell hagynom. De már volt lehetőségem egy színpadon állni Howarddal és Jareddel, csináltunk soundchecket Johannessel, úgyhogy tudom, hogy egy abszolút hihetetlen dolognak néztek elébe."
A bejegyzés megtekintése az Instagramon#Repost @triviumband (@get_repost) ・・・ A message from @matthewkheafy