Két thrash-basszer, ha összefog! Na, nem attól van szó, hogy a jól ismert seggmozgató mélyeket nyomatják közös erővel, dupla intenzitással bele az arcunkba a Megadethből és Anthraxből ismerős hajókötélpengetők, hanem egy sokkal könnyedebb hangvételű projektről van szó. Az Altitudes & Attitude nevű, e hét pénteken az első albumát, a Get It Outot megjelentető zenekarban Bello átváltott a hathúrosra, aztán úgy nyomják a kicsit grunge ízű muzsikát. A dolog komolyságát mutatja, hogy a frissen klipet kapott Lateben nem kisebb név játékát hallani, mint az ex-Kisses Ace Frehleyét.
A dalszövegek Frank Bello belső vívódásait örökítik meg: "Megtanultam, hogy a dalírás nagyon katartikus is tud lenni. Egy csomó dalszöveg az életemben lévő belső küzdelmekről szól, valamint arról a dühről, amit az eddigi tapasztalataimból gyűjtöttem össze, mint a bátyám megölése, ahogy az apám minden támogatás nélkül elhagyta a családunkat, amikor fiatal voltam, még a csekkeket sem tudtuk kifizetni. A hullámhegyek és hullámvölgyek természetesek az életben. De mindig volt bennem egy harag, amivel a zenén keresztül birkóztam meg."
A duó 2014-ben egy saját magukról elnevezett EP-t már megjelentetett, viszont a folytatásra egészen eddig várni kellett, mivel értelemszerűen mind a két legenda a saját zenekarával rótta az utat.