RockStation

Halálra játssza magát a Stabbed zenekar legújabb videójukban

2019. május 28. - sunthatneversets

stabbed_2019.jpg2020-ban érkezik a budapesti/fehérvári Stabbed második albuma, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása, de egy vadonatúj dallal már most is meg lehet ismerkedni. A klippel kísért Breaking Dawn nótát a szegedi Miracle Sound stúdióban vették fel Vári Gábor (Dystopia) vezényletével. Egyúttal új felállást is láthatunk: Brindza Tamás az új énekes (Skore), Juhász Misel pedig az új basszusgitáros, a korábbi felállásból Kecskés Attila és Demeter Marcell gitárosok, valamint Potkovácz Márk dobos maradtak.

A szám alapkoncepcióját a banda így foglalta össze:
"A dal annak a szimbóluma, hogy a magyar ember általában úgy dönt saját életéről, cselekszik a mindennapjaiban, mintha valaki pisztolyt tartana a fejéhez. Van egy erős politikai/társadalmi felhangja, felteszi, mi történne, ha farkasszemet néznénk ezzel a belsővé tett megfélemlítő és korlátozó autoritással."

A dalszövegen alapuló vérfürdős klipet Baki Zoltán rendezte, a bandát likvidáló főgonoszt pedig Nagy-Miklós Péter (Wackor, Ørdøg) játssza benne. Erről így meséltek a srácok:
"A nullánál is kevesebb tapasztalatunk és kevés költségvetésünk volt egy videó elkészítésére, mégis szerettük volna, ha nem csak egy sima image videó kerül ki a kezünk közül. Arra gondoltunk, csináljuk azt, amihez értünk ebben a minden zenekart ledaráló magyar undergroundban, vagyis dögöljünk bele a zenélésbe, haha.
Miki a Wackor zenekarból készségesen vállalta hogy kicsinál mindannyiunkat, cserébe az első EP-n elkövetett bénázásokért (ő keverte a zenekar első, Submerge c. EP-jét). A forgatáson végül mindenki jól szórakozott és a végeredményre is igen büszkék vagyunk, köszönhető ez főleg Baki Zoltán és Vári Gábor hozzáértésének és kreativitásának."

A dal a Spotify-on és a többi streamszolgáltatón a jövő héttől lesz elérhető.  A Stabbed-et a nyáron a következő koncerteken lehet megnézni:

június 2. – Budapest, Barba Negra Track (Wacken Metal Battle Hungary döntő)
június 8. – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely (Yippi Feszt 2019)
július 5. – Budapest, Dürer Kert (+ Nest of Plagues, Over My Dawn, Aspects)

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5214865294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum