RockStation

Volt Fesztivál, első nap @ Sopron, 2019.06.26.

Egy Slipknot-koncert rossz semmiképp nem tud lenni

2019. június 27. - theshattered

volt_2019_1_08.jpg

Slipknot. Egy név, ami miatt kész voltam útrakelni és meglátogatni a Volt Fesztivált. Egy név, de emellett is olyan összeállítás figyelt a programban, kvázi csomagban, hogy képtelen voltam nem megemelni a hátsómat és elmenni a nagynevű fesztivál idei első napjára.

A nagy fesztiválok eddig kimaradtak nekem. Kis és közepes népünnepélyből jutott már, viszont igazi nagyhoz még nem volt szerencsém. Nem is lett volna most sem, ha nem az iowai kilences tolja el a biciklit Sopronba.

volt_2019_1_04.jpg

Tikkasztó meleg, ezer fok, felhő sehol, csakis az éltető, égető csillagunk. Ilyen idő fogadta a Volt idei látogatóit az első napon (volt nulladik is, persze). Persze, jobb, mintha esett volna, egyszerűbb felkenni a naptejet, mint bokáig tocsogni a vízben, csak folyadék kellett, de az gazdagon. Az első zenekar, amit sikerült elcsípni, az Amaranthe. Jó értelemben vett hiperdallamos pop metal a játék neve, szemrevaló frontasszonnyal, marcona hörgős bácsival. Tuti siker. Voltak is nézők, a nagyszínpad előtti téren, rengeteg ember tombolt rájuk (igen, már ekkor!), ők pedig köszönték szépen, csaptak is egy akkora bulit, hogy csak füstölt a nézőtér! Príma nyitás, még ha csak a végét is sikerült elcsípnem.

A napi terv az volt, hogy becövekelek a nagyszínpad elé és ott is maradok, amit pontosan így abszolváltam. Miért? Mert a következő fellépő a Papa Roach volt! Jacobyék szépen odapirítottak a programjukkal, de hiába voltak ott az új album, a Who Do You Trust? dalai, egyértelműen a régi slágerek, mint a Getting Away With Murder, Last Resort, meg a Between Angels And Insects csaptak oka a leginkább. Na, meg a Keith Flint tiszteletére játszott Prodigy - feldolgozás, a Firestarter. Ez utóbbi iszonyat nagyot szólt, az is megmozdult rá, aki a többi tételre nem. Rohadt jó volt, na! De úgy általában az egész programjuk, csak nyilván ezek voltak a csúcspontok.

volt_2019_1_02.jpg

A Cypress Hillt felvezető MixMasterMike-szett viszont elég felesleges volt az én olvasatomban... Viszont mindezt egyből feledtette, amikor Sen-Dog és B-Real felmentek a deszkákra. Érezni lehetett, helyreállt a világ rendje, elindult a buli! Jöttek-mentek a dalok, de itt is értelemszerűen az Insane In The Brain sepert a legnagyobbat. Meg az ikerdal, a Jump Around. Persze végig ment a páré, egy időben be is felhősödött a nézőtér, ha értitek, mire gondolok, de itt ennek meg is volt a helye. Mondjuk én személy szerint nem őket raktam volna a Slipknot elé, hanem a Papa Roach-ot, mert sokan láthatóan unatkoztak a metalosok közül, de ez így alakult, ezt kellett elfogadni. Pont. Amúgy meg szerintem, mint buli, adta és az volt a lényeg. 

volt_2019_1_05.jpg

De akármi is történt eddig, a lényeg nem csak nekem, hanem sokaknak egyértelműen a Slipknot koncertje volt. Elvárás az volt, nem is kevés, lévén éppen visszatérőben, új lemez előtt, egy tagcsere után áll a gárda mindenki IS arra volt kíváncsi, mi jut majd nekünk és hogyan. Spoilerezni nem szeretek, a setlist totál meglepetés volt, viszont azt egy véletlen YouTube ajánlás alapján tudtam, hogy People = Shit nyitány lesz. Az még egy dolog, de ezt megfejelni a (sic) és Get This kettősével... Úgy sorakoztak egymás után a slágerek, hogy öröm volt nézni (hogy egy Moby Dick idézettel éljek: "Pofonok jobbról, pofonok balról"), egyedül a Prosthetics megjelenése volt váratlan húzás. Persze bele lehet kötni a kvázi menübe, nem volt pl. Wait And Bleed, de én nem is hiányoltam (hiába vitathatatlanul az egyik legnagyobb slágerük, én sosem szerettem igazán), ha a meglévőn kellett volna változtatni, én a Sulfurt lecseréltem volna másra, azt valahogy nem csíptem. Hogy mire? Sok lehetőség van, de ez is olyan, mint a sport: nincsen "ha".

volt_2019_1_07.jpg

A látvány nagyon fasza volt, végre a vetítéseket is használják az urak, a LED-es perka cuccokért külön pirospont jár! Nyilván magas volt a színvonal, egyedül a Duality alatti kliprészletek súrolták az ötlettelenség határát, de az is lazán belefért. Amiért viszont fekete pont jár, az a hangzás: az ének tompa volt, Mick gitárját alig lehetett hallani és az ütőhangszerek sem mindig voltak "ott". Ezt igyekezett kompenzálni az új srác és Sid folytonos színpadi jelenléte (utóbbi a nézőtér közepén lévő választót is megjárta - közelről még durvább a mimikához igazodó maszkja, mint képen! Corey ugyanúgy hozta a lelkesítő konfjait, mint mindig, neki mindig, minden szavát elhiszem. Ha megígéri, hogy visszajön hozzánk a Slipknot, az úgy is lesz! És ha így lesz, én ott leszek, ahogy az Arénában is ott voltam! Mert egy Slipknot-buli akármilyen is, rossz semmiképp nem tud lenni. Nem, ezt a szívességet nem teszik meg nekünk!

Ha nem ők lettek volna az utolsó produkció a színpadon, akkor is tökéletes zárása lett volna a napnak, így viszont a Subscibe koncertjének elhaló hangjai között már ott is hagytam a helyszínt, hogy aztán jöjjön újra a mókuskerék... Mert sajnos azt is kell...

A fotók a Volt és a Slipknot Facebook oldalról származnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr714914042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.06.28. 11:34:26

Jó volt Mike tekerése, de nem annak a közönségnek ez tény.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum