A death / grind és hardcore stílusjegyeket egyedi módon ötvöző, szövegeiben aktuális politikai kérdéseket feszegető Misery Index – ahogy beszámoltunk róla – a minap ismét rendesen megzúzta a Dürer Kertet, de ezúttal a nagyteremben, népesebb közönség előtt darált a baltimore-i négyes. A buli előtt a főemberrel, Jason Nethertonnal ültünk le beszélgetni, hogy átvegyünk néhány időszerű témát, ideértve a banda idei, Rituals of Power című albumát is.
Mennyire működhet egy népszerű, de nálatok fiatalabb korosztályhoz tartozó bandával, nevezetesen a Whitechapellel közös buli? Jó lehetőségnek tartod ezt arra, hogy a két csapat bemutatkozzon egymás közönségének?
Jason: Eddig még sosem játszottunk velük, amennyire emlékszem, és örülök is annak, hogy keresztezik egymást az útjaink itt Európában a fesztiválszezon közepette. Mindketten a fesztiválokat járjuk, mi pedig különböző más zenekarokkal is játszunk emellett. Jövő héten a Napalm Death társaságában lesz egy bulink Münchenben, velük is a fesztivál-fellépések között fogunk találkozni.
Az Államokban a Nails volt a turnépartneretek.
Jason: Igen, két hete zárult az a túra. Gyors kör volt, két héten át jártuk az Államok észak-keleti tájait, meg Kanadát.
Érdekel egyébként a fiatalabb generáció zenéje? Szoktad figyelni valamennyire az újabb bandákat?
Jason: Persze. A Nailsszel közös turnén például ott volt az Outer Heaven nevű új csapat. A Relapse kiadónál vannak, és jó kis death metalt nyomnak a korai 90-es évek proto hangzásával. Na, ők nagyon tetszenek. Az Ulthar is kimondottan jó. Szóval képben vagyok az új generációt illetően.
Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig az idei Rituals of Power albumra?
Jason: Ennek a lemezünknek volt a legjobb a fogadtatása eddig. Ha nem is világszerte, de rengeteg különböző helyen dicsérték a mainstream és az underground sajtóban, ahogy észrevettük. Igazán elégedettek vagyunk a lemezzel, rengeteg munkánk fekszik benne, és úgy érezzük, a zenei utazásunknak ebben a szakaszában híven képvisel bennünket. Márciusban volt egy kéthetes önálló turnénk is vele, főleg közép-európai állomásokkal, meg pár nyugatival. Két hétnél hosszabb turnékat nemigen nyomunk, mert nem ez a főállásunk, más dolgok is vannak az életünkben. Ha mindenkinek megfelel az adott időszak, akkor vállaljuk a turnézást, és reménykedünk, hogy lesznek még további lehetőségeink.
Az albumon kívül megjelent tőletek egy hét inches kislemezetek is a Snapcase-féle Zombie Perscription feldolgozásával. Mi volt ennek az apropója, és miért ezt a dalt választottátok?
Jason: Az amerikai New Noise magazin kért fel rá. Úgy tűnik, egyre több újság jelenik meg hét inches flexi lemezmelléklettel, mint a 80-as években. Szóval ettől a magazintól jött a felkérés, csak éppen nem maradt dalunk hozzá, mert mindent felvettünk és lemezre tettünk, sőt két bónusznótát is hozzácsaptunk az albumhoz. Igen gyorsan eldöntöttük, hogy mit adunk az újságnak. A legtöbben a zenekarban Snapcase rajongók vagyunk, nekem ők az egyik örök kedvenc 90-es évekbeli hardcore bandám. A Zombie Perscription számít az egyik klasszikusuknak, és kihívást jelentett számunkra olyan dalt átgyúrni, amely kicsit eltér a tőlünk megszokottól. „Lesz, ami lesz” alapon szaladtunk neki, és roppant jól sikerült. Mark és Adam végezte a meló érdemi részét, és remek munkát végeztek.
Mivel a zenétekben erőteljesen jelen van a hardcore hatása, felfogható ez a feldolgozás egyfajta tisztelgésnek is a HC gyökereitek előtt?
Jason: Igen, mondhatni. Mindig is imádtam az olyan bandákat, mint a Snapcase, a Modern Life Is War, a Terror, vagy az All Out War, hogy egy másik 90-es évekbeli bandát említsek. Elhatároztuk, hogy megcsináljuk, és jól is sikerült.
Ha valamilyen régi sulis death metal klasszikusban gondolkodtok, mit dolgoznátok fel a legszívesebben? Terrorizer, Brutal Truth és Napalm Death átiratotok már volt ugyebár…
Jason: Összesen hét vagy nyolc feldolgozást vettünk fel az évek során. Nehéz megmondani, mert van úgy, hogy egy dal eleve tökéletes az eredeti formájában, vagyis nincs mit hozzátenni. Időnként jobb valamilyen kevésbé ismert számot választani, és azt átültetni a saját hangzásvilágunkba. Ha old school death metalról van szó, legyen talán valami a Morgothtól. A hangom hasonló Marc Grewe-éhez, ugyanolyan reszelős, úgyhogy meg tudnánk csinálni.
Ha már az éneknél tartunk: hogyan osztjátok fel a témákat Mark Kloeppellel?
Jason: Amikor megírtuk a zenét és a szövegeket, átnézzük az adott dalt, és megfelelően elosztjuk a témákat. Van, hogy egy-egy számnak vagy az egyikünk, vagy a másikunk hangja válik a javára. Mondjuk, az új album néhány dalát illetően nekem voltak határozott elképzeléseim az énekről, és végül 90%-ban, azaz majdnem teljes egészében én is nyomtam fel ezeket. Más nóták meg majdnem kompletten az övéi lettek. Mindez igen spontán módon alakul nálunk, akár e-mailben is egyeztethetnénk (nevet).
A New Salem nem csupán zeneileg, de a szókimondóan kritikus szöveg szempontjából is a Rituals of Power egyik legkimagaslóbb darabja. Emiatt választottátok első klipszámnak?
Jason: Nem. Egyszerűen úgy döntöttünk, hogy ez a legideálisabb single-nóta. Ebben az egy dalban egyesül a lemez valamennyi eleme, ezért kiemelkedő. Az időszerűsége és a szövege szintén emel rajta, de nálunk mindig a zene az elsődleges szempont, és most is ez döntött.
Biztosan banálisnak tartod majd a kérdést, de feltételezem, egyre rosszabb véleménnyel vagy a mai világban zajló folyamatokról…
Jason: Igen, ez stimmel. Nem mintha létezne tökéletes állapota a létezésnek… Minden mozgásban van, minden változik, és mindig van lehetőségünk jobbá tenni a dolgokat. Folyamatos harcot vívunk a civilizációs vívmányaink megőrzéséért, gondolok itt a demokráciára, a törvény előtti egyenlőségre stb. Ha mindezt magától értetődőnek vesszük, akkor gyengülni fog, sőt durván vissza is üt a dolog. Gondolj csak arra az antidemokratikus hullámra, amely most söpör végig a világon. Nem szabad a babérjainkon ülnünk és azt hinnünk, hogy minden szép és jó, bármennyire is szeretnénk, hogy mindenki boldog legyen. Állandóan küzdenünk kell. Borúlátóan szemlélem ezt az egészet, de intellektuálisan pesszimistának lenni jó, mert legbelül jó adag remény rejlik mögötte. Az intellektuális pesszimizmus nem más, mint az akarat szenvedéllyel teli optimizmusa. A pesszimizmus céljai végső soron pozitívak.
Vannak politikai ambícióid?
Jason: Nincsenek.
Helyesnek tartod, ha egy zenész nyíltan politizál, esetleg politikai pályára is tér, vagy valamelyik oldal irányában elkötelezetten nyilvánul meg?
Jason: Igen, miért is ne? A zenészek, a művészek is ugyanolyan polgárok, mint bárki más: a hentesek, a pékek, a gyári munkások vagy a jogászok. Minden polgárnak lehet véleménye. Ha úgy döntünk, hogy a zenében fogalmazzuk meg a gondolatainkat, az a kifejezésmódunk része. A művészet mindig is így működött, ez is egyfajta fóruma a társadalomkritikának. Szóval nagyon is helyesnek tartom, ha a művészek is hallatják a hangjukat a témában, ahogy bárki más.
Rendszeresen jártok Európában. Érzékelsz bármilyen különbséget az Egyesült Államokhoz képest a társadalmi légkört tekintve?
Jason: Nem látok különbséget ahhoz képest, amit az Államokban zajlik. A legtöbb országban szabadon lehet véleményt nyilvánítani, az Európai Unió ezt törvények által is biztosítja, akárcsak az Egyesült Államok. Kulturális különbségek vannak, legalábbis ami bizonyos fajta beszéd elfogadhatóságát illeti. Miután jómagam a kora 90-es évek óta járok ide, azt veszem észre, hogy ami itt történik, az bizonyos módon az Egyesült Államokban zajló folyamatokat tükrözi. Amikor a hidegháború véget ért, az emberekben feléledt a remény, hogy minden jobbra fordul, és végre a demokrácia győzedelmeskedik. Az utóbbi öt-hat évben ezzel szemben mindennek az ellentéte tapasztalható: sokan elégedetlenek a föderalizmussal; azzal, ahogy a központosított kormány intézi a dolgokat. Annak a mintájára, amit Trump az Államokban csinál, Európában is erőre kapott a populista irányvonal. Szóval ezek a jelenségek a kulturális és politikai folyamatokat tükrözik jelentős mértékben.
Reálisan nézve a dolgokat, mit érhet el egy magatokfajta underground metal zenekar a politikai témájú, társadalomkritikus dalszövegeivel?
Jason: Nincsenek elképzeléseim erről. Számunkra fontos, hogy jelentőségteljes, a valóságon és a hétköznapi politikán alapuló dolgokról írjunk. Lényeges, hogy ezt üvöltsük bele a világba ahelyett, hogy fantasy témákról ordibálnánk. Elsősorban erről van szó. Ugyanakkor ez is csak szórakoztatás, egyfajta platform, amelyre az emberek rámozdulhatnak. Elszabadulnak a melóból vagy otthonról, eljönnek egy koncertre, és megnézik a zenekart élőben. Amellett, hogy otthon is tudják hallgatni a zenét. Szóval nem feltételezem, hogy képesek volnánk megváltani a világot, egyszerűen ez tesz bennünket elégedetté és boldoggá. És a rajongókat is meg tudjuk szólítani azzal, amit írunk és játszunk. Érzik, hogy ez nekik szól. Általánosságban fontos a kultúrának, hogy legyenek haladó gondolkodású, előremutató, kihívást jelentő művészeti irányzatok, legyen szó extrém metalról, rapről, jazzről, vagy bármilyen fajta zenéről, amely kijjebb tolja a határokat a kulturális önkifejezés, és végső soron a politikai megnyilvánulások terén is. Úgy vélem, tágabb értelemben mi is részei vagyunk ennek a korlátokat ledöntő, indulatos kultúrának, ami egészséges dolog.
Interjúfotók: Dr. Narcisse
Koncertfotók: Somogyi Lajos, Dürer Kert, Bands Through The Lens
Misery Index Bandcamp / Misery Index Facebook
