Milliószor elmondtam már, hogy fontos az új zenekarokat felkutatni. Minden nap örömmel hallgatok meg valami új zenét, amit a haverok küldenek, hogy "ez marha király" Ettől független a tavalyi fogadalmam miatt folyamatosan keresem az új zenéket, hogy meglegyen a heti egy lemezkritika. Most itt van a Dead Sacraments lemeze, a Celestial Throne. Az, hogy milyen is ez az anyag hamarosan kiderül, de....

De az igazság az, hogy nem is erről akartam a héten írni. Találtam egy spanyol hardcore bandát, akik az akcentusukkal levettek a lábamról. Úgy volt, hogy ők lesznek a heti préda. Kedd este jutott eszembe, hogy basszus nem hallgattam még az anyagot, szóval gyorsan feldobtam a telefonra a hardcore-nak hitt lemezt. Szerda reggel álmosan gondoltam elindítom a lejátszót, hogy majd a kis spanyol muzsika felébreszt. Ehelyett mélyre hangolt gitár, apokaliptikus hangulat és doom zene ütötte meg a fülemet.

Ohh, b@ssza meg... nem ezt akartam, de hét közepe van mindegy. Akkor hallgassuk meg, mit is tud a Dead Sacraments. A négy tagú formációról konkrétan semmit sem tudtam kideríteni, csak annyit, hogy Celestial Throne az első anyaguk, de ezenkívül semmire se jutottam. A Facebook-on is összesen 175 db likeal bír a zenekar, ami engem marhára meglepett. Azt hittem ez valami nagyobb zenekar, vagy legalább az egyik tag valami ismert nagyobb zenekarból van. De nem, ez egy apró jelentéktelennek tűnő zenekar. Azért csak tűnő, mert egyáltalán nem az. Ha le akarnám írni a zenéjüket, akkor a Monolordot összekeverheted az Electric Wizarddal és némi Belzebonggal. Nagyon érdekes elegye van a zenének. Hangzás szempontjából abszolút ötös, hibátlan. Így kell szólnia egy stoner-doom tököm tudja a pontos stílust megnevezni albumnak. A gitárok tökéletesen torzak, de nem az az agyon fuzzozot vacak, ami már idegesítő. Az ének eléggé szenvedős,elég tere van, eléggé misztikus, pszichedelikus. Mit mondjak még? A hangzással tényleg nincs semmi baj!

Mit kapunk a kitűnő sound mellé? Négy dalt, ami kicsivel több, mint negyven percen át fogja a hallójáratainkat masszírozni. Ebből már lejöhet, hogy ez az anyag nem egy könnyű eresztés, de mégis elsőre magába szippant. Aki nem szereti a Mastodont annak mondom mindig, hogy adjon időt a régi anyagoknak, mert nehéz őket megemészteni. Hasonló lenne ez a lemez is, de valamiért már első hallgatásnál azt éreztem, hogy ez nem fog egy könnyen elengedni. A Void Summoning nyitó riffjéből megérted, hogy miért a Monolord és az Electric Wizard párhuzam, amire jön az a keserves reverbe-es ének, amitől én padlót fogtam. Általában a zenekarok első anyagnak kiadnak egy low budget lemezt ebben a szcénában. A szólhat szarul, hiszen ez stoner elv azért sok emberben, zenekarban ott van. Ami azért lássuk be, hogy egy baromság. Ettől független ritka az olyan lemez, mint a Celestial Throne. Alap, hogy hatottak rájuk az említett zenekarok, de ezzel semmi gond nincs, mert nem őket majmoljak, hanem az örökségükből táplálkoznak. A Cracking The Celestial Throne a harmadik dal a lemezen és nem tudom leírni, hogy pontosan mitől is ragadta meg egyből a figyelmem. De emlékszem rá, hogy a Mester utca sarknál vártam a zöldet, amikor rá néztem a lejátszóra, hogy ez melyik dal, mert van benne egy olyan riff, amit sose felejtesz el. Alapból imádom a monotonabb zakatolós dolgokat is, így ez az album abszolút nekem lett kitalálva.

Hardcore lemezzel akartam indítani a napomat, ehhez képest magába szippantott egy újabb doom anyag. Nincs mit tenni, a jó zenét el kell ismerni, ez pedig egy marha jó lemez lett. Öt csillagot csak azért nem akarok rá adni, mert az év felénél járunk még csak. Vár azért idén még egy-két ínyencség, de tuti ott van eddig a top ötben!

Béke Szeretet, Metal