Végre ismét Brutal Assault! Kedvenc fesztiválom - amely egyben Közép-Európa egyik legszínvonalasabb extrém metal fesztiválja - idén sem maradhatott ki a nyári programból. Szerencsére sikerült megoldani az utazással kapcsolatban felmerült problémákat, így csak a szórakozásra kellett koncentrálnom, vagyis nincs más dolgom, mint négy napon keresztül elsőosztályú koncerteket nézni-hallgatni!
Az érkezés a szokásos volt, de az utolsó pihenőhelynél útitársaimmal már aggodalmasan figyeltük az eget és a telefonon az előrejelzést. Sok jót nem ígért sem a telefon sem a látvány... Mindegy, ez van, ebből kell kihozni a legjobbat. Általában elég sok idő elmegy mire berendezkedek, átveszem a jegyet és elkezdhetem az igazi fesztiválozást, de most szerencsére nem kellett órákat várnom a pénztárnál így egy kis kitérő után belevethettem magam a Brutal Assault 2019-be!
Az első nap fő zenekara számomra nem a headliner Parkway Drive volt, hanem a délután fellépő Voivod. De ne felejtsük el az első zenekart a bostoni hardcore úttörőit, a Slapshotot sem. A Slapshot hardcore punk zenekar igazi veteránnak számít,a bostoni HC élet meghatározó zenekara, így akár ajándéknak is tekinthetjük a fellépést, mert ritkán látni felénk hasonló koncerteket. Bár csak az első sorok vettek részt aktívan a showban, a zenekar nagy energiát adott át, egyesítve a múlt klasszikus dalait néhány újabb anyaggal. Bemelegítésnek-ráhangolódásnak tökéletes volt.
Nem volt nagyobb elvárásom velük szemben, csak egy jó koncertre számítottam, ehhez képest minden várakozásomat felülmúlva a fesztivál egyik legjobb fellépését produkálta a Voivod! Bár elsőre nem festett túl jól a dolog, Snake finoman fogalmazva sincs tú jó kondiban. De szerencsére sem a hangjával nem volt gond, sem a tőle megszokott előadásmód nem hiányzott, továbbra is egyszemélyes színház. A szekrény mélyéről előásott bőrmellényében megidézte a '80-as éveket és az egész zenekarral együtt úgy pörgött a színpadon, amit még nem láttam tőlük! Talán a fogadtatás dobta fel őket ennyire (folyamatos volt a számok között a Voivod-Voivod kórus), az egész zenekar elképesztően jó kedvvel, felszabadultan zenélt, látványosan élvezték a koncertet igazi örömzenélés volt! Még az örökké visszafogott Away is szélesen mosolyogva püfölte a bőröket, Daniel Mongrain és Rocky folyamatosan ugratták egymást, Rocky pedig Angus Younghoz méltó produkciót mutatott be a földön pörögve. De nem hülyéskedték el a koncertet, a mindössze nyolc számos de jól összeválogatott setlist felét a Post Society és a The Wake számai tették ki, de előkerült a The Prow (Angel Rat) és az elmaradhatatlan Voivod. A Voivod zsebrevágta és elvitte az első napot!
Ha ilyen jól kezdődik a fesztivál nagy gond már nem lehet! Az Ensiferum buliját kihagytam, mert a folk metal továbbra sem tartozik a kedvenceim közé, de a Soilwork kezdésére visszatértem a nagyszínpad elé. Meglehetősen sótlannak találtam a bulit (Voivod után különösen), nem erőltették meg magukat különösebben, amikor utoljára láttam őket kimondottan jó hangulatú és lelkes volt a zenekar a színpadon, de ezt most nem mondhatom el róluk. Annyira színtelen-szagtalan volt az egész, hogy nem is igazán kötött le. Pedig sem Björn Strid hangjával, sem a zenészek játékával nem volt gond, mégis valahogy nem állt össze, többet vártam, ez így maximum korrekt közepes volt! A setlist nagyobb részét a Verkligheten számai tették ki, és kíváncsi is voltam, hogy élőben milyenek az új lemez dalai, de hiába fogós-dallamos a nyitó Arrival és a Like An Average Stalker, valahogy nem tudott magával ragadni a Soilwork. Pedig nem volt még ennyire dallamos a banda és mégis súlyosan játszottak. Lehet, hogy az volt a gond, hogy Björn mögött nagyrészt kicserélődtek a zenészek, de ez sem
áll meg igazán mert a budapesti koncertjük kimondottan jó volt. Talán csak rossz napjuk volt, de egy ilyen markáns csapat ezen a szinten ezt nem nagyon engedhetné meg magának. Ettől fuggetlenül nem ingott meg a bizalmam a csapatban, legközelebb is meg fogom nézni őket!
A Jinjer koncertjébe csak belenéztem, mert őket idén már láttam a Rockmaratonon, nagyjából ugyanazt hozták itt is, hasonló lendülettel és hasonlóan lelkes közönséggel. A Batushka zenészeinek szakítása és a két zenekar körül kialakult botrányok különösen érdekessé tették a koncertet. A jelenleg létező két Batushka közül ez a változat az énekes Bartłomiej „Bart” Krysiuk által gründolt volt. A Batushka rajongó útitársam egy szóval összefoglalta a koncertet: unalmas. Ezen eléggé meglepődtem, mert ha egy rajongó csalódottan távozik a koncertről akkor ott már komoly gond van. Szerinte egyértelműen kiderült, hogy ki volt eddig a Batushka zenei agya. Úgy látszik leginkább a rajongók látják kárát a két zenész közti szakításnak, pedig a legnagyobb ígérete volt a közép-keleti, sőt az európai extrémzenei világnak a Batushka. Kár értük.
A "25 Years of CLEANSING" turné keretében jött el a fesztiválra a zenekar és utoljára, amikor Prong volt ugyanazen a helyszínen a nagyszínpadon zenéltek felejthetetlen koncertet adva. De ezúttal a kisebb Obscure sátorba szorultak, ami kicsinek bizonyult, mert még kint is jócskán álltak és én is alig tudtam beljebb küzdeni magam, hogy közelebbről lássam őket. A tömeg türelmetlenül várt Prongra, hogy végre színpadra lépjenek majd hatalmas lelkesedéssel fogadták a zenekart. Amint felhangzottak azok a bizonyos riffek Tommy Victor gitárjából azonnal megmozgatta az első sorokat. A hangzás az elején kicsit erőtlen volt, de a második-harmadik számra kitisztult és brutális erővel dörrent meg a zenekar. A Prong hangja tiszta és lényegre törő, a szett energikus, feszesre húzott és hibátlan volt, a csapat pedig ugyanolyan intenzitással nyomult mintha a nagyszínpadon lenne. Tommy Victor mosolygott az egész koncerten és könnyedén irányította a tömeget, Jason Christopher pedig második frontemberként működött. A buli nagyobb részét érthetően a Cleansing nótái tették ki, de senki sem panaszkodhatott az újabb számok hiányára sem. A koncert közepét Cut-Rate, az Ultimate Authority és a Revenge...Best Served Cold pörgette fel az első sorok és a moshpitben örvénylők legnagyobb örömére. Csupán ez a három dal tele van annyi nehéz riffel és dallammal amelyek beleragadnak a fejbe és nem lehet tőlük szabadulni! Egy szusszanásnyi szünetet sem hagytak nekünk, mire a záró Snap Your Fingers, Snap Your Neck-hez értek már teljesen kifacsarták a közönséget és ez csak egy szűk óra volt tőlük amely alatt 11 dalt játszottak rengeteg energiával és agresszióval.
Számomra értelmezhetetlen a post-metal (vagy poszt-akármi) címke, lehet, hogy a színtér egyik emblematikus zenekara a svéd Cult of Luna, mégis mindössze annyi fogalmam volt róluk amit a BA oldalán olvastam. Nem gondoltam volna, hogy ez az elszállós zene ennyi embert érdekel és én sem bántam meg, hogy ottmaradtam a koncertjükre. A zene utaztatós, a számok hosszúak, kissé repetitívek és nem túl bonyolultnak de itt a színpadról áradó atmoszféra volt a fontos álomszerű színekbe merítve és ez engem is elkapott! Nem könnyen befogadható zene mégis végig élveztem a koncertet, csúcspontokat sem tudok kiemelni mert az egész koncertet valahogy egyetlen szerves egységnek éreztem. A Cult Of Luna után elfogyott az energiám és úgy döntöttem ennyi elég volt az első napra, a csütörtök amúgy is sűrű lesz!
FOTÓK: LÁNYI KRISTÓF
