Elég durva, hogy tíz éve már, mikor Leander kiadta az első saját neve alatt felvett dalát. És igen, a Csak Te, melynek egy rövid eredettörténetét is hallhattuk a bulin már két számjegyű korba lépett és bizony nem lehetett ezt nem megünnepelni az azóta már elég durván megduzzadt rajongósereg előtt. Szólt is a ház, de rendesen! Ha lett volna plafon, tuti lerepült volna a Trackről!

Talán azzal senki nem vitatkozik, hogy Köteles Leander és csapata, fusson az akármilyen felállással és név alatt, a magyar mezőny egyik élcsapatává vált az évek alatt, igazából nem érdemtelenül. A frontember és társai pofátlanul ragadós és ügyes dalokat írnak, olyanokat, melyek bőven túl mernek lépni a szokásos boroskóla rocker sablonokon, mégis kellően slágeresek maradnak ahhoz, hogy egy nagyobb közönséget meg tudjanak szólítani, szóval… Jól ki van találva ez az egész, na! Lássuk, hogyan is sikerült a virtuális tortaszeletelés, melynek darabjai egyenként nyomták bele magukat az agyakba!

Kezdésnek a Down For Whatever lépett a deszkákra. A srácokat már többedjére láttam és többedjére is tetszett, amit csinálnak, ahogy csinálják (és bizony törzsrajongók is akadtak rendesen, elég volt csak a pólókat, sapikat megnézni). Az energiaszint folyamatosan a maxon pörgött, bemelegítésre jobbat nem is lehetett volna kívánni a kvartett műsoránál. Még egy eleddig élőben nem játszott dalt is kapott a nagyközönség, én egy másodpercnyi hibát nem találtam az egész csomagban. Ötcsillag, fogunk még találkozni! Sőt, lesz is rá lehetőség, ha jól emlékszek, novemberben az Akvárium Kishalljában fognak önálló bulit csapni az urak! Tessék áramlani oda tömegével, tényleg megérdemlik a srácok, hatalmas bálra lehet majd készülni! De ahogy ők is mondták és tudták is jól, nem róluk szólt ez az este…

Egy jó félórányi átállás (és némi hergelés) után jött a nagybetűs műsor, a bő két órányira beállított szülinapi ünneplés. Az első blokkban egy rövidebb, ötdalos Amigod-blokkot kaptunk (hipersűrített best-offal), mivel nagyjából már kezdett lemenegetni a Nap, a látványelemek is egyre jobban átjöttek. Itt már lehetett sejteni, hogy nem takarékra vett képi világban lesz részünk, lévén a hátsó vetítőpanel mellett oldalt is egy-egy nagyobb képernyő segített növelni az élvezeti értéket, legtöbbször mindegyiken mást mutatva, tényleg, le a kalappal érte!

Az Amigod-szettet egy klippremier, a Boldogság virág követte a főképernyőn (elvileg már el is érhető a világhálón), mialatt a színpad fel lett készítve a ’Kills berobbanására. Nem nagyon óvatoskodtak a srácok, sorra jöttek a jobbnál-jobb tételek, ilyenkor csodálkozik el az ember, hogy mennyi tényleges, szó szerinti sláger van a négyes repertoárjában, holott egyelőre még csak (ha a Risingot is számoljuk) öt lemez van a csapat tarsolyában. De tényleg! Más egy "tizenakárhány" albumos karrier alatt sem tud ennyire jól összerakott, épkézláb repertoárt összepakolni, tényleg le a kalappal előttük!

Persze, ha már ünnep, jöttek a vendégek sorra, Bodor Máté a Hídban, a Dalriadas Szög a Hull Az Elsárgult Levélben jutott hangszerhez, de többek is tiszteletüket tették a deszkákon rövidebb-hosszabb ideig, így a több Leander-videó képi világáért felelős Porkoláb Norbert sem maradhatott ki a sorból. Néha azért el-elhalkult, vagy meg sem szólalt egy-egy hangszer, de szerencsére ezeket pár pillanat alatt, vagy éppen menetközben orvosolták a stábtagok, akik előtt szintén le a kalappal!

Nyilván a sláger-sorban nem maradhattak el az olyan kötelezők, mint a szintén tíz éves Viharom, Tavaszom, vagy a Luxusnyomor, Egy hónapja nem láttalak, Nem szól harang, Élet, Te leszel a párom, Szerelmetlen dal, Túlélő, Lőjetek fel, Madár, de a feldolgozások közül is ott volt a Lopott könyvek, a Szomorú vasárnap és a legújabb Kicsiny falum, mindez a teljesség igénye nélkül. De ha már a tíz évről szólt az este, onnan kicsit visszanyúlva az előd-zenekar Babylon is ott volt egy dal erejéig a ráadás előtt. Mondjuk én azt hittem, ez a formáció kicsit több időt kap, de így is jó volt, érdekességnek abszolút tökéletes! A ráadásban viszont három aduval, koccintották nullára a megmaradt energiaszinteket, ahol egyfajta kegyelemdöfésként Icarus is beszállt még a buliba, természetesen az ővele készült Valami Folyjonban.

És mi ebben a durva? Egyrészt, ahogy írtam, hogy ezt a két órás szettet csakis slágerek töltötték ki, amelyeket torkuk szakadtából énekeltek az emberek. Másrészt az, hogy olyan tökéletes ívben volt összeállítva a program, hogy az unalomnak a jelét sem lehetett érezni az egész koncert alatt, mindig jött egy újabb dal, egy újabb sláger, egy kötelező, melyre vagy közönségének, vagy pogó, vagy wall of death, vagy valami kerekedett, de megállás egy fia pillanatra nem volt! A hangzás talán nem mindig volt a toppon, helyenként maszatos volt az összkép, de vajmi keveset vett el (ha egyáltalán) az este élvezeti értékéből.

Tíz évet ünnepelni nem könnyű, főleg, ha ennyi mindent kell belesűríteni a programba. Annyi dal van a Leander Kills (és Rising) repertoárjában, amit egyszerűen nem szabad kihagyni, hogy akár fejfájást is okozhatott volna az illetékeseknek, de mindez olyan simán és gördülékenyen hozták le, mintha tök természetes, mindennapi dolog lenne egy ekkora esemény leszervezése. Én örülök, hogy ott lehettem ezen a neves koncerten, melynek minden pillanata tökéletesen össze volt rakva, hibát nem tudnék mondani. De szerintem ezzel minden ott megjelent arc egyet tud érteni, ha a magyar mércét nézzük, jó eséllyel az év egyik legjobb koncertjéhez volt szerencsénk ezen az estén.

Még legalább kétszer ennyit, ha nem többet!

Fotók: Dávid Zsolt, Barba Negra. További képek ITT.