A Radics Béla R. B. Emléktársaság - benne zenészekkel, más szakmabeliekkel és zenerajongókkal - immár két évtizede munkálkodik azon, hogy a tragikusan rövid életet élt gitáros minél szélesebb körben váljon ismertté és elismertté a mai időkben. Teszi ezt töretlen lelkesedéssel és energiával, ami egyre látványosabb eredményeket is hoz. Az alapítás huszadik évfordulójánál ideálisabb alkalmat nem is találhatott volna a szervezet, hogy nyilvánosan megünnepelje az eddig elérteket, valamint hogy köszönetet mondjon azoknak, akik a legaktívabban vették ki a részüket az utóbbi idők sikereiből. Egyszersmind a legendás zenész emléke előtt is tisztelegtünk a társasággal együtt.
A Csili színháztermének előcsarnokában tartott kiállítás a szervezet működésébe adott betekintést, és jó néhány, Radics pályája során készült különleges fénykép, illetve róla szóló kiadvány is bemutatásra került, akárcsak Szepesi Andornak a gitárkirályt megörökítő festménye. Emellett vetítést is láthattunk R. B. Kapitányról és koráról, ami a későbbiekben az élő előadásoknak szintén komoly vizuális többletet adott.
A ceremóniamesterként közreműködő Hegedűs István szakíró által felvezetett koncertek sorát a Radics Akusztik formáció nyitotta. A trió végig ülve játszotta a rendezvény alkalmából megjelent CD-je, a Napfényes éjszaka anyagát, vagyis az R. B.-szerzeményeket és a gitáros nagy kedvenceit akusztikusan áthangszerelve. Utóbbiak közül a Hey Joe a “Szeretkezz, ne háborúzz!” életfelfogás jegyében írt Török Ádám-féle magyar szöveggel hangzott el, a Cream Sunshine of Your Love klasszikusát meg maga “Gyugyó” énekelte, és persze fuvolázott is a dalban (nem maradhatott el a “Mondok egy rímet: szeretem a Cream-et” aranyköpése sem). Énekesként egyébiránt a Tűzkerék xT-ből ismert Anda Bálint vitte a prímet, mellette pedig Felkai Miklós is pengette a hathúrost.
Az Emléktársaság alapítójának, egyben első elnökének, Tárász Józsefnek a rövid beszéde után Török bácsi eredeti zenekara vette birtokába a deszkákat. Az általam átélt Mini koncertekhez képest ezúttal csakis az egészen korai, a Vissza a városba lemezzel zárult korszak szerepelt programon, kiegészülve a 90-es évek elejéről származó Hívj fel nótával, de a rendelkezésre álló időből sikerült mindent kihozni, amit lehetett. A patinás dalok - Asztalhoz leültem, Gőzhajó, Kereszteslovag, Vissza a városba és társaik - mellett a kihagyhatatlan sztorikat is hozta a “főnök”, felidézve többek között a régi idők egyes Csilis bulijait kísérő balhékat. Az előzetesen meghirdetett sztárvendégek ugyan távol maradtak, érkezett viszont a Takáts Tamás Blues Band gitárosaként ismert Gál Gábor, aki a szett második felét nyomta végig, és “párbajt” is vívott a tizennégy (!) éves kora dacára rendkívül ízesen és feelingesen játszó Fehér Ádámmal.
Az átszerelés alatt a szervezet jutalomosztására és tisztségátadására került sor, majd jött Vörös István, aki annak idején a Nevada soraiban váltotta Radicsot, így az ő meghívása is teljesen indokoltnak mondható. A mostani alkalomra összeválogatott számai már egy későbbi korban születtek (többnyire a Prognózisban írt darabokról van szó, és felcsendült egy friss tétel is), s ennek megfelelően a hangzásviláguk is merőben más. A nagyérdeműre gyakorolt hatásuk ellenben azzal mérhető a legjobban, hogy fokozatosan egyre többen álltak fel a székükből és tódultak a színpad elé. Vörös úr egy ízben szintén lesétált a közönség közé, sőt táncot is járt egy hölggyel. A Kapitány mellett illő módon a nemrég elhunyt zenésztársról, Szitás Zoltán basszusgitárosról is megemlékezett.
Török Ádám a Társaság jelenlegi elnökeként is felszólalt, ünnepi tortázásra invitálva az egybegyűlteket, hogy ne csupán R. B. dicsfényéből kapjunk néhány szeletet. Az estét ezután a Tűzkerék xT műsora koronázta meg. Ők hagyományos rock felállásban és hangszerelésben prezentálják a Radics-nótákat, illetve az általa játszott feldolgozásokat. A Hey Joe-t (eredeti szöveggel) és az A bika jegyében-t másodszor is megkaptuk, ám ezt aligha bánta bárki. Sőt, a hangulat itt hágott a tetőfokára, mert a publikum jelentős hányada már végképp nem bírta ülve, és a banda húzóemberei, Anda Bálint és Richárd gitárosok is folyamatosan cikáztak a széksorok között. Az imént említett A bika jegyében maga lett az improvizatív muzsika ünnepe, ebben ugyanis valóságos szóló-orgiát rendezett a két srác. Épp csak a fogukkal nem pengették hangszerüket Radics-módra, megtette viszont helyettük a konferálást is magára vállaló Tóth Tamás Béla bőgős.
A Zöld csillag fináléja alatt a majdnem teljes fellépő-gárda ismét a pódiumra állt, ami szép, stílusos és méltó zárása volt az eseménynek. A bíborszínű Gibson ugyan nem került most elő, de sebaj, mert így a buli a Várkert Bazárban tartott nyár végi emlékesttel együtt teszi kerekké a történetet.
Amíg van, aki képes életben tartani a legendákat, addig azok valóban velünk, köztünk élnek.
Fotó: Magnetic Star & Fada
