A Periphery szekere mondhatni rendesen megszaladt, amikor berobbant a divatba a djent és az egyéb modern, matekos vonulat. Mint az irányzat egyik zászlóshajója, elég komoly népszerűségre tettek szert a sokszor már szinte túltechnikázott zenéjükkel, ebből azóta sem veszítettek semmit, sőt! Az Alternative Press arcai el is kapták a csapat két gitárosát, Mark Holcombot és Jake Bowent, hogy ugyan meséljék már el, ők hogyan élték meg ezt az egész őrületet, mely már az alapítás óta tizenöt, de az első, saját magukról elnevezett lemez óta is tíz éve tart.