Kevin Codfert a 2018-ban feloszlatott Adagio billentyűseként lehet ismerős az olvasóknak – elsősorban a szimfonikus / progresszív irányzat kedvelőinek –, de példának okáért a Sepultura-féle Machine Messiah albumon hallható vonós betétek feljátszását ugyancsak ő koordinálta. Emellett producerként is nevet szerzett magának, és a Myrath lemezein egészen a kezdetek óta dolgozik ebben a feladatkörben. Beszélgetésünknek a tunéziai csapat budapesti koncertje adta az apropót, merthogy Kevin a Shehili album turnéján is a srácokkal tartott. /Fotó: ppf_lifeontour/
Ha közel-keleti motívumokban gazdag metal zenéről van szó, az embereknek ma is minden bizonnyal az Orphaned Land neve jut eszébe elsőként. Elképzelhetőnek tartod, hogy hamarosan a Myrath is felkapaszkodik erre a szintre?
Kevin: Őszintén szólva nem tudom. Amikor a legelső lemezt készítettük, úgy próbáltunk szólni, mint a kedvenc bandáink: Europe, Symphony X, Dream Theater. És persze hozzáadtuk mindehhez a tunéziai hatásokat is, hiszen a Myrathból négyen tunéziaiak. Márpedig tunéziaiként az ember ebbe a keleti közegbe születik bele, úgyhogy keleti zenét is fog játszani, még ha nem is tudatosan. Kezdetben mi magunk sem voltunk tisztában azzal, hogy keleties metalt játszunk.
Akkor mások aggatták rátok az „oriental metal”címkét?
Kevin: Igen. Egyébként ma már nem is „oriental metal”-ként definiáljuk önmagunkat. A mostani albumra valami új meghatározást kellett kitalálnunk, és a „blazing desert metal” lett a megfejtés. A törzsi zene keveredik benne az andalúz muzsikával, némi keleti és európai behatással. Ezt már nem lehet „oriental”-nak nevezni.
Mennyire érdeklődőek szerinted az emberek a keleti kultúra iránt manapság?
Kevin: Szerintem az emberek kétfélék. Vannak, akik szeretnek táncolni, és a keleti zene irdatlanul groove-os. Vannak viszont, akik nem szoktak hozzá a negyedhangokhoz. A második Myath albumnak, a Desert Callnak rögtön az elején rengeteg ilyen téma van. Egy amerikai rajongó azt írta nekem, hogy nem értette ezeket a részeket. Szerinte úgy szólnak, mintha elrontottuk volna ezeket. Megválaszoltam neki, hogy nem rontottunk el semmit, ezek negyedhangos skálák, amelyek számunkra megszokottak, legfeljebb ő nincs tisztában a mibenlétükkel. Vicces, de valóban így történt. Éppen ez az egyik oka annak, hogy a Legacy és a Shehili lemezekre kicsit visszavettünk a negyedhangos skálákból. Azt vettük észre, hogy egyeseknek nehezen érthetőek. Egyszerűsítettünk.
Hogyan fogadták a rajongók ezt az egyszerűsítést?
Kevin: Néhány éve beszélgettem egy neves angol producerrel, aki azt mondta, nem kell túlságosan odafigyelni a rajongókra. Nyilván nekik köszönhetően tartunk ott, ahol tartunk, és ők teszik a zenekart azzá, ami. Ugyanakkor egy banda legyen profi, keressen pénzt, márpedig ha ennek jegyében akarja folytatni a zenélést, akkor muszáj egyszerűsítenie egy kicsit. Mi is egyszerűsítettünk egy kicsit a Shehilin. Az első album rajongói közül egyesek persze fanyalogtak, mert nekik ez így már túl könnyed lett, viszont rengetegen fedezték fel maguknak újonnan a Myrathot. Nem féltünk egyszerűsíteni a zenénken, és úgy gondolom, némi stratégia is volt ebben.
A Myrath az első tunéziai zenekar, amely jelentős nemzetközi lemezszerződéshez, terjesztéshez és turnélehetőségekhez jutott. Az előbb említett kedvenceitek közül a Symphony X és a Dream Theater társaságában már turnéztatok, hozzánk pedig legutóbb a Beast In Black vendégeként jutottatok el.
Kevin: Igen, a Myrath az első ilyen zenekar Tunéziában, és sajnos lehet, hogy az utolsó is. Tunéziában ugyanis nem adottak a feltételek ahhoz, hogy egy zenész profivá váljon. Az embereknek nincs pénzük, vízumhoz jutni problémás… Nekem is sok évembe telt, mire kiharcoltam a vízumot a Myrathnak ahhoz, hogy turnézhasson. Minden összeesküszik az ember ellen! Egy jó dobcuccot vagy gitárt is lehetetlen venni, nem beszélve a koncertszervezésről!.. Mindezzel a Myrath is megszenvedett, mielőtt elkezdtünk volna együtt dolgozni. Úgy gondolom, európai producerként mindenben a segítségükre voltam, mert annyi nehézséggel kellett szembenézniük. Egy tunéziai banda számára minden borzasztóan bonyolult.
Ismersz más zenekart a térségből, akik ugyanúgy megérdemelnék a komoly szerződést? A marokkói Kawn például egészen ígéretes.
Kevin: Az valóban egy remek banda. Tunéziában meg ott van a Persona vagy a Nawather, és ők is kiválóak. Ezek a csapatok mind megérdemelnék a szerződést, mert óriási zenét játszanak, viszont nincs, akire rábízhatnák magukat.
Ezek szerint a Myrathos srácok nem bánták meg, hogy áttelepültek Franciaországba.
Kevin: Elyes (Bouchoucha, billentyűs) Párizsban lakik, Morgan (Berthet, dobos) pedig eleve lyoni. Ketten maradtak Dél-Tunéziában, Malek (Ben Arbia, gitáros) meg Tuniszban. Ők nem is hagyhatják el Tunéziát, mert vízumra van szükségük ahhoz, hogy Európában dolgozhassanak.
Nem korlátozza ez nagyon a turné-lehetőségeiteket?
Kevin: Ez csak szervezés kérdése. Rövid időszakra szoktunk vízumot kérni. Ez persze rengeteg papírmunkával és szervezéssel jár, de ha végre megadják a vízumot, akkor a srácok két éven belül hatvan napig tartózkodhatnak az EU-ban. Emellett amikor megvan a repülőjegyük Franciaországba, mindig be kell mutatniuk otthon a visszaútra szóló jegyet is, különben nem utazhatnak. Szóval bonyolultabb a helyzet, mint más zenekarok esetében. Minden bonyolultabb, de ha az ember motivált, és hisz a zenéjében, akkor végig kell járnia ezt az utat.
Az imént kitértél arra, hogy Tunézia nem éppen a végtelen lehetőségek hazája, ami a koncertlehetőségeket illeti. Tavaly mégis megjelent egy élő Myrath anyag, a Live in Carthage, amely egy ottani amfiteátrumban került rögzítésre.
Kevin: Igen, az teljes őrület volt. Tunéziában a Myrath roppant népszerű, és azért döntöttünk úgy, hogy Karthágóban vesszük fel ezt a DVD-t, mert biztosak voltunk abban, hogy be tudunk vonzani hat-hétezer nézőt ebbe az amfiteátrumba. Az azért elég nagy szám. A kormánytól is komoly összeget kaptunk, hiszen a bulit a Karthágói Nemzetközi Fesztivál keretében hoztuk össze, az pedig állami rendezvény. Számos vendégzenészt hívtunk meg, és hatalmas kivetítőket használtunk, úgyhogy tökéletesnek bizonyult az időzítés a forgatáshoz.
Ti egyébként is törekedtek a nagyszabású élő show-ra.
Kevin: Muszáj törekednünk rá. A metalban mára mindent megcsináltak, és ha előre akarunk lépni, akkor valami újdonsággal kell előrukkolnunk élőben. Már sok éve dolgozunk táncosokkal, újabban pedig bűvész-trükköket is felvonultatunk, vagyis egy bűvészt is láthatsz a színpadon. Na meg tüzet is, ahol engedélyeztetni tudjuk. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy négy-öt éven belül tényleges bűvész show-val álljunk ki. Már dolgozunk is az új trükkökön, amelyekkel a fesztiválokon nagyot fogunk gurítani. Igazi show-t szeretnénk nyújtani a Myrath-tal.
Milyen az összbenyomásod a tunéziai életről? Mekkora változáson ment át az ország az arab tavasz óta?
Kevin: A forradalom idején magam is ott voltam, és amúgy is elég gyakran utazom oda, évi tíz-tizenkét alkalommal. Jelentős változások történtek, az egyszer biztos, és az átalakulás még mindig zajlik. Az arab tavasz előtt Tunéziában nem létezett demokrácia. Egyetlen cég vagy üzlet sem működhetett anélkül, hogy kihelyezze az államfő képét. Őt elnöknek nevezték, nem pedig királynak, bár inkább királyként viselkedett. A jelenlegi cél az, hogy a demokrácia megvalósuljon, csak éppen az emberek ma sem tudják, mit jelent ez, vagyis még tanulniuk kell. Tunéziának szerintem még tíz-húsz évre van szüksége, mire belerázódik. Egyelőre felfordulás van. Nem feltétlenül rossz értelemben, de ettől még felfordulás.
A Myrath tagjaival való ismeretséged még a legelső demó EP-jük idején alakult ki. Mesélnél erről?
Kevin: A demó megjelenése után néhány hónappal ismerkedtünk meg. A bandát akkoriban Malek édesapja menedzselte, aki sajnos elhunyt néhány éve. Ő vállalta magára azt a kockázatot is, hogy finanszírozza az EP-t. Azt hiszem, abban az időben a metal még ismeretlen volt Tunéziában. Malek apja is az Egyesült Államokban fedezte fel, amikor ott tanult. Aztán hazatért, családot alapított, és elhatározta, hogy elindítja a fiát a gitározás és a rock n’roll irányában. Így kezdődött minden. Én, mint mondtam, néhány hónappal az EP megjelenése után ismertem meg a zenekart, és éppen ez az EP késztetett arra, hogy a producerük legyek. Először is jeleztem nekik, hogy nevet kellene változtatniuk, ugyanis az akkori nevüket, az „Xtazy”-t nem tartottam túl szerencsésnek. Semmi köze nem volt ahhoz a zenéhez, amit játszottak. Aztán szóltam nekik, hogy keressenek új énekest. Mint nyilván tudod, a Hope című első lemezen még a billentyűs, Elyes énekelt. Kitűnő hangja van, de a második album, a Desert Call idejére úgy voltam vele, hogy egy igazi frontemberre volna szükségünk.
Milyen a metal megítélése Tunéziában?
Kevin: Elfogadják az emberek, de emlékszem, hogy amikor Elyesnek úgy tíz éve még hosszú haja volt, sokakból váltott ki ellenérzéseket… Sőt, az én városomban is rengetegen szóltak be nekem, hogy vágassam le a hajamat, mert holmi hibbant sátánistának hittek. Szóval régebben sokakban ébresztett erős ellenszenvet egy metal póló vagy a hosszú haj. Ma viszont már semmi gond nincs ezek miatt.
Hogyan viszonyul a Myrath tagsága a valláshoz? Vannak olyan vallási szokásaik, amelyeket akár turné közben is tudnak tartani?
Kevin: Sosem voltak ilyen szokásaik. Alkoholt is isznak, és baromira nem csinálnak ügyet belőle. Egyáltalán nem vallásosak.
Jártál más arab országokban is Tunézián kívül?
Kevin: Igen, Marokkóban és Algériában. Az volt a benyomásom, hogy ezeknek a népeknek a kultúrája igen közel áll egymáshoz. A zenét illetően persze ott is minden országnak megvan a maga sajátossága. Marokkóban például rengeteg, a tunéziaitól vagy az algériaitól eltérő ritmusképlet létezik. Ha egy francia ember Spanyolországban vagy Olaszországban jár, teljesen eltérő nyelvekkel találkozik, és a konyha is más. Nekem franciaként pontosan ugyanolyan érzést adott, hogy megfordulhattam ezekben az arab országokban, mint amikor Spanyolországban vagy Olaszországban utazgattam.
