Szeptember 4-én jelenik meg Phil Anselmo depression core (akármit is jelentsen ez) projektjének, az En Minornak az első nagylemeze, a When The Cold Truth Has Worn Its Miserable Welcome Out. A korongról egy rövid előzetest már bemutatott az itt öltönyben feszítő legenda és csapata, ahogy sejteni is lehet, itt valamennyire lágyabb hangnemet üt meg az egyébként igencsak a karcos énekéről ismert, mostanában millió projektben nyomuló frontember.
Phil Anselmo: "Az első dallamok legprimitívebb értelemben akkor születtek, amikor kilenc évesen megkaptam az első gitáromat. Nem volt hozzá türelmem, hogy mások zenéit tanulgassam, így elkezdtem sajátokat írni. Ezek a korai darabok még mindig hangsúlyos részei azoknak a daloknak, amiket most írtunk meg. Ugorjunk előre 1988-ba, amikor megvettem az első négysávos magnómat. Azok a dalok új életre kaptak és újakat is írtam mellékük. A heavy metal lett az elsődleges előadói terepem, de ezek a kis négysávos dalok mindig megmaradtak nekem. Mindig féltem attól, hogy megmutassam az embereknek, mert annyira mások, csupán néhány közeli barátom hallhatta eddig őket."
Itt, lentebb pedig a formáció bemutatkozó, kétdalos alkotása, a Blue című friss dal IDE KATTINTVA hallgatható meg.