Amikor az ember fia meghallja, hogy új Lamb Of God lemez érkezik, akaratlanul is dobban egy nagyobbat a szíve és izgatottan kezd el fészkelődni. Amikor kijön egy új dal, amilyen gyorsan csak lehet, rákattint, hogy hallja a legújabb groove-okat, a leggonoszabb gyomorból jövő ordítást. Nem volt ez másképp most sem. Ráadásul Chris Adler hiánya miatt még nagyobb reflektorfény irányul a Randy Blythe által vezetett csapatra, akik most hozták ki nyolcadik stúdióalbumukat, ami egyszerűen a Lamb Of God nevet viseli.

A richmondi zenekar 1994 óta majdhogynem töretlenül halad előre, évről évre egyre népszerűbb és folyamatosan egyre több emberhez jut el. Az elhagyott Burn The Priest név után ez már a nyolcadik lemezük, amit Lamb Of God néven hoztak ki. A zenekar különlegesen agresszív zenéje ellenére is hatalmas tömegeket tud megmozgatni. Folyamatosan a felszínen tudnak maradni, mondjuk ez köszönhető annak is, hogy nagyjából háromévente új anyaggal jelentkeztek. Eddig. Most összesen öt év telt el a legutóbbi VII: Sturm und Drang óta, ami egyből letarolta a metal sajtót és osztatlan sikert arattak az olyan dalok, mint az 512 (az egyik legjobb, ha nem "A" legjobb LOG-dal!), az Engage the Fear Machine, vagy akár említhetjük a Chino Morenoval, a Deftones énekesével közösen készített Embers-t is. Az előző lemez az elejétől a végéig hibátlan, így nem is csoda, hogy kellett némi időt adni a srácoknak, hogy megturnéztassák. Nem mellesleg ez idő alatt a Slayert is elkísérték a búcsúturné keretein belül Amerikában. 2018-ban bekövetkezett Chris Adler motoros balesete, ami után Art Cruz helyettesítette az alapítótagot, előbbi pedig végül úgy döntött, mindenki legnagyobb meglepetésére, hogy kiszáll a zenekarból. Chrisnek rendkívül egyedi stílusa volt, ami rengeteg fiatal metal dobost inspirált az évek alatt. Olyan a stílusa, amit nem igazán lehet pótolni, ezért is vártuk nagy izgalommal a Lamb Of Godot. Randy elmondása szerint, ez egy bizonyos újraszületés, amit a fiatal (32 éves) Art jelentett a zenekar számára. Egy plusz lendületet adott a zenekarnak. Rajongói szemmel tudta értelmezni, elemezni, megközelíteni a dalokat, ami a frontember elmondása szerint néha tetszett a többieknek, néha pedig nem. Na, de milyen is lett ez az újjászületés?

Az egész lemez olyan, mint egy gólya, miközben a főnix madarat várná az ember a beharangozók után. Mondjuk talán ez baromság, hiszen az előző lemez marha jó volt, így nincsenek hamvak, amikből fel kellene támadni. A lemez egy jó részét a COVID 19-es csúsztatás miatt már meg is ismerhettük előre, aminek én személy szerint nem örültem. Nem szeretem az előzetes dalokat, attól függetlenül, hogy mindig meghallgatom. Hiszem azt, hogy egy lemez akkor tud ütni igazán, ha egyben hallgatod, magad. Nem hiába van kialakítva a dalok sorrendje, stb. Tehát, amikor csak egy-egy dalt mutatnak, akkor az olyan hozott is ajándékot a királynak a kislány, meg nem is.

És miért pont gólya? Mert visszatérő zenekar a LOG. Vissza-visszatér jó dalokkal, albumokkal időnként, de amikor nincs itthon, akkor igazán nem tűnik fel a hiánya. És ezt főleg az olyan albumok miatt lehet érezni, mint a Lamb Of God vagy a korábbi Resoluiton 2012-ből. A zenekar Chris elvesztése után elhiszem, hogy új lendületet kapott, alapjáraton nem is rosszak a dalok, de messze elmaradnak a jótól is. Egyszerűen biztonsági játékot játszik a zenekar, és ezáltal unalmassá válnak. Soha nem fogják azt a sikert újra átélni, amit a Sacrement vagy Wrath adott nekik az biztos, de ilyen dalokkal nem is lehet. Az előző lemez tele volt izgalommal, itt meg a megszokott bélből ordítunk, berakunk egy-egy riffet, amiket már korábban hallottunk téma megy. A Gears nyitóriffje ilyen szempontból viszi a pálmát, hiszen ezt már több ízben is felhasználta a zenekar, más-más ízesítésekkel.  Persze nem a spanyolviaszt vártam a bandától, hiszen ők sem mai csirkék, de azért ennél egy kicsit többet. Az az alapvető probléma, hogy nincsenek olyan dalok, amik megragadnak az emberben, nincs az, hogy "tudod, a negyedik dalban az a gitár rész mennyire király". Egyszerűen csak mennek a dara dalok egymás után. Még a nyitó Memento Morival úgy-ahogy ki lehet békülve a hallgató, hiszen a könnyedebb nyitó téma igazán király, elfért volna Mark Morton szólólemezén is. Különösen jó benne a kislányos suttogás, amitől hátborzongatóvá teszik a kezdést. Itt még bízik az ember abban, hogy valami velőtrázó anyagot fog kapni. Az előzetes hallgatások alatt is azt mondtam, hogy nem szabad leírni őket, ez egy tipikus LOG dal, biztos lesz meglepetés a lemezen. De sajnos nem lett....A Checkmate dumálós eleje különösen idegesítő így az album elején. Várnád a lendületet, de egyből megtörik azt egy ilyen tétellel. Utána pedig jönnek a Wrath lemez B-oldalas dalai.

A zenészek mind jók, nem koptak meg az évek alatt és Art is fasza témákat üt, de nekem hiányzik Chris. Ez a lemez tökéletesen mutatja, hogy egy pótolhatatlan láncszem / fogaskerék került ki a gépezetből, amitől az egész egyszerűen unalmas lett. Az album hangzása még nem is rossz, sőt igazából jó (bár nekem itt is hiányzik Chris jellegzetes soundja)! Randyt meg kell dicsérni mert a sablonos, égő folyós, temetős szövegek ellenére hatalmasakat bír hörögni, és tudjuk róla, hogy ezekre élőben is képes. Markot és Willie-t azonban nem tudom miért emlegetni. A hangzásuk ugyanaz, mint amit megszokhattunk, de más pluszt nem tudok mellettük felhozni. Artnak jók a témái, de érződik, hogy azért a többiek itt-ott megvétózhatták az ötleteit, amik nem feltétlen voltak nyerő húzások. Nem ez lesz az a Lamb Of God lemez, ami miatt rohanni fogok az online webshopba, hogy megvegyem mindenféle kiadásban.

Béke, Szeretet, Metal