RockStation

Sosem akart Axl Rose-zal közös nagylemezt Angus Young

2020. november 06. - theshattered

axldc.jpgIgaz, hogy két évig énekelt az AC/DC fronján Axl Rose, a zenekarvezető, Angus Young fejében viszont meg sem fordult, hogy vele készítse el a csapat következő nagylemezét. A jövő hét pénteken új albummal, a Power Uppal jelentkező rockveteránok szinte a klasszikus felállásban álltak neki a felvételeknek, egyedül a 2017-ben elhunyt Malcolm Young helyett pengető Stevie Young az, aki talán relatív új arc a csapatban. De ő sem ismeretlen már a rajongók számára.

Angus Young: "Sosem merült fel, hogy Axllel készítsünk albumot. Axl nagyon rendes volt és kisegített minket a turnékon egy igen bonyolult időszakban. Felvette velünk a kapcsolatot és mondta, hogy szívesen segít, ha nem ütközik az ő kötelezettségeivel és tervezett dolgaival. Eljött, megnéztünk pár dalt, amit ő is szeret, aztán javasolt néhány olyan számot, amit már jó ideje nem játszottunk. Határozottan hálás vagyunk neki, hogy segített nekünk teljesíteni, amire leszerződtünk. De neki is megvan a maga élete."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7316275736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum