RockStation

Ørdøg - Ø3 (EDGE Records, 2020)

Eladtam a lelkemet az Ørdøgnek

2020. december 11. - KoaX

o3.jpg

December hatodika környékén valahogy jobban előtérbe kerülnek az ördögök, krampuszok kinek melyik megnevezés tetszik jobban. Azonban most nem a Mikulást kísérő feketére maszkírozott lányokról fogunk beszélni, ha az Ørdøg szóba kerül, hanem sokkal inkább a Superbutt klasszikus felállásából létrejött zenekarról, akik a harmadik anyagukkal nemrég kopogtattak az ajtómon. Én pedig az Ø3 előtt kitártam a bejárati ajtót. 

A 2014-ben alakult zenekar valahogy sosem kötötte le sokáig a figyelmemet. Mindig azt éreztem, hogy hiányzik valami, ami megvolt anno a You and Your Revolution elnevezésű Superbutt albumban. Azonban úgy hozta az élet a napokban, hogy egy Vörös Andris interjút feldobott nekem a kedvenc közösségi portálunk, szóbakerült az áldott Főszerkesztőnkkel is valahogy a zenekar, és megkaptam azt a lemezt, amit nem akartam. Tényleg soha nem éreztem magaménak ezt a zenekart, de mondom év vége van, eléggé lágyszívű voltam az utóbbi hónapokban, nézzük meg mi lesz ebből! Úgy adódott, hogy a héten többet ültem a kocsiban így volt időm hallgatni az Ø3-mat és legnagyobb meglepetésemre arra lettem figyelmes, hogy elkezdtem keresni az előző anyag vinyl változatát, hogy honnan tudnám beszerezni emberi áron. Mi a franc? Meghülyültem? Úgy érzem, hogy ehhez a zenéhez át kellett menni egy bizonyos érési folyamaton, vagy csak öregszem, hülyülök és baromságokat beszélek. Teljesen mindegy, ha nem kellett volna már leadni az évvégi TOP10 listánkat, akkor a Killer Be Killed anyaga repülne és benyomatnám az Ørdøgöt a helyére. Ezt sosem gondoltam volna.... Na, de miért is döntöttem így? 

A tíz dallal megfelelő hosszúságú a lemez, pont nem válik unalmassá, langyossá az egész. Nagyon eltalálták a hosszúságát, emellett pedig roppant erősen szólal meg az album, amire mostanában kimondottan érzékeny vagyok. Noha nem értem mindig, hogy András (matrac szultán, bocs András) szövegei miről is próbálnak mesélni, de magával tud ragadni, és kit izgat ez, hiszen anno az Isten Háta Mögött szövegeket sem értettük mindig. Igazából már a nyitó Van Időnk című dal egy annyira fülbemászó, hangulatos groove-val indít, amit megfejelnek egy pörgősebb dob témával is már az elején, hogy újra és újra elindítom a telefonomon. Hallottam már, hogy ez a Szentpéteri gyerek jókat gitározik, de nem gondoltam, hogy vannak ilyen ötleteik.

Persze nem csak egy gitáros szüleményei ezek a dalok Nagy-Miklós Péter és Salim is aktív szerepet vállal a dalírásban, ahogy egy interjú során olvastam. Különösen tetszik a dal közepén a kiállós rész, ahol Andris magyaráz egy rövid ideig, hogy aztán a dal totálisan beinduljon a végére. De van időnk még, hogy dicsérjem a zenekart a továbbiakban is. A klipes Legszebb Szín alatt marad a lendület folyamatosan, aminek a videója a srácok elmondása szerint körülbelül olyan, mint az LSD hatása az emberre, noha ők ilyet még nem próbáltak. András tökéletesen játszik a hangjával ebben a dalban, talán ez az a szerzemény, ami a legjobban tetszik az albumon, ezt hallgattam meg a legtöbbször. A gitártémákban nekem a Ghost jutott igazából eszembe a zenekarról. Noha semmi közük a svédekhez, mégis azt érzem, hogy az ott található könnyedebb, dallamosabb riffekhez hasonlóak az Ørdøg témái is, csak itt kicsit más az ének, és nem a sátánról szólnak a szövegek. Ahogy ezt leírtam egyre jobban hallom a hasonlóságot, de szerintem szarabb bókot ne kapjon egy hazai zenekar sem, minthogy az egyik legnépszerűbb zenekarhoz hasonlítják. A másik nagy kedvencem a vokálok miatt a Mesztelen Király. A dal felépítése is nagyon jól kitalált, főleg a vége felé halható bejátszással (imádom az ilyeneket), de a háttérvokálok annyira nagy energiát raknak az egész dalba, olyan pluszt adnak a számomra, hogy ezzel simán meglehet engem venni kilóra. 

ordog-2020.jpg

Felesleges lenne minden dalt elemezni, badárság lenne nagyítóval keresni a hibákat ebben a lemezben. Ez egy marha jó hazai kiadvány lett, aminek csak kellő figyelmet kell kapnia, hogy a megérdemelt dicsőséget is megkapja. Minél több emberhez el kell juttattni az ilyen zenét a sok hulladék helyett. Szóval, ha van ismerősöd, családtagod, rokonod, aki gagyi zenét hallgat, annak mutasd meg az Ø3-mat. Most megyek és én is elküldöm a faternak. 

5kop.png

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6116327442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum