RockStation

Abbath nyitott lenne egy Immortal-reunionra

2020. június 07. - theshattered

0abbath2018_27_eredmeny.jpgMár hat éve, hogy otthagyta a szerelemgyerekét az Immortalt az alapító frontember, Abbath. Az ikonikus arcfestéssel nyomuló, az utóbbi években szólóban alkotott (és némi alkohol és drogok okozta balhéba keveredett) frontember elmondta, szívesen újraegyesülne az egykori csapatával. Már ha volna rá igény.

Tovább

Ezek a dalok lesznek az új Static-X albumon!

static_x_2019.jpgLehozta a július 10-én megjelenő új, lényegében visszatérő albumának, a Project Regeneration Vol. 1-nak a dallistáját a Static-X. A frontember, Wayne Static 2014-es halálával földbe állt csapat 2018-ban éledt újra egy új, önmagát Xer0-nak nevező maszkos énekes/gitárossal, akivel tavaly már toltak is egy turnét, ekkor a Wisconsin Death Trip megjelenésének huszadik évfordulója volt az apropó. Most viszont hamarosan itt az új lemez!

Tovább

Demmel, Tempesta, Bonnet, Vera - Közös jamben a seregnyi nagy név

demmel_tempesta_vera_bonnet.jpgNégy név, hat arc - közösen jammelt Phil Demmel (Vio-Lence, ex-Machine Head) a felesége Martha Demmel (Bleeding Through), Graham Bonnet (ex-Rainbow), John Tempesta (The Cult), Mike Tempesta (ex-Powerman 5000) és Joey Vera (Armored Saint). A nagynevű muzsikusok a Michael Schenker Group egyik dalát, az Assault Attacket, illetve annak a "karantén-feldolgozását" játszották fel, melyhez egy stúdiózós videót is összevágtak.

Tovább

Tegnap jelent meg az End bemutatkozó korongja

end2020.jpgSplinters From an Ever-Changing Face a címe az all-star súlybrigád End új lemezének, amit tegnap szabadítottak rá a mit sem sejtő világra. A kvartett, hogy azért legyen fogalmunk, hogy mi is fogja szétnyomni az agyvelőnket, ha beszereznénk a korongot, a Hesitation Wounds című szörnyet még utolsó kalandorként elengedte kóborolni, ezt már mutatjuk is!

Tovább

Raplemezre készül Tommy Lee, két dalt megmutatott róla

motley_nova_4.jpgAndro címen fogja kiadni a legújabb dalcsokrát a Mötley Crüe soraiból ismert Tommy Lee. A legendás dobos a korongon ezúttal a rapper énjét igyekszik megcsillogtatni, de hogy az hogyan is megy, már két dalban, a Knock Me Downban és a Topsban le is csekkolható - előre szólunk, nem a Methods Of Mayhem stílusára kell számítani! A számokhoz videók is készültek, ezeket a Limp Bizkit frontembere, Fred Durst rendezte.

Tovább

Jövő júliusban jön Budapestre az Aerosmith

aerosmith_2019.jpgLehozta az újraszervezett turnédátumait az Aerosmith. A veterán rockerek, mint ismeretes, most nyáron járták volna be az Öreg Kontinenst, a mindenki számára jól ismert járványhelyzet miatt viszont jövőre lesznek kénytelenek pótolni ezt. A budapesti este pontos dátuma 2021. július 12., a megváltott jegyek természetesen változatlanul érvényesek.

Tovább

Új, kihangsúlyozzuk, ÚJ dallal jelentkezett a Mr. Bungle!

mr-bungle-scott-ian-dave-lombardo.jpgHúsz év nem kevés idő, mégis ennyi telt el a Mr. Bungle legutóbb kiadott dala és a frissen megjelentetett tétele között. Na, nem mintha most valami tetemes mennyiségű újdonság járna, hiszen összesen egy szám került fel a sorba, az is feldolgozás. Az USA című dal eredetijét a The Exploilted szerezte, a végeredmény természetesen gyors, gyilkos és elvetemült!

Tovább

Új oldaláról mutatkozik meg a Fatal Error zenekar

Önreflexió? Határaink feszegetése?

fatal_error_comin_around.jpg

A Maradj velem otthon megjelenés és a DAL 2020-as szereplés után a zenekar újabb szerzeménnyel jelentkezik. A Comin’ Around különlegessége többek közt nem csak abban rejlik, hogy a csapat első angol nyelvű daláról van szó, hanem hogy a dalt a zenekar billentyűse, Balázs Mihály énekli.

Tovább

Tekerőlant a Pokolból - Jó lenne, ha folk lenne a Pantera?

maxresdefault_17.jpgA múltkor már lehoztunk egy tekerőlantos videót, melyben Iron Maiden-klasszikusokat idézett fel nekünk az élénk fantáziájú zenészhölgy, így továbbmegyünk kicsit, a másik nem is bemutatkozik! Guilhelm Desq a metalzenekarok egyik legszőröstökűbbjének egyikét vette kezelésbe, ez a Pantera lenne, annak is az egyik leghuncutabb slágerét hallhatjuk folkosabb átértelmezésben. A két lábdobon és tekerőlanton feldolgozott tétel pedig nem más, mint az évek alatt már abszolút örökzölddé érett Cowboys From Hell, ami így teljesen más "pofát lök".

Tovább

A Beverly Hills-i zsaru főcímzenéjét kapta elő a metal all-star karanténprojekt, az At The Movies

maxresdefault_16.jpgAmikor már azt hinnéd, hogy minden puskaport ellőttek már az At The Movies projektben, jössz rá, hogy basszus, van ott még, ahonnan ezek a klasszikus filmslágerek jöttek! Hiszen még maga a The Heat Is On is kimaradt a nagynevű metalosokból álló csapat listájáról, ami a Beverly Hills-i zsaruból lehet ismerős a tanultabbaknak. Hogy sikerült? Nem is lehet kérdés!

Tovább

Közösen nyomta Charlie Benante és John 5!

maxresdefault_15.jpgÚjabb érdekességgel gazdagodott Charlie Benante jam-sorozata. A legfrissebb részben az Anthrax dobosa John 5-val, a Trixteres P.J. Farleyval és a Kuarantine gitárosával, Joe McGinnesszel nyomtak egy Kiss-dalt, a Mr. Speedet, melyet stílusosan (kicsit talán viccesen is) Kiss-maszkban, vagy miben hajtottak végre.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum