RockStation

Szünet után új nagylemezzel tér vissza a 15 éves The Joystix!

2021. január 06. - rockstation

the_joystix.jpgA székesfehérvári punk-rock and roll trió tavaly tavasszal vonult pihenőre, ahogy akkor fogalmaztak: bizonytalan időre. A szünetnek azonban vége, ráadásul új nagylemez is született a pihenő alatt!

- Nem akartuk kihagyni a ziccert, valamilyen módon mindenképpen meg akartuk ünnepelni a zenekar 15. születésnapját, amihez le is foglaltunk egy időpontot, de ezt nyilván a Covid-19 keresztülhúzta. Ami viszont pozitív, hogy így legalább volt időnk molyolni a lemezen és egy olyan anyagot letenni az asztalra, amivel maximálisan elégedett vagyok! - mondta a zenekar énekes/gitáros/dalszerzője, Szöszö. Azt is hozzátette: - Azért természetesen a buliról sem mondtunk le, ha nem dől össze a világ, május 7-én tartunk egy CD-megjelenéssel egybekötött lemezbemutató-utó-születésnapot a budapesti Robotban! Addig is kövessetek minket a Facebook-oldalunkon, hogy ne maradjatok le semmiről, ami velünk kapcsolatos!

joystix_no_expectations.jpg

A 8 vadonatúj és 4 korábban lemezen nem megjelent szerzeményt tartalmazó album a GrundRecords gondozásában lát napvilágot 2020. 12. 30-án, egyelőre csak a digitális felületeken, a CD-megjelenés tavaszra várható!

The Joystix a Facebookon:
http://facebook.com/thejoystix

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7616373198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum